MENU

Egyiptom

(1977)

 Kairó

Ha valaki életében még nem vett részt egy  opera előadáson, és szeretné megkedvelni vagy "kóstolgatni" e zenei műfajt, ami egyébként egy csodálatos műfaj, akkor annak azt szokták mondani hogy ne a Richard Wagner Tannhauser.vel kezdje az operaelőadások megtekintését, hanem mondjuk, először, Georges Bizet Carmen előadását nézze meg, ezek után már egyenes út vezet az operakedvelők táborába.

Első olvasásra, mint ha nem illenének ezek a mondatok Egyiptomhoz, nem is csodálom hisz hasonlatnak szántam, de higgye el mindenki, hogy aki szeretne sokat utazni életében, és ezt el is határozta, akkor a turizmus Mekka-jával kell kezdenie, ez pedig, Egyiptom, természetesen ez az Én véleményem. Egyiptomi utazásunk repülőgéppel kizárólag Kairó és környéke látnivalóinak megtekintéséből állt, így a beszámolómban erre fókuszáltam. Mindenek előtt ezt az országot hátizsákos turistának nem ajánlom, csak utazási irodákon keresztül, csoportosan. Gondosan ki kell választani a szállodát, azok közül amit az iroda ajánl, mert az olcsóbb szállodákban kellemetlenségek érhetik az embert, mivel az eltérő kultúra és szokások extrém reakciókat válthatnak ki. A szállodánk éppen, egyiptomi budget kategóriába tartozott,  kétcsillagos volt, az egyik csillagot nyugodtan leszedhetnék, és ráadásul mind ez Kairó volt, mert ha mondjuk London lett volna, hát üsse kő,  de 1977 ben ezt ki tudta. A belső udvarra néző szobát kaptunk, és arra lettünk figyelmesek hogy az éjszaka folyamán a személyzet férfi tagjai kukkolták, a lepedő nélkül, (próbáljon valaki lepedővel, csukott ablak mellett aludni, mondjuk Júniusban budget szállodában, Kairóban), alvó magyar honfitársainkat. A másik tényező a zaj, mert mindenki türköl, mindig és mindenhol. Egyetlen előnye volt a szállodának hogy szemben volt a Ramses Railway Station. A szoba kopott és a fürdőszoba piszkos volt. Hangsúlyozom, ez 1977-ben volt, de szerintem olyan nagy változás most sincs, így ezt a szállodát nem ajánlom. A neve az alábbi:

 

Tehát nagyon gondosan kell kiválasztani a szállást. A honlapom "Link" gyűjteményében szerepel a "Tripadvisor" honlap, ennek angol változatában el kell olvasni a vendégek véleményét és ez alapján kell dönteni.

A másik fontos dolog hogy az a legjobb utazási ajánlat, ha a magyar iroda magyar idegenvezetőt biztosít és ott helyben egyiptomi idegenvezető csatlakozik a csoporthoz. De senkit nem akarok elriasztani a kairo-i utazástól ezen bevezető tapasztalataink alapján, hiszen mindezek 1977-ben történtek, azóta csak jobb lett, vagy még sem?

Rendszerint az irodák osztják be a napjainkat, de most Én a Kairóban található "Egyiptomi Régiségek Múzeuma" -val kezdeném a beszámolómat, mert felejthetetlen élményt nyújt a maga "gazdagságával".

 

Nagyobb térképre váltás

 

A múzeum főbejárata

 

A múzeum Kairó "Tahrir" terén áll, és Marcel Doourgnon francia épitész tervezte, neoklasszikus stílusban és 1902-ben nyitották meg. Az épületben 107 csarnokot találunk, a földszinten vannak a hatalmas szobrok, a felső emelet ad otthont a kisebb szobroknak, ékszereknek, Tutankhamon kincseinek és a múmiáknak, valamint van egy könyvtára is.

A gyűjtemény  több kiállítási részből áll: az első rész Tutenkamon kincsei, a második rész, a pre-dynasty és a régi Királyság műemlékek, a harmadik rész az első köztes időszak és a Középbirodalom műemlékeknek ad otthont, a negyedik rész, a Modern Királyság, az ötödik rész, a késő időszak és a görög és római időszakok, a hatodik rész érmék és papirusz kiállításnak ad otthont, a hetedik rész, szarkofágok.

Ezeket a felbecsülhetetlen kincseket az egyiptomi kormány mentette meg az 1800-as években, hogy megakadályozza a lelőhelyek kifosztását és megőrizze az utókor számára.  A múzeum fénypontja Tutanhamon kincsei, egy különteremben láthatók. A fáraó i.e. 1333és1324 között uralkodott, és az egyetlen épségben megmaradt fáraósír, a "Királyok Völgyében" találták meg és felfedezője Howard Carter brit régész, aki 1922-ben fedezte fel. A Tutanhamon aranymaszkját, látni leírhatatlan élmény.

 

 Tutanhamon aranymaszkja

 

További látnivalók Kairó-ban:

 - Abu Szerge-templom az ország egyik legrégibb temploma, hiszen az 5. században épülhetett. A legenda szerint Jézus Krisztus és családja itt bújtak Heródes elől egy barlangban, ami ma kripta. Az oszlopokon lévő festmények 18. századiak, az ikonosztáz 12. századi.

El-Azhar-mecset: Kairó egyik legrégebbi mecsete, 971-ben épült. Emellett a világ legrégebbi egyeteme, ma pedig a teológiai oktatás központja.

 

     

- Kairói torony: Gezira szigetén áll, 187 méter magas. Tetejéről páratlan kilátás nyílik a városra. Felejthetetlen élmény napnyugtakor lenézni a városra, amikor sorban felgyulladnak a fények és megszólal müezzinek imára hívó hangja. Kairói Toronyhoz a Tahrír térről is át lehet sétálni kényelmesen, és 60 font a belépő.

     - Citadella: egy erőd, melyet 1176-ban építtetett Szaláh ed-Din. 1849-ig (Mohamed Ali haláláig) az összes egyiptomi uralkodó itt élt. A citadella Kairó egyik legfontosabb látványossága, sőt a fáraókkal kapcsolatos látnivalókat leszámítva valószínűleg a legnépszerűbb műemlék az egyiptomi fővárosban: tipikus kora-középkori erőd hatalmas, impozáns kapukkal, tornyokkal és magas védőfalakkalMég az őrtornyokba is felengedik a látogatókat, és megéri a fáradságot megmászni a lépcsőket: káprázatos kilátás nyílik ebből a magasságból. 

 

   

 - Mohamed Ali-mecset: Kairó egyik legkülönlegesebb mecsete. Az épület ugyanis az isztambuli mecsetek mintájára készült ( 1824-1854 ) . Belseje hatalmas, csodálatosan van díszítve. Jobb oldalon nyugszik Mohamed Ali. 

Az épület  le­nyű­gö­ző minaretjeivel impozáns látványt nyújt a Kairó feletti magaslaton.

Innen jól látható a Mokattam hegy, ahol a piramisok burkoló köveit, a mél­tán nagyra becsült Turai mészkövet bányászták. Mai napig jól kivehetőek e fej­té­sek szabályos nyomai. 

 

   

- A Szűz temploma (El-Muallaqa-templom): A templom nagyon régi. Faragott márvány szószéke, Szűz Mária és Jézus, illetve Szent Márk ikonja szép látványt nyújt. A kopt keresztény közösség központja az El-Muallaqa-templom: a Szűz temploma, ismertebb nevén a Felfüggesztett templom, mivel a római vízi kapu két bástyájára, keresztbe fektetett gerendákra épült.​ A középkori Kairó keskeny utcáiban megbúvó templomot a 10. században építették. Külseje arról tanúskodik, milyen régi és gazdag a kopt történelem Kairóban. A templomban van egy kút, a hiedelem szerint ezt a gyermek Jézus megáldotta a Szent Család már említett egyiptomi útján. A 15.-16. században ez volt a kopt pápák székhelye.

 

 

Bazár:

Ezek után ha valakinek, még van annyi ereje, abban a forróságban hogy  meglátogasson még valamit, akkor hát az a bazár.  De ahogy az angol mondja, "be careful ", mert "veszélyes hely". Első tapasztalatai az embernek hogy ha a társát elveszíti vagy a csoporttól lemarad, hát annak nem sok esélye marad a "túlélésre". Ráadásul a kereskedőknek egy erőszakos, letámadó stílusuk van, vagyis alapszabály, nem szabad megállni, haladni kell folyamatosan, aztán ha mégis tetszik az árú, akkor keményen alkudni. Mert amennyi összeget Ők mondanak, kb. feléért szabad elhozni.

 

Gízai piramisok:

 

 

 

Nagyobb térképre váltás

 

A három nagy piramis a Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz , de tartoznak hozzá még kisebb piramisok is, és idetartozik még a Nagy Szfinx  is. A piramisok Kairó közelében helyezkednek el, így a turistákat Kairón kivül, első körön ide viszik, egy kis tevegéléssel egybekötve. Az ókori világ hét csodájának egyike a piramisok, és méltán, mert földhöz ragad az ember lába, amikor közelről látja ezt a csodát. A piramisok éptése,i.e. kb 2580 es 2530-ra tehetö. A piramisok építésének  célja az volt hogy megvédje a fáraók testét és vagyonát. Úgy gondolták hogy ez biztosítja majd a fáraók túlvilági életét. 30 évig építették, és közel 2 millió kőtömbből áll össze a nagy (Kheopsz) piramis, és magassága 160m. A bejárat viszonylag magasan van, aztán folyosó fel, egészen a fáraó kamrájáig. Minél feljebb ér az ember, annál jobban csökken az oxigén mennyisége, ezért olyan túl sok időt nem tölthet el az ember a piramis belsejében. Minden turista "ezerrel" igyekszik a kamrát megnézni, de valójában, ott már semmi nincs. Az építéshez a Nílus szolgálta a szállítási útvonalat, és közel száz ezer  munkás dolgozott a munkán.

 

Szfinx:

 

s_sphnxd-2001

 

Egyiptom több ezer éves szimbóluma, mely szimbólizálja az erőt és bölcsességet. A test egy oroszlánt szimbolizál. A mancsok maguk 15 m hosszúak, míg a teljes hossz 45m. A jelenlegi elmélet szerint az építtető a 4. dinasztia királya, Khafre volt. Az orr állítólag még a török időkben csorbult meg, és a feltételezések szerint a Szfinx színesre volt festve. A Szfinx egy vonalban all a Khafre piramissal, es van olyan feltételezés, mely szerint az arc, Khafre vagy bátyára Djedefre hasonlít. Az egyiptomi kormány időnként helyreállítási munkákat végez rajta. Az idők folyamán több esetben betemette a homok, legutóbb 1905-ben.

 

Dzsoszer piramis:

 

 

I.e. 2600 körül Szakkarában épült hatlépcsős piramis, amely az első volt Egyiptomban. Dzsószer, a 3. din. 2. királya építtette Imhotep által. Először alkalmaztak nagy építkezéshez bányászott, csiszolt követ. A piramis eredeti alapja 125×125 m, eredeti magassága 61 m. Eredetileg a piramist négylépcsősre építették, később megnagyobbították hatlépcsősre. A piramist és környékét 547×278 m-es kerítéssel vették körül.

 

Memphisz:

 

 

Az egyiptomi óbirodalom fővárosa volt, Kairó-tol délre fekszik,II. Ramszesz különösen nagy gonddal ápolta a varost, melyet a történelem során sokszor érték támadások. Nem véletlen hogy az egykori főváros helyet ma mar csak Ramszesz hatalmas földön fekvő szobra jelzi. A várost végül is a "mamelukok" uralma tüntette el a föld színéről, akiknek hanyagsága miatt a Nílus gátjai átszakadtak, s a víz minden áradás idején vastag iszapréteget rakott az egykori fővárosra, melynek helyén ma pálmaliget áll.

 

Szakkára:

 

Nagyobb térképre váltás

 

Kairótól 20 kilométerre található a "Szerapeum",az Ápisz bikák temetője, melyet Kr.e. 1400 táján hozták létre és itt temették el a mumifikált Ápisz bikákat.  A bika a bátorság, erő, férfiasság és harci szellem kifejezője volt. Némelyik egyed különleges ismertető jegyeket viselt magán, és az isten megtestesítőjének tartották. Ezeket a templom erre a célra kijelölt helyén, az isten istállójában tartották. Tisztító szertartásokban részesült, a legfinomabb ételeket kapta, és a legkiválóbb teheneket eresztették be hozzá. Augueste Mariette francia egyiptológus fedezte fel, 1851-ben. Ápisz, Ozirisz élő jelképe, az egyiptomi vallás szent bikája, termékenységisten az ókori Egyiptomban. A XIX. dinasztia korától az elhunyt Ápiszokat mumifikálás után közös sírépítményben, sajátos szertartás kíséretében nagy kőkoporsóba helyezve Szakkarában, a Szerapeumban (a hatalmas sírmezőt alkotó föld alatti folyosók egyikében) helyezték el, a XXVI. (szaiszi) dinasztia korában (i. e. 7-6. század). A látogatók végigjárhatják a hatalmas földalatti galériákat, ahol 30 sír található, valamint sztélék, amelyek feliratai elárulják, hogy mely uralkodók alatt éltek a szent bikák. A sírköveket a restaurálás során fémrudakkal erősítették meg. Fantasztikus látvány végigsétálni a pinceszerű folyosón, ahol hatalmas gránit koporsókat látunk egy-egy beugrásban. Felmerül az emberben hogy hogyan mozgatták ezeket a hatalmas koporsókat, hihetetlen látvány.

 

Sahara city mulató:

 

A fenti látványosságok után még belefért egy kis esti szórakozás is a programjainkba, melynek keretében elvittek a sivatag "végtelenségébe", ahol egy nagy sátor alatt, menü választék mellett, arab zene hallgatása közben, műsort szolgáltattak, melynek fő száma egy hastáncos hölgy bemutatója volt:

 

 

 

Mint a beszámolóm elején említettem hogy a 70-es évek-ben jártunk Egyiptomban és annak is a fővárosa és környékén, de gondolom az általam leírtak még most is helytállóak, a rövidségre törekedtem, de abban bízok, hogy e beszámolómmal kedvet csináltam azoknak, akik még soha nem jártak e csodás országban. 

 

Szeretet

- Szeretsz, édesem?
- Szeretlek!
- Akkor is szeretni fogsz, ha nem lesz ennyi pénzem?
- Igen, akkor is, csak hiányozni fogsz egy kicsit.

x