MENU

Saint Lucia

 

Családunk, ismét egy távoli egzotikus vidéket próbált „felfedezni”, már csak azért is, mert ha azt hallja az ember, hogy Karib szigetek, akkor egy kicsit is a meleget szerető ember számára, ez valahogy valami paradicsomi helyet jelenthet.  Ott, ahol az ég valószínűtlenül kék, kristálytiszta a víz, a homok hófehér, forró és a part menti zöld fák a szél irányába hajlanak.....

 

 

 

A karibi térség misztikus, elképzelhetetlen azok számára akik még nem látták a saját szemükkel. A múlt izgalmai és a gyarmatok kora foglalja keretbe az öblökben ringatózó vitorlásokat, a hátizsákos turistákat. A történelem viharainak köszönhetően rendkívül sokszínű a népesség, feketék, mulattok, kreolok, indiaiak, franciák, angolok és még sorolhatnánk, élnek együtt az országok területén. A vallási és építészeti emlékek híven tükrözik az egymástól eltérő kultúrák szokásait. Magasodnak itt keresztény és hindu templomok gótikus katedrálisok de viktoriánus paloták is.....

És közben mindenki mosolyog: a halász, miközben kiveti hálóját, a parton rohangászó gyerekek, az árus, aki fából, kőből készített ékszerekkel üldözi a turistákat, a fafaragó, a kőműves és a buszvezető.....

Utazóknak búvároknak, kalandoroknak és pihenőknek a Karib szigetek a paradicsom. Sok és szebbnél szebb sziget, öböl és városkának látszó település - mint Martinique, St. Lucia, St. Vincent, Mustique, Mayreau, Union Island, Canouan, Petit Nevis, Bequia - követi egymást. Hol a pálmafák és a tengerpart hol a színes csipkézett házak, máshol egy arborétum még tovább egy banánültetvény  adja a fő látni és érezni valót. A kezdő búvároknak kijelölt merülő helyek, a profibbaknak a tenger és a széles óceán kínálja magát. De aki saját vacsoráját a saját maga fogta zsákmányból akarja elkészíteni - az ezt is megteheti. És ha ez még mind nem lenne elég, akkor ott van Johnny Deep mesevilága és a kalózok emléke.....

1492-ben,, Kolumbusz Kristóf az olasz felfedező fedezte fel a Karib szigeteket, és ő lett az első európai.

A keleti Bahamák-nál kötött ki, de Columbus valójában azt gondolta, hogy  Indiában van, és végre elérte Ázsiát. Számos felfedező, majd több tízezer telepes érkezett Amerikából, Kínából, az európai országokból és Indiából.

Összességében a Karib világ egy varázslatos hely, pálmafák, fehér homokos strandok, türkizkék tenger, napsütés, és ez a világ különösen vonzó azok az emberek számára, akik zord időjárású északi államokban élnek.  Aki felkeresi e csodás szigeteket, nem fog csalódni.

 


 

 

Ezen szigetek közül is Saint Lucia (francia Sainte-Lucie, kreol Sent Lisi, van egy beceneve is „The Helen of the West”) a Kis-Antillák Szél felőli-szigetcsoportjának (ez azt jelenti, hogy a szélcsendes-szigetektől délre fekszik) ívében fekvő szigetállam. A Saint Vincent és a Grenadine-szigetektől észak-északkeletre, Barbadostól északnyugatra, Martinique-tól délre helyezkedik el. 43 km hosszú, és 22 km széles, lakosainak száma mintegy 160 000, és a lakosság nagy része afrikai származású. Ma már a sziget szebb tengerparti részeit beépítették modern apartman nyaraló házakkal, és a módosabb angol, vagy európai rétegnek itt találhatók a nyaraló villáik. Ebből adódóan látszik is a sziget rohamos fejlődése, mert a biztonság mellett élénk a letelepedési kedv is. Az egyik pozitív tényező a szigeten, hogy nincs égig érő luxus szálloda, de nincs is szükség rá, mert azt a paradicsomi őserdő, és a tengerpart párosa még sokáig felejthetetlen élményt nyújt az odautazó számára. Szállodákból nincs hiány, a luxus kategóriától a turista szállodáig minden fajta megtalálható, de legolcsóbban akkor járunk, ha itthon intézzük a foglalásunkat. Igen kedvelt szállás forma a szigeten az angol tulajdonban lévő apartman házak, mert az ár/érték arányuk nagyon kedvező. Mi is egy ilyen angol tulajdonban lévő  apartman házban béreltünk szállást, fenn a domboldalon, a festői „Rodney Bay” –nél, gyönyörű panorámával.

 

A főváros Castries –nek gyönyörű a fekvése, és nem nagy területű város, a tengeröböl mélyen benyúlik a városba, és az időnként kikötő óceánjáró óriások mellet a város eltörpül. Ezek a monstrumok közvetlen a városközpontban kötnek ki, és érdekes látni ahogy az utasai „rohannak” a szárazföldre, hogy lássanak valamit vagy a fővárosból. Vagy az ott ólálkodó egyik „hiénás” taxit elkapják, hogy az a sziget belsejébe vigye őket arra a kis időre. Mert, ahogy megfigyeltük ezek az óceánjárók csupán egy nappalt töltenek kikötve a szigetnél, így az utasok gyakorlatilag semmit nem látnak, mert a hajó késő délután indul tovább más szigetekre. Aki ennyi időt tölt St. Lucián, annak azt ajánljuk, legjobb ha otthon marad, és elolvassa a beszámolónkat, jóval olcsóbb, és mindent fog látni.

 

 

Előre is elnézést kérek azoktól az utazóktól akik az óceánjárós változatú utazást részesítik előnybe, hiszen ott is vannak esemény dús programok, mármint a hajón, de a szigetek megismerésére alkalmatlanok ezen utazási formák.     

A sziget két Nobel-díjast (Arthur Lewis, aki közgazdasági, és Derek Walcott, aki pedig irodalmi Nobel díjat kapott) adott a világnak. A szigetet 1502-ben, Szent Lucia napján fedezte fel Kolumbusz. 1979-ben Saint Lucia kikiáltotta függetlenségét a brit Nemzetközösségen belül.

St. Lucia - a könnycsepp alakú sziget - a karib térség egyik leglátogatottabb úticélja, melynek hegyekkel és mély völgyekkel tagolt felszínét esőerdők, vízesések, liánok, hibiszkuszok és orchideák borítják. A Piton hegyek (Petit Piton 810 m és a Gros Piton 870 m) ikercsúcsai a világörökség részeként pedig méltán váltak a sziget jelképévé. 

 

Petit Piton és a Gros Piton

 

Az angol, francia, afrikai és karib kulturális hatásoknak köszönhetően egy egészen egyedi légkör fogadja a turistákat a szigeten, Castries a sziget fővárosa és egyben kereskedelmi központja pedig történelmi látványosságokkal és barátságos piacokkal várja az idelátogatókat. St. Lucia mindenkit rabul ejt, legyen szó napozni vágyókról, kirándulókról, búvárokról vagy akár szerelmes párokról...

Ha létezett valaha is elvarázsolt hely, akkor az minden bizonnyal Saint Lucia szigete. Franciaország és Anglia közel 200 éven át harcolt egymással a magával ragadó vonzerővel bíró sziget feletti uralomért. Miközben a brit szokások és tradíciók az uralkodóak, a helyi akcentus, valamint kifinomult konyhaművészet révén tagadhatatlanul érezhető az e földi paradicsomot átható francia hatás. Ami azonban a legszembetűnőbb, az a mindent átható romantika, mely az ősi vulkán perzselő szenvedélyében, esőerdőjének békés gazdagságában, valamint a Marigot-öböl rapszodikus bájában ölt testet. Még a sziget ikonikus jelképének számító Les Pitons ikercsúcsai is olyan meghittséggel bújnak meg, mint egy szerelmespár.

 

 

 

Széles körben tekintik az egyik legszebb a Karib szigetnek. St. Lucia már régóta kedvelt helye a nászutasoknak is. Számos all-inclusive szállodák, őserdővel borított hegyek, tiszta homokos strandok találhatók. A sziget híres a minden  évben tavasszal megrendezésre kerülő jazz fesztiválról

 

Fontosabb tudnivalók

Hogyan jutunk oda

Első olvasásra kicsit bugyutának tünik a kérdés, “hogyan”, elmegyek az egyik utazási irodába, és megrendelem az utat. Na, ekkor kezdődik a bonyodalom, mert a tájékozatlanságnak nagy ára van, és ehhez nagyon értenek ám az utazási irodákban. Intézzünk mindent magunk, ekkor járunk a legjobban.

Ha egyénileg szervezzük utunkat, akkor Londonon (Gatwick) keresztül, a British Airways (BA) és a Virgin Atlantic míg Manchester-ből a Thomas Cook légitársaságok,  direkt járatait választhatjuk  St. Luciára. BA naponta jár a szigetre.

St. Lucia 8 órás repülőút London-ból a sziget “Heawanorra” nemzetközi repülőterére. A szigetnek van egy belföldi repülőtere is, közvetlen a főváros Castries mellet, a “George F.L. Charles” (SLU) repülőtér.

Családunk még a boldogságos MALÉV létezésének idején, vagyis 2011-ben határoztuk el, hogy elrepülünk a vállalat adta kedvezmény révén, valamelyik Karib szigetre. Alapos előtalmányok után választottuk Saint Lucia szigetet, egyrészt a kedvező repülési lehetőségek (BA naponta repüli), másrészt a sziget varázsa miatt. Ma már muzeális értékűnek számít, az akkor kapott beszálló kártyáink, egyrészt, hogy a MALÉV már nem létezik, másrészt British Airways is más rendszert alkalmaz. Hát íme a régmúlt: 

 

 

Hajó járatok a szigetről

St. Lucia fő tengeri kikötője a főváros szivében, Castries-ben van, ahol a tengerjáró hajók kikötnek (Pointe Seraphine és La Place Carenage), és az utasok vámmentes bevásárló központokban vásárolhatnak.

A karib szigetek között közlekednek kompok castries-ből. Ha a szomszédos szigetekre akarunk eljutni, akkor lehetőség van modern nagy sebességű katamaránokkal utazni, többe között Martinique, Dominica és Guadeloupe-re www.express-des-iles.com. További információk megtalálhatók: www.coxcoltd.com és  a www.slaspa.com  oldalakon.

A tengeri vitorlázás szerelmeseinek a sziget biztosít két professzionális kikötési lehetőséget, két öbölben, az egyik a “Marigot Bay Marina” a másik pedig a Rodney Bay Marina.

A "Marigot Bay" ideális kikötési hely a “Grenadines” szigetek, Tobago, Grenada és más délen fekvő karibi szigetek felől érkezők számára. A Marigot Bay teljes körű szolgáltatással rendelkezik, minden méretű jacht számára, rövid vagy hosszabb tartamú tartozkodásra. A kikötő egy kis “falú”, üzletek és butikok tömege, van francia pékség, bankok és egy nagy szupermarket, mely egész évben nyitva van éjjel-nappal.

A Rodnay Bay kikötő a karibi vitorlázás és sport horgászat egyik központi helye. Gyönyörű kikötő,  amerre a szem ellát jachtokat lát a világ minden részéből, akad közöttük “mega jacht” méretű vitorlások is. A kikötő egy hivatalos belépési pont az országba, így rendelkezik bevándorlási és vámügyi hivatalokkal. A kikötői szolgáltatások állóhelyenként magas szinvonalúak, minden kikötő hely rendelkezik egyedi villamos és víz ellátással. Egy kis városnak megfelelő szolgáltatás áll rendelkezésre, úgy mint uszoda, éttermek, rekreációs lehetőségek, bankok, szupermárketek, autókölcsönzők, butikok, száraz dokk ( műhelyek fa üvegszál alumínium testek javításáshoz), és így tovább, és ezek mind a kikötőn belül.

 

Pénznem

Hivatalos pénznem az “Eastern Caribbean dollar”. 1 US$ - 2.70 EC$. A szállodák főleg amerikai dollárt fogadnak el kézpénzként, de legjobb ha itthonról dollárt viszünk. Az ATM automaták csak EC dollárt adnak ki.

 

Időeltolódás

-5 óra

Vízum

Nem vízumköteles magyar állampolgárok részére, csak az útlevélnek legalább még 6 hónapig érvényesnek kell lenni ( Infó: www.stluciahcuk.org ) . Az ország elhagyásakor kilépési illeték fizetendő.

Nyelv

Hivatalos nyelv az angol, bár beszélik a “French Creole”, úgynevezett “Patois” nyelvet.

Egészségügyi előírás

Nincs kötelező védőoltás

Időjárás, mikor érdemes oda utazni

St. Lucián az időjárás trópusi, fülledt és a hideg hónapokban is az átlaghőmérséklet 20 C° felett van, nyáron arról ne beszéljünk, hogy “hét ágról” süt a nap. Legszárazabb hónapok december és árpilis között vannak, ezért ez a főszezon a szigeten. Ekkor a legjobb az időjárás, viszont az árakat egy kicsit “megnyomják”. A nyári és őszi hónapokban az árak alacsonyabbak, azonban ebben az időszakban Sant Lucia több esőt kap, mint már karibi sziget, mint például Barbados vagy Aantigua.

Azt szem elött kell tartani, hogy a  hurrikán szezon júniustól novemberig tart, szeptember és október hónapokban vannak a nagy viharok. Május az egy ideális hónap a sziget meglátogatásásra, és egyébként is akkor van a nevezetes éves jazz fesztivál. Januárban és júliusban az átlagos nappali hőmérséklet 28 C˚, az éjszakai pedig 21 C˚.

Közlekedés

Az ország egyetlen nemzetközi reptere a Hewanorra International Airport (IATA-code: UVF), a sziget déli csücskében, a fővárostól 30 km-re helyezkedik el. Az országba Angliából   közvetlenül lehet eljutni, míg ha Frankfurt-ból indulunk, Barbadoson át kell szállni.

Saint Lucia útjainak hossza 1210 km, ebből 63 km aszfaltozott. A közlekedés bal oldali, gyorsan meg is szoktuk a jobb kormányos vezetést. Az utak többsége kétsávú, viszont rendkívül szűkek, ráadásul jobb kormányos kocsikkal vezetünk a hegyi utakon, szóval csak óvatosan, mert egy figyelmetlenség sokba kerülhet.

Buszközlekedés van a szigeten, ezek kis mini buszok és sűrűn járnak , a viteldíj olcsó, 2.50 EC $ tól 8 EC $ ig, nyilván a távolság függvényében, de a hegyekben lélekvesztő rajtuk utazni. Minden mini buszon egy zöld színű tábla van, M betűvel kezdődően. A hegyekben lélekvesztő rajtuk utazni.

Bérautó, a szigeten a legjobb megoldás, mi is ezt választottuk, amikor leszállt a gépünk, mindjárt a repülőtéren, a kijáratánál kocsit béreltünk, és az ügynökök hada egyébként is lerohan mindenkit, na, ekkor kell óvatosnak lenni, ha csak már előre nem foglaltuk le a gépkocsinkat. Egy automata, 0 km-es kiskocsit sikerült bérelnünk 450$/7 nap, korlátlan kilométer használattal.

A bér autók nagy része új, kevés kilométert futott, már csak azért is törekednek új típusok beszerzésére, mert az egész sziget tele van heggyel, lélekvesztő szerpentinekkel, így csak jó állapotú gépkocsikkal biztonságos a közlekedés. Az előzéseket felejtsük el, nem itthon vagyunk, ezen a szigeten a lassú tempó az előnyös, mert egyébként is ekkor élvezi az ember a természet csodáit, a gyönyörű szigetet. A hegyekben egymást követik a kicsiny települések, és bevett szokás, hogy a helyi lakósok stoppolnak a turisták kocsijában, és fel is szokás venni őket, mert egyrészt a biztonság kitűnő, másrészt pedig kedves barátságos emberek.

Helikopter szolgáltatás is működik a sziget Északi része (Hewanorra) és a nemzetközi repülőtér között. Mi úgy gondoltuk, hogy ezt kihagyjuk, de infót talál a kedves olvasó: www.stluciahelicopters.com .

Taxi, az aztán van bőven, de itt is az „aranyszabály”, hogy mielőtt beülünk, előre meg kell állapodni a vitel díjban. Példaként a tarifa a Rodney Bay – Hewanorra International Airport kb. 75$ és a menetidő kb. egy óra, szóval meg kell gondolni.

Üzletek

Élelmiszer áruházak, minden nagyobb városban van, az árak kis mértékben magasabbak, mint nálunk (2011-t írunk). Ezek az áruházak, szupermarketek rendelkeznek számos gyors büfékkel, ahol főleg karibi jellegű csípősebb ételeket kínálnak. Ajándék  tárgyak a gagyitól a luxusig, minden, de ez egy ilyen turista szigeten szinte természetes. Az utcai árusoktól ételt vásárolni nem ajánlatos, kivéve az ananászt, vagy más gyümölcsöt. 

 

Biztonság

Saint Lucia biztonságos, a turisták ellen elkövetett erőszakos cselekményekről nincs tudomásunk. Sajnos ma már nem is az üdülő szigetekről kell véleményt mondania az embernek, hanem Európáról, hát ide jutottunk.

 

Szállás, hol érdemes megszállni a szigeten

Saint Lucia minden szálloda kategóriában kínál temérdek szállási lehetőséget, és ahogy a szigeten töltött időnk során, tapasztaltuk, hogy rohamos fejlődésen megy át a turizmus a szigeten. Sokan választják a szigetet, és ez a gomba módra szaporodó apartman házakból látszik és főleg Angliából érkeznek, a végleg letelepedők.

Nagy kérdés, hogy amikor terveztük a nyaralást, hol foglaljunk szállást, mert nagy kontraszt van a sziget északi és déli része között, mert míg az északi rész inkább alkalmas fürdésre, a gyönyörű aranyszínű homokos part szakaszai miatt, magába foglalja a fővárost Castries, mondjuk ez nem nagy szám, ezért jobb választás a „Rodney Bay  Village” ami egy gyönyörű öböl, addig a déli rész buja őserdős vadregényes környezetet nyújt, a strandokat többnyire sötét vulkanikus homok borítja, persze ez alól kivétel a sziget délnyugati része, ami vitathatatlanul az egész karibi térség leglenyűgözőbb látványa itt találhatók, a meredek zöld vulkáni kúpok a  „Petit Piton és a „Gros Piton”, melyek kiemelkednek ki az óceánból.

Lévén, hogy az első pillanattól kölcsön kocsival rendelkeztünk, ezért az északi részt választottuk szállásként, a gyönyörű „Rodney Bay” –ben egy jó ár/érték arányú apartmant, a www.lapanache.com . A második emeleten kaptunk egy  kompletten felszerelt lakást, gyönyörű panoráma kilátással a Rodney Bay-re egy hatalmas erkéllyel, 40$/éjszaka/apartman árban. Wifi is rendelkezésre állt. Kitűnő választás volt, mert az angol tulajdonos nagyon segítőkész volt. Valójában fenn a domboldalon helyezkedett el az apartman, alattunk volt a tenger, a Rodney Bay öböllel és egy őserdő közepén éreztük magunkat. Amikor reggel nekiláttunk az erkélyen a reggeli előkészítéséhez, hát az felejthetetlen élmény volt a rengeteg trópusi madár hangja, ja és a kabócák „zenekarát” el ne felejtsem, az a friss tiszta levegő és a kellemes trópusi reggeli hőmérséklet. A madarak annyira megszoktak minket, hogy az asztalunkon landolva követelték a falatokat. Valóságos harc alakult ki közöttük a zsákmányért. Az erkélyről a naplemente volt talán a legemlékezetesebb. Saját parkolója volt a szállásnak, és egy gyümölcsös kert is tartozott hozzá, amit időnként „meglátogattunk”. Aki eljut e paradicsomba, annak ajánljuk ezt a szállást.        

A legfontosabb kikötők

Castries, Cul-de-Sac, Marigot Harbour, Anse Des Pitons és Vieux Fort.

Búvárkodás

A tenger kristálytiszta, és ha a sziget nyugati partjánál szinte bárhól „pipázik” az ember, gyönyörű korall és hal élővilágot lát. A sziget keleti oldala nem alkalmas erre, mert szeles nagy hullámokkal, és sziklás. Aki profi búvár, mondanom se kell, hogy azok számára a legjobb sziget Saint Lucia, mert a mélytengeri élővilága a legszebb a karibi szigetek közül. Lehetőség van a szigeten a „sisak merülésre” ( Sea Trekking) is, mely lényegében nem újdonság, mivel a világ számos trópusi üdülő helyein találkozunk vele (www.coxcoltd.com/tours-list/sea-trek/ .

Néhány weboldal e témában

Scuba St. Lucia

Eastern Caribbean Diving

Dive Fair Helen

Eco Dive Saint Lucia, Saint Lucia

Scuba Ste’s Diving, Rodnay Bay

Island Divers at Ti Kaye Resort and Spa

Scuba diving at Sandals Grande

Scuba diving at The BodyHoliday

Scuba siving at Sugar Beach

 

Madárvilág

A sziget nagyon gazdag madárvilággal rendelkezik, talán a Karibi térség legnagyobb madár „birodalma”, talán ez a sziget kis mérete és a rendkívül dús erdőivel magyarázható. Ezt mint már említettem, mi is tapasztaltuk a szállásunk erkélyéről.

 

Áramellátás

Az országban a hálózati feszültség 220 volt és 50 Hz  váltóáram. (Néhány hotelben csak 110 volt, és 60 Hz). A csatlakozó dugasz UK szabvány, 3 dugaszos. De adapter minden szálláson rendelkezésre áll.

Borravaló

A hotelekben és az éttermekben a borravaló általában 10-15%, míg a taxisofőrök is elvárnak egy keveset.

Helyi adó (Departure Tax)

A sziget elhagyásakor személyenként, 13 $-t (33 EC$) kell fizetni, 12 éves kor alatt ingyenes.

 


 

A sziget felfedezése, kirándulásaink

 

Rodney Bay

 

A sziget észak nyugati részének partszakasza, egészen a „Choc Bay” –ig. Nevét az angol „George Brydges Rodney” tengerész tiszt után kapta, aki a franciák elleni csatákban szerzett érdemeket. Az északi részen mélyen benyúlik egy félsziget a „Pigeon Island” (1. ábra/2.) ahonnan jó rálátás van a tengerre Martinique felé, így az admirális jól tudta szemrevételezni a francia csapatmozgásokat. Ezek emlékei bástyák, ágyúk a mai napig láthatók, mintha készen állnának a harcra. Egyébként Martinique tiszta időben szabad szemmel látható.  A Rodney Bay (1. ábra/1. ) a helyiek és a szigetre látogatók igazi találkozóhelyévé vált, ahonnan fölmászhatunk a Karib-tenger kalózai forgatása során is használt Black Pearl kétárbócos vitorlás fedélzetére, ahonnan kitűnő rálátás nyílik a sziget nyugati partjaira. Itt kedvére kipróbálhatja az ínycsiklandó helyi fogásokat vagy felkeresheti a pár perces sétaútra lévő számos butikot és bevásárlóközpontot. A partszakaszon végig gyönyörű strandok követik egymást, köztük a legkedveltebb a „Reduit Beach” (1. ábra/4). Mielött beérnénk a fővárosaba Catsriesbe, az út mellett jobbra találunk egy másik szép tengerparti homokos strandrészt, a "Choc Beach" (1. ábra/3).  A sziget legnépszerűbb szállodái itt találhatók, és az éjszakai élet központja is, és a  „Bay Walk” bevásárló központ a vásárlók igényét szolgálja karibi módon. Az északi részen található egy sor, kiváló étterem, amely minden ízlés és költségvetés szerint, az autentikus füstölt grill, steak, mexikói, kínai és indiai konyha, valamint egyéb eklektikus alkalmi és helyi étkezési lehetőségeket kínál. Az éttermekben rendszeres karaoke és élő zenés  esték vannak, különböző helyszíneken, többek között a  gyors tempójú „Soca” és „cool reggae”.

Minden év Májusában, itt rendezik meg a világ híres szabadtéri jazz fesztivált (www.stlucia.org/jazz-festival).

Ezen partszakasz valóban az egyik legszebb része volt a szigetnek, és amikor még itthon nézegettem a szállás lehetőségeket, így utólag elmondhatom, hogy ösztönösen jól választottam, különösen a szép fekvése miatt és mindezt csak fokozta az öbölre való pazar rálátás élménye, mert valójában az öböllel szemközti domb oldalon volt a szállásunk. Ha reggel, este vagy naplemente volt, mindig nagy élmény volt rárlátni az öbölre.

 

1. ábra

 

Folytatás, amilyen gyorsan csak lehet, köszönöm......

 

Bölcsességek

A strand az a hely, ahol a szépség revansot vesz az okosságon.
Az ámokfutás a jövő tömegsportja.
A szálka a hal bosszúja.
A kémia ugyanaz, mint a fizika, csak büdösebb.
A dög a rivális hölgy beceneve.

x