MENU

Magyar Állami Operaház

3D panoráma

 

A Magyar állami Operaház a Nemzeti Múzeum és a Vigadó mellett Budapest legjelentősebb XIX. századi műemléke.

A Magyar Állami Operaház már megjelenésében impozáns látványt nyújt, mint külsejében, mint pedig a belső tereket illetően. Amikor belépünk, és végig járjuk az épületet, két ’én’ jelenik meg bennünk. A csillogó szemű gyermek, aki aprónak érzi magát e falak között, ugyanakkor kíváncsisággal tekint körös-körül, ámulva, fedezve fel a csodálatos művészeti remekműveket. És a felnőtt ember, aki ünneplőbe öltöztetett lélekkel, mint egy időutazáson venne részt, lépdel a vörös szőnyegen, érezve, a parfümök, és a régen elszívott szivarok illatát, az elmúlt évszázad érintését. Elképzelve azt, hogy előtte, hányan és hányan lépkedtek fel ugyanazon a lépcsőn suhogó ruhákban, szmokingban, kik ültek azon a széken, amelyen most mi foglalunk helyet.

Alaprajzánál Ybl Miklós a párizsi operánál is alkalmazott megoldásokat (a nézőtér tengelyében elhelyezett díszlépcső) alkalmazta. Az egyszerű, világos tagolású épület négy, egymástól élesen elkülöníthető részre osztható: a fogadótérre (előcsarnok, társalgók, feljáratok), nézőtérre, színpadtérre és üzemi részre (hátsó színpad és műhelyek). Míg az utóbbi kettőnél a praktikum, a belső tér lehető leggazdaságosabb kihasználása volt a fő szempont, s ez érvényesül az alagsori műhelyektől a IV. emeleten elhelyezett festőteremig, a közönségforgalmi részeknél Ybl elsősorban a kényelmet és a harmonikus művészi hatást tartotta szem előtt. A neoreneszánsz épületen harmonikus egységben olvadnak össze reneszánsz és barokkos stíluselemek, architektúra és plasztika, ornamentika, fa- és fémmunkák, Ybl mindenre kiterjedő figyelmének köszönhetően. Még a legapróbb részletek (csillárok, falikarok, kilincsek) is őrzik keze nyomát. Gazdag díszítés hangsúlyozza az épület reprezentatív funkcióját: a márványból készült előcsarnok és lépcsőház, a márványlapokkal burkolt falak, a szalonok intarziás padlója, a selyemtapéták, a nézőtér arany vörös ragyogása, a mennyezeteket és oldalfalakat díszítő művészi falfestések és freskók. Az Operaház falfestményeinek zömét a magyar historizmus három nagy mestere, Lotz Károly, Székely Bertalan és Than Mór készítette.
 

Homlokzat:
 

A mészkőből faragott főhomlokzat enyhén ferde földszintje fokozza az épület monumentalitását. A sarkokat Stróbl Alajos két hatalmas márványszfinxe díszíti. A bejárat melletti fülkékben Erkel Ferenc és Liszt Ferenc portrészobra szintén Stróbl alkotása. A foyer (büfé) ablakai előtti fülkékben a négy múzsa, a felső teraszt tizenhat zeneszerző szobra díszíti. Az eredeti, bécsi mintát követő szoborciklust a kor legkiválóbb pesti szobrászai faragták. A sóskúti mészkőből készült szobrok az 1930-as évekre annyira tönkrementek, hogy el kellett távolítani őket. Pótlásukra csak 1965-ben került sor, ekkor kerültek helyükre a ma látható új alakok: Monteverdi, Scarlatti, Gluck, Mozart, Beethoven, Rossini, Donizetti, Glinka, Wagner, Verdi, Gounod, Bizet, Muszorgszkij, és Csajkovszkij.
 

Előcsarnok:

 

 

A reneszánsz hangulatú és különböző színű nemes márvány burkolatok uralják. Az aranyozott dongaboltozatot 8 márványoszlop tartja, kazettáiban Székely Bertalan a kilenc múzsát festette meg.

 

Díszlépcső:

 

 

Ez az Operaház egyik legsikerültebb, legszebb része. A főlépcső ágai az előcsarnok két széléről egyenesen vezetnek fel a földszinti nézőtéri bejáratokig, így a nagyszerű térkompozíció késleltetve, csak a félemeleten bontakozik ki. Az aranykazettás tükörmennyezeten Than Mór kilenc téglalap alakú festménye a Zene ébredését és diadalát ábrázolja, az ablakok feletti lunettákban szintén tőle származó mitologikus jelenetek. A foyer bejárata feletti két lunettában a művészetek allegóriái Lotz Károlytól.

 

Foyer (büfé):

 


 

A két szintet átfogó, hatásában későreneszánsz itáliai csarnokokat idéző foyert kis belmagasságú, nemes tölgyfaburkolattal és kék-arany kárpittal borított, intim dohányzófolyosó keretezi. A foyer dúsan aranyozott mennyezetén kétoldalt Dionysos születését és neveltetését, középen pedig diadalmenetét festette meg Vastagh Gvörgy. Az oldalfalakat Feszty Árpád különböző hangokat jelképező kilenc tájképe díszíti. 

 

Nézőtér:

 


 

A patkó alakú, háromemeletes nézőtér lélegzetelállító térélményt ad. A káprázatos vörösarany színvilág, a nyugodt, harmonikus kompozíció a fölötte lebegő mennyezetfreskóval és a pompás bronzcsillárral az épület legtökéletesebb együttese. Minden emeletsor más-más kiképzésű, a látvány mégis páratlanul egységes. A földszinti páholyokat ión, az I. emeletieket korinthoszi, a II. emeletieket kariatidákkal díszített oszlopok határolják. A páholyokat aranyozott mellvédek és könyöklők díszítik, közöttük aranyozott ónból öntött, stilizált akantuszleveleket mintázó elválasztó korlátok.

 

Aranyozott ónból öntött, stilizált akantuszleveleket mintázó elválasztó korlátok

 

A színpaddal szemben a két emeletet átfogó királyi díszpáholy, két oldalpáholya fölött Donáth Gyula allegorikus szobrai a négy hangnemet személyesítik meg. A kerek mennyezetet, mely a III. emelet korinthoszi oszlopainak árkádjain nyugszik, Lotz Károly monumentális kupolafreskója, a Zene apoteózisa díszíti. Nemcsak a historizáló magyar falfestészet egyik csúcsteljesítménye, de barokkos mozgalmassága ellenére tökéletes stílusegységet alkot a nézőtér reneszánsz nyugalmával. A kompozíciót a lantpengető Apollón alakja uralja: az ő játékát hallgatják az olympusi főistenek, kíséretükkel, a félistenekkel, gráciákkal, múzsákkal és démonokkal együtt. A nézőtér festészeti munkáit szinte teljes egészében Lotz Károly készítette: a proszcénium mennyezetét a Költészet, mellette a Zene és a Tánc géniusza díszíti, a kupola alatti lunettákban bájos zenélő puttók, a Hír és a Dicsőség géniusza.  Évente kétszer a csillárt egy kézi csörlő segítségével leengedik a földszinti nézőtéri székekig, hogy kicseréljék a kiégett izzókat. 

 

Királylépcső:

 

 

A Dalszínház utcai kocsifeljárótól egy reprezentatív, elkülönített útvonal, az ún. királylépcső vezet az I. emeleti szalonokhoz. A földszinti előcsarnokot Kovács Mihály 17 mezőre osztott, zenélő puttókat ábrázoló falszalagja díszíti, a lépcsőfeljárat mellett két bronz apródszobor áll. A királylépcső emeleti galériája az Operaház egyik legszebb terme: a különleges márványok színhatása, a boltíveken Scholtz Róbert dekoratív groteszk festései, a lunettákban Aggházy Gyula leheletfinom ideális tájképei harmonikusan olvadnak össze. Ma ebben a teremben találhatók az Operaház emlékmúzeumának kiállításai. 

 

Székely Bertalan terem:

 

 

A csarnokból visszafordulva a bal oldali proszcéniumpáholy szalonjába a Székely Bertalan-terembe jutunk. A gazdag tölgyfafaragásokkal ékesített terem fő dísze Székely Bertalan meztelen puttókat ábrázoló fríze, \"A négy évszak\". Itt jelenleg dalesteket és sajtóeseményeket tartanak.

 

Vörös szalon: 

 

 

A galériából egyenesen továbbhaladva az ún. királyi (vörös) szalon, a középső díszpáholyhoz tartozó fogadóterem következik. Nevét tölgyfaborításáról és meggyszínű selyemkárpitjairól kapta. Falait és mennyezetét Than Mór másik mitológiai ciklusa díszíti: a Hajnal és az Éj, a Három grácia, Ámor és Psyché, valamint Páris ítélete. A szalonból nyílik a királyi páholy, mely a mai napig nem látogatható, az előadásokat kizárólag a három legfőbb magyar közjogi méltóság és vendégeik nézhetik innen. 

 

Az Operaház rövid története

 

1837 augusztusában megnyílt a Nemzeti Játékszín (a késõbbi Nemzeti Színház), s tíz nappal késõbb már operát játszottak benne. Közel õtven évig ez az intézmény adott helyet mind a prózai, mind a zenés drámai mûfajnak. Az igény, hogy az operai részleg önálló helyet kapjon, az 1860-as években mind sürgetõbben merült fel.

1872-ben kinevezték azt a bizottságot, amely kijelölte a leendõ operaház helyét. 1873-ban hat meghívott építõmûvész számára szûkkörû pályázatot írtak ki. A bírálóbizottság Ybl Miklós terve mellett döntött. A telket 1875-ben vették át és a gyorsütemû építkezés eredményeként 1879 õszére már tetõ alá került az épület. Ezután elhúzódtak a munkálatok és végül 1884 szeptember végén tarthatták meg az elsõ elõadást.

1895 nyarán az egész épületbe bevezették a villanyvilágítást, 1912-ben pedig Medgyaszay István tervei alapján korszerûsítették. A második világháborúban az Operaház csak kisebb károkat szenvedett, a sérült részeket Kaufmann Oszkár tervei szerint renoválták 1950-ben.

A Magyar Királyi Operaház nyitóelõadásán (1884. szeptember 27-én) a Bánk bán elsõ felvonása, a Hunyadi László nyitánya és a Lohengrin elsõ felvonása került színre.

 

Az Operaház látogatása, "Operavisit".

 

E gyönyörű épület rendelkezésre áll a látogatók elött, az előadásokon túl, és ha valaki még nem tette meg, mondhatom, hogy egy csodálatos élménnyel lett szegényebb. Családom első alkalommal egy angol nyelvű látogatáson vett részt, az egyik családtagunk angol állampolgársága okán. Második alkalommal tett látogatásunk egyik nemzeti ünnepünkhöz kötődött, amikor is ingyenesen lehetett meglátogatni az épületet a látogatók elől elzárt részeit is. Ezt a lehetőséget, ha lehet fofkozni akkor azt mondanám, hogy kihagyhatatlan élmény, mert egy nagy ajándék az átlag ember számára. Mindkét látogatásról készítettem videó összeállítást, melyeket közreadok a kedves olvasómnak:

 

Szeretet

- Szeretsz, édesem?
- Szeretlek!
- Akkor is szeretni fogsz, ha nem lesz ennyi pénzem?
- Igen, akkor is, csak hiányozni fogsz egy kicsit.

x