Az a pattogó fehér pötty…

Mit ad az asztalitenisz

Sportolni jó. Edzésre járni még jobb. Megizzadni, nagyon jólesik, aztán a jó meleg fürdő, az még jobban esik. Ráadásul még csapatban, közösségben teszi ezt az ember, felemelő érzés. Versenyezhet, kipróbálhatja erőnlétét, a nyerés vágya boldoggá teszi.

Nem kell megijedni kedves olvasó, mert a bevezető mondataimban nem mondtam eltérő dolgokat más sportágakhoz képest, és azt mindenki tudja, hogy ezeket az érzéseket és követelményeket, minden sportág nyújtja számunkra. Azonban van egy érdekes különbség az asztalitenisznél, nevezetesen, hogy kortalan, vagyis az ember élete végéig, amíg csak az asztalhoz tud állni, pingpongozhat és ezért csodálatos sportág az asztalitenisz. Ugyanis lehet valaki gyerek, tinédzser vagy felnőtt, sohasem késő – ha professzionális sportoló nem is lesz belőle, egyáltalán nem árt belekóstolni e sportág ízébe, illetve a csapatszellembe. Mert a tudás nem jön könnyen és nem magától, néha a laikus ember el nem tudja képzelni azt, hogy egy-egy eredmény mögött mennyi munka van.

 

Hogyan is játsszák, de tényleg csak röviden

Az asztalitenisz (más néven pingpong) egy labdajáték, amelyben kettő (egyéni játék) vagy négy játékos (páros játék) üt egy labdát egymás közt ütőkkel. A játékot egy asztalon játsszák, amelyet háló választ ketté. A játék adogatással (szervával) indul (a kezdő játékos úgy üti meg a labdát, hogy az előbb a saját, majd az ellenfél térfelén is lepattanjon) Az ellenfélnek már "csak" át kell ütnie a másik térfélre a labdát, ezt követően a szerváló játékosnak is hasonló a feladata. A pontot az a játékos éri el, aki utoljára tette át szabályos ütőfelülettel a labdát.

Asztalitenisz sport értéke

Kevesebb népszerűbb és elterjedtebb sportot ismerünk az asztalitenisznél, vagy ahogy általában nevezik - a pingpongnál. Egyszerűek a szabályai, nem kell hozzá költséges felszerelés, bármilyen öltözékben lehet játszani - legfeljebb a szőrmebunda nem ajánlatos. Abszolút amatőr szinten, komoly erőnlét sem kell hozzá, viszont növeli az állóképességet, javítja a reflexeket. Mivel a játékosok aránylag közel vannak egymáshoz a kommunikáció, még esetleges nézeteltérések esetén is kulturált beszédmódot igényel, mivel a másik még az elfojtott félszavakat is meghallja. Demokratikus, ugyanakkor intelligens sportág.

- Az asztalitenisz az egyik legkomplexebb és leggyorsabb labdajáték a világon. Ennek a sportágnak a jó szinten való műveléséhez három fontos képességre van szüksége a játékosnak: fizikai-, technikai- és pszichés képességek.

- Az asztalitenisz egy rendkívül gyors "high-techsport" és közel 40 millió ember űzi a világon. Teremsport lévén az időjárási körülmények nem befolyásolják, néhány akadályozó tényező kivételével, úgy mint a terem fény körülményei, a levegő áramlása vagy esetleg a páratartalom.

- Legtöbb verseny e sportágban, jellemzően több napig, sőt akár egy hétig is eltarthat.

- A sportoló számára a sportág tökéletes test egyensúlyt és rendkívül gyors reakcóidőt igényel.

- Nagyfokú agilitást (ügyesség, élelmesség, életrevalóság, gyorsaság, mozgékonyság) és  nagyfokú koncentráció képességet igényel.

- A teniszre jellemző felszerelések súlya lényegesen kisebb és a mozgás tartománya nem olyan széles, viszont a rövid mozgás igényen belül rendkívül gyors.

- Mivel nincs testkapcsolat, ezért a sérülések száma lényegesen kevesebb, más sportágakhoz képest.

 

Az asztalitenisz játék során, a szervezetünk becsült energia fogyasztása

Testsúlyunk függvényében egy asztaliteniszező, 0.05 – 0.083 kcal/kg/percenként, az energia szükséglete, de átlagosan ez az érték, 0.065 kcal/kg/perc.  Tehát ha egy 60 kg súlyú játékost veszünk alapul, akkor óránként 234 kcal energiát fogyasztunk el a játék során. A professzionális játékosok ennek az értéknek a dupláját is elfogyasztják. Ebből is látszik, hogy pokolian sok energiát vesz el a szervezetünktől az asztalitenisz.

Még érdekesebb a szívünk munkája az asztalitenisz játék során, vagyis a szívverésünk pulzusa. A mérések alapján például egy férfi játékos szíve tenyeres és fonák pörgetéseket váltva, felmehet 145 ± 15 értékre, a pulzusszám, maximálisan, de átlagosan 125 ± 15 szokott lenni. Ezen értékekből is kitűnik, hogy komoly munkát végez szívünk egy intenzív játék során.

 

De mi a helyzet az étkezésünkkel, ha asztaliteniszezünk?

Mint említettem, az asztalitenisz, különösen professzionális szinten, rendkívül aktív, gyors sportág. Ezért nagy jelentősége van a helyes táplálkozásnak. Léteznek un. energiát adó ételek, melyek növelik az energiaszintünket. Egy átlagember, aki mondjuk egy órát kocog, hozzá képest egy asztaliteniszező, aki lejátszik egy döntő szettes mérkőzést,  tízszer annyi kalóriát fogyaszt el, ezért is van nagy jelentősége a bevitt energiának. De mit vigyünk be a szervezetünkbe.  Leginkább a szénhidrátokra kell figyelni, amelyeknek nagyjából 60 százalékát kell kitenniük az étrendednek. Pingpongozás közben az energia többségét az izmainkban raktározott glikogénekből nyerik. Ha mondjuk verseny előtti 24 órában, szénhidrátot fogyasztunk, annak a nagy része ezeket a glikogéntartalékokat pótolja. Ezért nem tud az az asztaliteniszező megfelelően teljesíteni, ha nem eszik elegendő szénhidrátot.

Mik is a legjobb szénhidrátforrások? A barna rizs és a teljes kiőrlésű gabonák (zab, búza stb.) remek energiafokozók, ahogy a teljes kiőrlésű kenyerek és tészták is. Próbáljunk  ezekből beilleszteni néhányat a napi étrendünkbe. Szintén érdemes olyan ételeket enni, amelyek édesburgonyát, almát, mézet, mandulát tartalmaznak.

Az asztalitenisz gyors agyműködést, tehát gyors gondolkodást igényel, hiszen a gyors reflexek tömegének alkalmazását igényli e sportág.  Ezért tanácsos olyan ételeket fogyasztani, amelyek serkentik az agyműködést. A reflexeken túl ebben a sportban sokat számít a taktika és hogy okosabb legyél az ellenfelednél. Ha képes vagy koncentrálni és gyorsan gondolkodni, többet érhetsz el. Nem véletlenül hívják gyakran az asztaliteniszt fénysebességgel játszott sakknak. Tehát akkor milyen ételek serkentik az agy működését? Az antioxidáns gyümölcsök, mint például a különböző bogyók és szőlők szintén okos választások. Az omega-3 zsírsavakban gazdag ételek (például lazac) hosszú távon jót tesznek az agynak, de a tojás és a dió is frissen tartja az elmét.

Jó izomzatra is szükség van, de nem kigyúrt izomzatra, ezt pedig táplálkozás során a fehérje bevitellel tudjuk biztosítani. Sportolóként fontos, hogy elég fehérjéhez jusson a szervezet az étrend által, így erős, gyors izomzat alakul ki, aminek segítségével jobbak lesznek az ütések, pörgetések és jobban bírja a szervezetünk a hosszabb mérkőzéseket. Nagyszerű fehérjeforrásnak számítanak a baromfifélék, halak, de a csicseriborsó, a lencse és a diófélék is. Fontos megemlíteni a tojást is, amely az egyik legértékesebb fehérjeforrást. Az is lényeges, hogy mérkőzések előtt kerülni kell a puffasztó hatású ételeket, mint például a babokat és borsókat, vagy a zsíros ételeket, amelyek megemésztése megterhelő a szervezetünk számára. Kerüljük a számunkra ártalmas ételeket, ilyenek például az édességek, a hasábburgonya, a pizza, a fehér tészta, a sós ételek stb.

Végére hagytam a szervezetünk vízháztartását, ami talán a legfontosabb. Mérkőzések közben az izzadással sok folyadékot veszítünk, kulcsfontosságú, hogy ezt mihamarabb pótoljuk. Ha nem így teszünk, elfogy az erőnk, csökken a koncentrációnk, de még akár el is ájulhatunk. Még egy „átlagembernek” is ajánlatos naponta 2 liter vizet meginni, hát még aki keményen sportol. Csak tiszta vizet igyunk játék közben, a gyümölcslevek nem hidratálják szervezetünket.

 

Alapok általánosan

Az asztalitenisz sportág az elmúlt évtizedekben viharos gyorsasággal fejlődött. Elterjedtsége, népszerűsége nőtt, a nemzetközi szövetségbe tömörült országok száma már eléri a 2oo-at. Olyan országok kapcsolódtak be a nemzetközi vérkeringésbe, amelyeknek néhány évtizeddel ezelőtt szinte nem is voltak hagyományai e sportág tekintetében. Ez a mennyiségi növekedés természetszerűen átrendezte a nemzetközi erőviszonyokat – a kínai hegemóniát nem érintve-,kiszélesítette a nemzetközi porondon eredményes országok körét, másokat visszaszorított, így pl. Magyarországot is.

Azonban nem csak mennyiségi változásokat figyelhettünk meg, a játék minőségileg is nagyot fejlődött. Gyorsabb, keményebb, célratörőbb lett, nagyobb, magasabb szintű fizikai, idegi igénybevételt jelent a játékot magasabb szinten űzők számára. A fizikai képességek szintjének növekedése, a játék eszközeinek folyamatos fejlesztése bővítette, tökéletesítette az alkalmazott technikát, növelte annak hatékonyságát. Ezeknek a modern kornak megfelelő, az élet más területein is érvényesülő tendenciáknak az érvényesülését segítették elő az eszközökre és a játékszabályokra vonatkozó – időről időre – változó, módosuló versenyszabályok.

Természetszerűen ezek a változások érintik a gyakorlás módját, hatnak a sportolók edzésére, annak minőségére, követelményeire, a sportág edzésmódszerére. A sportolókkal foglalkozó edzőknek tisztában kell lenniük ezekkel a változásokkal, azok hatásaival, a változások teremtette új helyzettel, a megváltozott követelményekkel, azaz folyamatosan fejlődniük kell.

A ma és a jövő asztalitenisze egyre nehezebb feladat elé állítja a játékosokat.

Többet követel a játékosoktól technikai tudás, fizikai és pszichikai téren egyaránt.

Az asztaltenisz kiválasztásával foglalkozó kérdések jelentősége az, hogy minél fiatalabb életkorban találjuk meg azokat a mutatókat, amelyek a majdani kiemelkedő teljesítményre utalnak. A tehetségek feltárását nehezíti az a tény, hogy legfőbb jellemzői alig mérhetők. A mai játék sok mozgást, helyváltoztatást követel meg.

Azonban manapság nincs megállás, az asztaliteniszi technikánkat állandóan kell fejleszteni, vagyis technikás játékossá kell, hogy váljunk, a minél jobb eredmény elérése érdekében.  Aki tehát jól fogja az ütőt,harmonikusan mozog, ismeri és szabályosan alkalmazza a különféle játékelemeket az technikás játékosnak mondható. Ez azonban véleményem szerint nem mindig elég. Hiszen lehet valaki technikás játékos, ha közben ”elveszik a szépségben”. Azaz nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a jó technika csak addig üdvözítő, amíg az eredményesség rovására nem megy. Számos alkalommal láttam már arra példát, hogy a szépen, ”technikásan” játszó játékos vereséget szenvedett a játékelemeket nem éppen szabályosan végrehajtó ellenfelétől.

Alapok konkrétan, profikról, azért röviden

Mint említettem, hogy az asztalitenisz játék, rendkívüli módon felgyorsult. Ebből fakadóan a test miden nagyobb izomcsoportja részt vesz a mozgásban. A részvétel arányát tekintve legnagyobb terhelés a lábakra, illetve az ütőt tartó karra (az ütést végző_ kar 70km/h-s gyorsasággal is mozoghat) jut. Ha megnézzük az ázsiai játékosokat, fizikálisan a top képzésben vehettek részt, mert a felső testük, de különösen a lábuk extrém módon fejlett. A láb munkájuk egyedül álló ebben a sportágban. Az izomerőt tekintve az asztalitenisz dinamikus mozgásnak fogható fel. A lábak és a kar feszülése, tónusa állandóan változó, a mozgásfeladattól függően. Az egyes akciók között csak rendkívül rövid idő áll rendelkezésre, ezért az erőadagolás gyors ütemben változik. Az egymásba kapcsolódó technikai elemek pl. a tenyeres pörgetés, vagy a pörgetés droppal történő lekezelése erősen különböző erőkifejtést igényelnek rövid időn belül. Az ilyen jellegű izommunkát csak magas szintű ideg-izom koordinációval lehet sikeresen elvégezni. A külső érzékelésben a látás és a hallás, valamint a mozgáslátás nagy jelentőségű.

• Teremsport lévén, az asztalitenisznél nagy jelentősége van a zajnak, a világításnak, a padlózat fajtájának. A nagyon letapadó műanyag borítások károsítják a láb és térd ízületeit. A legideálisabb a parketta borítás, de hol van az már, ma már ott tartunk, hogy a parketta borítást befedik műanyag borítással, csak azért mert a profi szinten ez előírás, no komment. Ma már nem elég, hogy valaki jól játszik, idegileg viselni kell a körülötte kialakuló zajt, holott mint tudjuk, koncentrálni csak csendben lehet.

• Nem tudom megállni, hogy ne tegyek említést az asztalitenisz "műhelyek", létesítmények állapotáról és most is csak a jó szándék veezérel. Budapesten, sajnos ma már nagyon kevés professzionális nevelő klub van és azok állapota, hát hogyan is fogalmazzak, síralmas. Nemrég, vendég játékosként felkerestem a BVSC klubot, hát kedves sport barátaim, döbbenetes ahogy az a klub csak úgy külsőleg kinéz. 50-es éveket ídéző portásfülkén nagy nehezen átvergődve, mert nem olyan könnyű bejutni ám, lepukkant stadion vas szerkezetei és omladozó épületek mellett elhaladva, egy pár gyalogos "csavar" után megérkezik a sportoló a bejárati ajtóhoz. Sajnos belül sem "rózsás" a helyzet, mert ráadásúl balesetveszélyes is a parketta borítás és úgy gondolom, hogy úgy ahogy van egy dolog segítene a klubon, egy dózer és sok pénz. Ilyen körülmények között dolgozik, a BVSC asztalitenisz-szakosztályának az igazgatója Herendi Iván, akit nagyon tisztelek és a klub „lelke”, aki éppen négy évtizede dolgozik a zuglói klubban – hitvallása szerint mindenekelőtt az utánpótlásért. Kétségtelen, hogy a klub kinevel, a kb. évi száz játékosból egy-két extra lígás játékost, azonban úgy gondolom, hogy az ár/érték arány elmarad az elvárható szinttől. Folytatva agondolatot és most már "hazai vizekre" evezve, nálunk Pestlőrincen működik egy asztalitenisz szakosztály (2017-es állapot), a volt Malév légitársaság asztalitenisz klubja, a MALÉV SC.,  ma önkormányzati tulajdonban van a neve meghagyása mellett és mondhatom, hogy a korábbi de az újabban folyamatban lévő beruházások révén, világszinvonalú létesítményként. NB III.-al bezárólag működik a szakosztály és folyik folyamatosan az utánpótlás nevelés. A nevelő edző nevét most szándékosan nem említem, de minden asztaliteniszező ismeri és sajnos különböző okok miatt egy kicsit a személye háttérbe szorúl, pedig képzelje el kedves olvasó, hogy ez az edző évi rendelkezésre álló 5-6 főböl, 8-9 éves gyerekekből, minden évben kinevelt egy-két Extra Lígás játékost. Azért ez érdekes, nemde? Akkor mennyi az ár/érték arányunk, de kit érdekel ez. A játék csarnokunkról csak felső szinten lehet említést tenni, mert olyan padló borítással rendelkezik, amely még nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas, ha csak nem kell beborítani azzal az undorító, kötelezően előirt műanyag förmedvénnyel, lásd Postás, micsoda különbségek. 

• Nagyon fontos szerepe van a figyelemnek. Mint a sportmozgásoknál általában ebben az esetben is a szándékos figyelem játszik fő szerepet. A játék jellegéből fakadóan a cselekvésre való felkészülésre / észlelés, elhatározás / nagyon rövid idő jut. A játékhelyzetre megadandó válasz gyorsaságát tehát döntően befolyásolja az észlelés gyorsasága. Ezért szinte pihenés nélküli állandó feszült figyelmi állapot szükséges. A hosszantartó sport tevékenyég tehát nagy figyelem összpontosítást is jelent.

• Az idegrendszeri típust tekintve, a gyorsan tájékozódó, nyugodt, gátló-ingerlő folyamatokban kiegyenlített, a feltételes reflexeket jól szervező egyének alkalmasak az asztalitenisz sportra. Miután a sportág nagy idegi megterhelést jelent, a kiegyensúlyozott típus az előnyös.

• Kimondhatjuk, hogy az asztalitenisz nagyon összetett és nehéz sportág, már profi szinten, mivel ma már pokolian erős izomzat mellé egy laza ízületnek kell párosulni, hogy azokat a gyors kontra pörgetéseket képesek legyünk megcsinálni. Az izom feszültsége, kötöttsége különböző okok következménye. Ritka az ilyen típusú sportoló, mert azt szoktuk mondani, hogy a kövér alkatú pingpongosoknak általában „jó kezük van”, a laza ízületük miatt, azonban a mozgásuk csapnivaló. Így ez az előny egy bizonyos szintig érvényesül. Talán az ázsiaiak ebben is előbbre járnak, mert rendkívül robbanékonyak és lazák szinte azonnal „megölik” a labdát.

• Technikailag, az asztalitenisznek egyik legfontosabb eszköze az ütő és a rajta lévő borítás.  Az ütő nyelének nagy szerepe van az érzékelésben és a lendítőerőben. Követelmény vele szemben, hogy harmonikusan illeszkedjen a játékos tenyerébe. A borítás szerepe egyre inkább csökken, a tudás szint növekedésével, mert ha megnézzük a mai top kínai játékosokat, mindenki sima felületű borítással játszik, illetve pokoli sebességgel pörget mindkét oldalról. A védő típusú és eltérő borítású ütővel játszó játékosok (szemcse, anti, kopogós, stb), egy bizonyos szint felett már nem érnek el top eredményeket. Viszont kiváló edzőpartnerek, így az okosan „felépülő” klubok, mindig kinevelnek egy-két védő játékosokat is, különböző borításokat alkalmazva.

  A borítást ebben a sportágban ajánlatos gyakran cserélni, különösen a professzionális szinten.

  Az ütő fogásának meghatározó szerepe van a játékban, a játékstílus kialakításában. Létezik a hagyományos klasszikus (ortodox) európai ütőfogás, valamint a tollszárfogás. Az utóbbi stílusban különösen az ázsiai játékosok játszanak, bár egyre inkább ők is a hagyományosra térnek át.

  Nagyon érdekes e téma, mert nagyon sok európai játékos, még profi szinten is nem kedveli, ha egy tollszáras játékossal kell megmérkőznie és ez talán azért van így, mert a tollszáras játékosok nagyon nagy falssal tudnak adogatni, ugyanis az ütő fogása ideális a fals szerva adására. Talán fonák oldalról verhetők inkább a tollszáras játékosok, persze top profi szinten már ez sem igaz, mert ők még az ütő belső oldalával is tudnak pörgetni, elképesztő. Viszont nagyon sok profi versenyző, kimondottan keresi edzőpartnernek a tollszárfogású ütővel játszó játékosokat.

  Előnyös egyes játékosok számára a fej nehéz ütő, mert pörgetésnél valami pluszt jelent, azonban ezt a csukló hosszú távon „megérzi”.

• A pingpong labda. A pingpong labda celluloidból, vagy más, hasonló tulajdonságokkal rendelkező műanyagból készül, színe lehet fehér, sárga vagy narancssárga és matt.  Három csillaggal jelölt labdák viszont a legjobbak, ez a verseny célokra megfelelő minőséget jelölik. Az asztalitenisz labda belsejében levegő van, de a gyártás során használt sok kemikália és maga a celluloid miatt, ha eltörik egy labda, akkor olyan illata van, mintha valamilyen speciális gázzal lenne töltve. Szintén a celluloid miatt fokozottan tűzveszélyes a labda, éppen ezért tértek át a műanyag labdákra. A szabályok szerint, a labdának 2,7 grammosnak és 40 mm átmérőjűnek kell lennie. Az átmérő egészen a 2000-es olimpiai játékokig 38 mm volt. Az új méret bevezetésekor elsősorban a kínai játékosok panaszkodtak, mert úgy érezték az ő dominanciájukat akarják megtörni. A nagyobb labda ugyanis lassabb és kevésbé pörgethető, azaz kevésbé tudják kihasználni a kínaiak a gyorsaságukat és technikai fölényüket. Na ez a vélemény már a múlté és csak elmélet maradt, mert az ázsiaiak ugyan úgy az élen vannak a nagyobb labdával is. Egyébként a 40mm átmérőjű labda 120km/h-s(!) sebességgel is képes haladni és másodpercenként 150 fordulatot is megtehet az ütéstípustól függően.

• Az adogatásnak óriási jelentősége van az asztaliteniszben. Három alapszabálynak kell érvényesülni, hogy jól tudjunk adogatni. Ezek: a szabályos mozdulat, a biztonság és a helyezési pontosság.

  A hatékony adogatás miért is fontos? Ez minden labdamenet kezdete, ezért nagyon fontos, hogy lehetőség szerint már itt kézbe vegyük a labdamenet irányítását. Ez az az ütés is, amit teljes mértékben kontrollálni tudunk – minden későbbi ütésünk már függ attól, hogy az ellenféltől milyen labdát kaptunk.

  Kétféleképpen adogathatunk, egyrészt az ütő tenyeres, másrészt a fonák oldalával. Úgy tarják, hogy egy jól adogató játékos, már fél sikert ért el, azonban ehhez rengeteget kell gyakorolni, már fiatal korban. Sajnos megint csak azt kell mondanom, hogy ebben is az ázsiaiak, messze sokkal jobbak, különösen a nehezen felismerhető mozdulatuk révén. Vagyis nem tudja a fogadó játékos, hogy milyen irányú fals van a labdában, mert a mozdulat minden esetben, ránézésre azonos.

  Mi a legjobb adogatás?  Először is szögezzük le, hogy nincs „legjobb adogatás” minden helyzetre. Minden ellenfél más és más, különféle gyengeségekkel, ezért az asztalnál dől el, hogy kinek milyen adogatással indítok. A “kettőt pattanó” szerva” (értsd: az ellenfél térfelén) ez egyik legmegbízhatóbban jól működő szerva több ok miatt is. Egy bizonyos színvonalú játéktól felfelé, mondjuk egy jó közepes szinttől, érdemes laposan és röviden szerválni, ha azt akarjuk, hogy lehetőleg ne az ellenfél támadjon le minket. A kettőt pattanó szervát nehéz keményen megtámadni, mert rövid. Még ha az ellenfél jó is az asztal feletti indulásban, akkor is gondot okozhat neki, ha variáljuk a nyesést azzal, hogy vagy alá, vagy oldalt nyessük, vagy megugratjuk a labdát, természetesen ennek erősségével is variálhatunk, az ütő mindkét oldalával.  

  Az adogatás alapelve, hogy annál jobb az adogatásunk, ha minél jobban meg tudjuk téveszteni az ellenfelünket, mert ha ezt jól hajtjuk végre, ezzel máris előnybe kerülünk. Már az adogatásunk kezdetén az egyik ilyen fontos tényező, az ütő „elrejtése”. Az egyik megoldás amivel rövidíteni tudjuk az ellenfél rendelkezésére álló időt, az az ütő röppályájának elrejtése. A szabályok tiltják a labdakontaktus elrejtését, de azt nem, hogy az ütő, így annak röppályája is, a labdakontaktus pillanatáig rejtve maradjon az ellenfél elől. Hogy ez miért hatékony? Ennek egyszerű a logikája: ha látjuk milyen ívben közelít az ütő a labdához az már egy jel a szerva lehetséges végkimenetelére vonatkozóan. Ha például az ellenfél lapos íven, az asztallal párhuzamosan indítja el az ütőt akkor elég valószínű hogy valamiféle nyesett szervát fog adni. Ha ettől az információtól meg vagyunk fosztva akkor máris nehezebb dolgunk van a szerva analizálásában. A másik módszer amivel csökkenthetjük azt az időt amíg az ellenfél ‘ízlelgetheti’ a szervánkat az az ha az adogatásunk rövid mozdulatból áll csak. Ha az ütő mindössze néhány centit mozdul az egész szerva során akkor nehezebb lekövetni a röppályáját és a labdába kerülő falsot. A rövid mozdulatnál nincs ideje a szemünknek ráállni és kitalálni hogy is mozog az ellenfél ütője, nyesi, tolja, megugrasztja vagy csak egyenese üti.

  Azonban létezik az adogatás terén egy kis kiegészítés, nevezetesen, hogy érdemes e falsos adogatást adni, ha az ellenfelem ütő borítása mondjuk anti, szemcse vagy ki tudja még hány fajta borítás létezik. Azt leszögezhetjük, hogy az említett borítások, minden falsos adogatást semlegesítenek és a labda szinte üresen érkezik a térfelemre vissza. Ezért ilyen esetben a legcélszerűbb a hosszú egyenes üres szerva, amikor a labda szinte üresen jön vissza és arra egy gyors kemény pörgetés a legjobb megoldás.

  Lényeges, hogy a játékos több féle adogatás fajtával rendelkezzen és azokat játék közben változtatni képes legyen. Sajnos a hazai profi mezőny nem a szerváiról híres, sajnos ez meglátszik az eredményeken is. Azt azért végképp nem értem, hogy ezt miért nem ismerik fel azt az edzők, mármint az adogatás jelentőségét, mert a kínaiak ebben is a csúcson vannak. A youTube tele van adogatást bemutató kínai játékosokkal, többet kellene ezeket nézegetni. Bevallom magam is innen merítem adogatási tudásom és tényleg hasznosak az infók, mert kb. 5 féle adogatást tudok végrehajtani, az amatőr szintemen. Mutatok egy példát az oldalról, Ma Lin adogatását, hát nem semmi.

 

 

• Nem beszéltem egy fontos asztalitenisz elemről, ha nem a legfontosabbról, a pörgetéséről. Az asztalitenisz egy nagyon „kellemes” sportág egy bizonyos szintig, persze ezután is, csak a „választóvíz”, vagyis az a pont ami után már a játék keményebbé válik, na ez az a pont ebben a sportágban, a pörgetés, vagyis a játék azon része, ahol az asztalitenisz igazi szépsége mutatkozik. Egyébként a pörgetésről eltérő vélemények alakultak ki és meglepődne a kedves olvasó, ha megtudná, hogy nem mindenki szereti, ezt az elemet, mert nagy mértékben befolyásolja a játékot, de végül is mindenki igyekszik megtanulni minél tökéletesebben, mert nagyon hatékony elem és ezen elem nélkül top szinten „nem lehet labdába rúgni”. Igen nehéz és rengeteg gyakorlást igénylő elemről van szó. nem beszélve a testi, tehát a csukló és váll terheléséről. Ráadásúl jó fejnehéz ütővel tudunk baromi nagyot pörgetni, mert a fejnehéz ütő még egy kis pluszt tud bele vinni a pörgetésünkbe, ez pedig hosszú távon tönkre teszi a csuklónkat.  Néha felbukkan a mezőnyben egy egy kiemelkedően jó védő játékos is, de végül is a felső szinten aztán nem érnek el kiemelkedő eredményeket. Ehhez, vagyis hogy minél hatékonyabb legyen a pörgetés ma már a gyártók tömegével ontják a különböző borításokat. Az asztalitenisz világbajnokságok történetében a férfi asztalitenisz szakág úgy fordult át a hetvenes évekre, hogy japán és kínai győzelmek váltogatták egymást. A japánok csodafegyvere az újdonság, a szoft volt és ez lehetővé tette, hogy egy új elemet vigyenek a játékba, a pörgetést. Mégsem az ázsiaiak, hanem az európaiak voltak azok, akik a pörgetést tökéletesíteni tudták. Voltak szép idők amikor mi kis hazánk is uralkodó szerepet játszott a pörgetés terén. Sajnos ezek az évek már elmúltak és csak nézi az ember ezeket az ázsiai játékosokat, hogy mire képesek. Olyan mértékben fejlődött a pörgetés mint elem, hogy szinte akrobatikus elemekkel van tűzdelve. Az asztal mindkét oldalára kontra pörgetések sorozatát tudják produkálni az ázsiai játékosok, tenyeres és fonák ütésekkel váltakozva. Tehát mi a profi követelmény, ez pedig a világszínvonalú adogatás, vagy adogatások és a mindkét oldali kontra pörgetés iszonyatos erővel. Aki ezt a két alap követelményt nem tudja, az marad a szürke mezőnyben a nemzetközi szinten. Valahogy így kellene nekünk is „csinálni”, de sajnos fényévre vagyunk ettől (2017):

 

 

Hogyan játszunk védő játékos ellen, egy kis pörgetés elmélet?

A támadó, pörgető játékos számára, mindeg egy kérdés, hogy hogyan pörgesen egy nyesett labdára, ráadásúl közrejátszik még a védő játékos borítása is, tehát elég komplex feladat, de megoldható. Az általános elv az volt,  hogy egy nyesett labdát akkor a legjobb megpörgetni, amikor tetőponton van, vagy kicsivel később, mikor már lefelé száll? Hát, évekkel ezelőtt ez még igaz lehetett, de hála a modern fáknak és szoftoknak, a labdát ennél hamarabb érintve is megoldható a dolog, és átmegy a labda.

Azt, hogy ellensúlyozni vagy közömbösíteni tudjuk az ellenfél labdájában lévő nyesést egyszerűen az által, hogy a legmagasabb pontjára való felpattanása előtt találom el. Minél hamarabb ütsz bele, annál több nyesést iktatsz ki. Ennek az elvnek az alkalmazása által hibamentesebben tudod a labdát kiemelni, nagyobb sebességet tudsz generálni, lerövidíted az ellenfeled reakcióra maradó idejét; ami mind olyan dolog az asztaliteniszben, ami győzelemhez segíthet.

De vigyázat! Nem kell arra törekedni, hogy minél nagyobb nyesést hatástalanítsunk. Egy részét, mint pörgést használjuk a pörgetéskor, mert a labda egyébként túl hosszúra menne. Én azt javaslom, hogy akkor legyen a találat, amikor a labda felfelé szálltában épp eléri a háló tetejének magasságát. Annál hamarabb már túl nehéz jól időzíteni, és akkorát pörgetni, hogy asztalra menjen a labdánk. Természetesen a laza kéz alapfeltétele a tökéletes időzítésnek. A nehéz ebben a „korai találatos fajta” pörgetésben a helyes ütőszög megtalálása. Kicsivel jobban nyitva kell legyen az ütő, mint maga a mozdulat szöge, mert, amint említettem, a labda felfelé pattanását és a benne lévő nyesést fogjuk használni, így az elsődleges téma az erő létrehozása, ami a háló felett viszi át a labdát.

A legfontosabb az ilyen pörgetéseknél a jó időzítés, és azt csak edzésmunkával lehet magas szintre fejleszteni. Egy jó módja ennek elsajátításának, ha úgy kezdjük gyakorolni, mintha egy droppból akarnánk az egészet származtatni. Tartsuk meg a dropp időzítését, de a találatot alakítsuk vékonyabbá, és fokozatosan növelve a mozdulatod méretét, valamint a falsot, amit a labdába teszünk.

Természetesen ez egy opció, amit leírtam, nyilván a játékos stílusától, hogyan idegződött be nála a pörgetés, hogyan tanították, tehát sok tényező befolyásolja.

Tehát profi szinten szinte séma szerűen keményen megindítják a labdát, a legmagasabb szinten alternatíva nincs.

Azonban a védő játékosok eltérő borítással játszanak a két oldalon, hogy megzavarják az ellenfelük játékát. Különösen a szemcsés borítás fajtái nagyon kellemetlenek lehetnek egy támadó számára. Mert a szemcsés borítás esetén a védő játékos az ellenfél pörgetett labdáit, mint tudjuk, rendszerint iszonyú nyeséssel adja vissza, már ha olyan fajta a szemcse és a labda szinte fel sem pattan az asztalról. Ezért ilyenkor a pörgető játékos, természetesen a szinvonal fügvényében, ha csak visszatolja a labdát a szemcsés oldalra, ezzel azt éri el, hogy az ismét visszajövő labda, ahogy szoktuk mondani "üres", tehát lebegve jön vissza a pörgető játékoshoz, ezért akkor már könnyű dolga van a pörgető játéskosnak, mert ilyenkor csak "meg kell ölni" a labdát. Világszinvonalon, mint említettem ezt a megoldást nem alkalmazzák, mert azon a szinten nincs olyan falsos labda, amit meg ne tudnának pörgetni. A másik dolog, hogy a világszinvonalon védő játékos, a visszatett labdát rendszerint vissza pörgeti, mivel a profi szinten a védő játékosok szinte azonos szinten tudnak pörgetni is, mint védekezni.

Egy kis pörgetés kavalkád a profik világából, amikor már az asztalitenisz egy cirkuszi bravúr és ráadásúl látunk profi színtű védő stílusú játékosokat is. Aki szereti e csodálatos sportágat, annak nagy élmény e rövid videó bejátszás. Én magam nem tudok betelni vele, íme:

 

   

 

 

 

 

 

De mi a helyzet az amatőr szinten?

Néhány, a sportággal kapcsolatos észrevételek (2017-es állapot)

Az alábbi kis összeállításomat kimondottan az amatőr szinten játszó sportolókra vonatkoztatom, és ezt azért is jelentem ki még az összeállításom elején, mert egyrészt a pénzért versenyző profi játékosok körülményeit nem ismerem, másrészt számos alábbi kifogásaim rájuk nem érvényesek. Azért az is megér egy „misét”, hogy valójában mely osztálytól jelentjük ki, hogy valaki profi vagy amatőr, különösen Magyarországon. Bizonyára létezik egy szabálykönyv, de valójában időtálló? A jelenlegi profinak mondott Magyar mezőny nemzetközi szinten is profi?

Mivel az amatőr játékosok tábora viszonylag nagy, szerencsére, ezért érdemes egy kicsit elidőzni a házuk táján.

 

Mik is az észrevételek

A kötelező sportorvosi igazolások körüli zűrzavar, néhány „eltérés”

• Elöljáróban megjegyezném, hogy egyes, az asztalitenisz sportág élmezőnyéhez tartozó országoknál nem szükséges a versenyzéshez sportorvosi igazolás, még a profi szinten sem! Mert hogyan is van ez a sportorvosi igazolás nálunk, miért halt meg egy kedves sporttársam, és a nevét most szándékosan nem írom le, mindenki tudja e „szakmában”, hogy kire gondolok, a közeli múltban, akkor hogyan kaphatott sportorvosi igazolást, hiszen nem kell ahhoz orvosnak lenni, mindenki tudja, hogy egy ilyen betegség esetén még a lépcsőzés is megterhelő, no komment.

• Említhetnék egy másik érthetetlen jelenséget, nevezetesen hogy ha valaki például NB III mérkőzésen vesz részt akkor senki nem ellenőrzi, hogy rendelkezik e sportorvosi igazolással, ezek szerint ebben az osztályban érdektelen az egészségi állapotunk????

• Viszont ha valaki budapesti osztályokban versenyez, mondjuk II. osztályban és most nem lebecsülésként említem ezen osztályt, de azért mégis csak a legalacsonyabb versenyzési szint (bocsánat a kerületi szinteket kihagytam) és érdekes, hogy ezen amatőr szinten mennyire vigyáznak az egészségünkre. Ott aztán van ám szigor (65 év felett csak fél évig versenyezhetsz) és most ismétlem, elnézést kérek az ott versenyző sportolóktól, nem a színvonalat kritizálom.

• Ha még lejjebb megyek színvonalban, osztályban, mondjuk a kerületi bajnokságokban, ott egyenesen soha nem kellett sportorvosi igazolás, vagy talán ezek a versenyek nem a budapesti szövetséghez tartoznak, akkor hova????

• Felsőbb osztályból indultam a következtetésemben, mármint ami a játéktudás színvonalát illeti, de ha jól megfigyeljük a játékosok részéről az asztalitenisz iránti lelkesedést és aktivitást, vagyis ha a szervezetünk terhelését nézzük, akkor nem fordítva kellene működni a dolognak? Egy NB-s mérkőzésen nem jobban „odateszi” magát a versenyző, mint mondjuk egy kerületi mérkőzésen, akkor az EKG-nak hol van a nagyobb jelentősége? Minden osztályban fontos az EKG, aki versenyez, de egyébként úgy gondolom, hogy ez legyen mindenkinek a magánügye.

• Mindenki a saját felelőségére versenyez.

• A mai rendszerben, az egészségi ellenőrzéskor szemvizsgálatra is el kell mennie a páciensnek és talán ez a legmegdöbbentőbb, hiszen ez aztán tényleg nem magánügy. Ha nem látom tökéletesen a labdát, az az én bajom, de valójában kit is érdekel ez?

• A sportorvosi igazolással kapcsolatban a szövetség részéről temérdek adminisztráció, a versenyző részéről pedig hosszas utánjárás, az elkerülhetetlen visszaélésekről nem is beszélve.

  Összegezve, ideje lenne egy „okos embernek” e téren rendet csinálni.

A Magyar Asztalitenisz Szövetségek honlapjai

                     A mai informatikai világ rohamléptékben fejlődik, mindig felfedez az ember valami újdonságot, de nem is tudja elkerülni, hiszen csak ha csak egy egyszerű példát említek, nevezetesen amikor a metrón utazunk, az utasok 95 százaléka a netet böngészi mobilján. Baromi nagy az érdeklődés, ma már minden információt, segítséget a nettől várunk. Ezzel párhuzamosan fejlődnek a netes oldalak is, eltérő színvonalon. És most ezt a hosszú bevezetőmet miért is írtam? Azért, mert a kedvenc sportágam informatikai oldalainak helyzete, hát most megint finoman fogalmazok, nem az elvárásnak megfelelő szinten van. Mit értek ez alatt:

• A két szövetség, az országos és budapesti, weboldalai még köszönő viszonyban sincsenek egymással, mindegyik „alkotott” valamit, eltérő dizájn és tartalommal. Más a kezelése, más a keresés eredményének megjelenése, nem szépek a felületek és nem utolsó sorban nem tükrözik a mai korszerű weboldalak dizájnját.

  Ma már elképesztően professzionális weblapokat lehet megnyitni, és ehhez nem is kell olyan sokat kutatni. 

• Példaként említeném a Kispest sportklub weboldalát, melyet egy kerületi osztályban versenyző, lekes asztalitenisz játékos készít, juttatás nélkül, mert így is lehet ám "alkotni" még a mai elanyagiasodott világunkban és nézve az oldalt, mondhatjuk, hogy ahhoz képest, hogy egy ilyen közösségnek egy "alsó osztályokban működő" klubnak, ilyen honlapja van, hát csak gratulálni lehet. Elnézést kérek a klubtól, hogy az alsó osztály elnevezést használtam, csupán csak azért tettem, hogy még jobban tudjam hangsúlyozni a klub munkáját, az e téren kialakult óriási különbségek láttán.

• A szövetség honlapja tartalom tekintetében nem professzionális. Vegyünk egy példát. Nem is olyan régen fejeződött be a rangos „world tour” verseny és most nem is az eredménnyel foglalkoznék, hanem a szövetség weboldalának ezzel kapcsolatos tartalmi megjelenítésével. Csak néhány észrevétel:

  Nem ismerjük az összes induló névsorát, a csoport mérkőzések játékosait, nem volt követhető főtábla (2018-ban felraktak valami mérkőzéslista anyagot, ez a játékosnak és a nézőnek esetleg fontos ), nincs videó anyag, nincs egy olyan rész ahol oktatást bemutatunk (szerva, pörgetés, stb) és még sorolhatnám. Ciklikusan megjeneő unalmas felületek.

   

  Ezért most összehasonlításképpen nézzünk egy Európai szintű versenyt és annak weboldalát és ez legyen az Alicantei veterán világbajnokság. Reklámozzák a rendező várost. Bármikor megnézhetem a korosztályok helyezéseit, a főtáblát máig követhetem, csoport mérkőzéseket, a veterán oldalon nincsenek a Spanyolok agyon magyarázva, egyenlően vannak az országok sportolói mutatva a felületeken.

  Azért mert szakszövetség a Magyar Asztalitenisz Szövetség,  beilleszthetne több reklámot, ország/városok reklámjait. Valaki megnyitja a Szövetség oldalát, mondjuk Szingapúrban (és ráadásul nem is olyan rossz ott a színvonal) azt kérdezik, hogy ezek kicsodák, nem  látja a „world tour” eredményeket, csak magyarul olvasható a magyar játékosok eredményével,  nem tudják követni a versenyt, mert csak a magyar játékosok eredményét közli a honlap, de hol vannak többiek, valójában kik is indultak, hol az angol referencia, szerintem szükség lenne rá.

  Nem sorolom tovább, mert lenne még, de hiszen legyen ez azoknak a gondja, akik ezt jövedelemért csinálják.

  
   

Játékvezetők küldése

• E téma még komplexebb, hogy magyarul fogalmazzak, ezen a téren még nagyobb a zűrzavar.

  Előre is elnézést kérek a játékvezetőktől akik hetente akár több alaklommal is részesei e szép sportágnak, de mondjuk ki őszintén, sokak számára ez egy megélhetési lehetőség, amit én egy tisztességes jövedelem forrásnak tekintek számukra.

• De nem kellene e ezt a kérdést ésszerűen szabályozni? És most nézzünk egy konkrét példát.

  Sportkörünk szakosztályánál, az otthoni mérkőzéseket rendszerint pénteki napon rendezzük, vagyis egy időpontban, 3x2 asztalon, 3 osztályban, sorrendben az NB III-ast, Budapest 1A –t és a kerületi osztályt. A Budapest 1A mérkőzéshez, a szövetség mindig küld játékvezetőt, akik rendszerint a túl lelkesedésükben jelesre vizsgáznak, hát hiszen ez a dolguk, ezzel nincs is semmi probléma.

  Van ilyenkor ám ütő vizsgálat is és nem lehet ebben az osztályban olyan ütővel játszani, ahol az egyik oldalon még fél milliméternyire látszik az ütőfa. Ez kérem egy elit osztály, itt szigorúak a szabályok, tessék kicserélni az ütőt.

  Ezen drákói szigor közben a másik két asztalon, két osztállyal magasabb szinten csendben, sportszerűen zajlik a mérkőzés, játékvezető nélkül. Talán kíváncsi is itt valaki az ellenfél ütőjére, én még ilyent nem láttam, érdekli is valakit ebben az osztályban az ellenfél játékosainak sport orvosi igazolása, senkit. A kerületi mérkőzésről, már ami a játékvezetést illeti, ne is beszéljünk.

 

Asztalitenisz események médiája

Úgy gondolom, hogy az nem véletlen, hogy a média is akkor „ugrik” egy eseményre, ha nemzetközi szintű eredményekkel rukkol ki a sportág. El tudja valaki képzelni, hogy Hosszú Katinka Világbajnoki úszását éjjel 0 órakor közvetítenék, betétszerűen, felvételről, mondjuk az M4 csatorna, nem gondolom. Akkor kit érdekel a közvetítés, mondjuk engem igen, mert nagyon szeretek pingpongozni és ezzel vagyunk így egy páran, de úgy gondolom, hogy nem sokan. Ilyen média háttérrel még esély sincs a sportág népszerűsítésére.

Nem akarom „fényesíteni” magamat, de mivel résztvevője voltam 2017-ben a veterán Európa bajnokságnak, készítettem egy videót az eseményről, amit megküldtem az országos és a budapesti szövetségnek. A budapesti szövetség megköszönte a munkámat, az országos „bedobta a kukába”. Csak megjegyzem, hogy számos európai szövetség és rengeteg magánszemély kifejezte köszönetét és elismerését a videó anyaggal kapcsolatban. De hát mit is akar mondani ezzel az anyaggal, ez a veterán pasi, ez nem illeszkedik a magasabb elvekhez, gondolom én. Arról nem is beszélve, hogy ezen anyagban látható, hogy néhány sporttársunk szép sikereket ért el a bajnokságban és azon kívül, hogy kaptak egy személyes elismerést, úgy igazából a szövetségekben senkit nem érdekelnek ezek az eredmények. Talán az a probléma, hogy kit érdekelnek ezek az öregek, jó, de akkor hol van fiatalság reklám oldala, mert azt sem ismeri senki, jó, hát tőmondatokban. Már régóta nézem a „Gasztróangyal” sorozatot, ahol is, minden héten új helyszint keres fel Borbás Marcsi az országban, az étkezési kultúránk népszerűsítésére. Kiválóan megszerkesztett élvezetes műsor, de most, hogy jön ez a téma ide. Nagyon egyszerű, mert vidéken számos kiváló munkát végző asztalitenisz szakosztályok működnek és hoznak fel tehetségeket, de csak általánosan ismerjük, a MOATSZ eredmény listájából, de semmi több. Ha lenne lehetőség őket megtekinteni, de nem éjjel 0 órakor, biztosan sok szülő lelkesedést merítene arra, hogy levigye e szakosztályokba a gyerekét pingpongozni. Nem áll szándékomban a labdarúgást kritizálni, mert nem értek hozzá, de a létező különböző Sport 1 és Sport ki tudja hány csatornák pirkadattól éjfélig csak a labdarúgással foglakoznak és már a fürdőszobám csapjából is ezek a csatornák unalmas műsora folyik. Hol áll a világban  labdarúgásunk, amennyire én tudom, az asztalitenisz sportágunknak előkelőbb a helyezése a világ élmezőnyében, jó persze nagyobb a „tömeg”a labdarúgásban , pedig ha az ár/érték arányt nézzük, ahogy a vásárló mondja, nem venném meg. Örök rejtély számomra, hogy miért éppen a labdarúgás olyan népszerű a médiánkban, hiszen számtalan más sportág sportolói világklasszisok. Van külön Fradi műsor, például Statisztikában, vagy a BVSC-ben folyó munkát miért nem látjuk, csak így kiragadva egy két szakosztályt?  Nem akarok megbántani az asztalitenisz oldalon senkit, mármint vezetőt, de azért „ilyen hatalmas eredmények” mellett, nagyon sok honfitársunk szépen megél ebből a sportágból.

 

 

 

 

Az asztalitenisz sportág iránt már fiatal koromban, a 60-es évek környékén  érdeklődtem,  lelkes és rendszeres szurkolója voltam  ezen időszak profi  játékosainak, és ahogy jöttek a magyar csapat sikerei, a három nagy (Jónyer-Klampár-Gergely ) "ágyúk" révén, akikre méltán büszke nem csak a magyar asztalitenisz sportág, hanem az egész magyar társadalom is, egyre jobban nőtt, e gyönyörű, de igen összetett sportág népszerűsége. Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor. A kaucsuklabda urai, a fiúk a térről, a srácok, akik elkápráztatták a világot, akik előtt behódolt a világ. Ehhez a fantasztikus csapathoz három egyéniség kellett, Jónyer az öreg, Klampár a bohém, és persze Gergely Gabi.

Folytatva e "félelmetes" csapat eredményeit,  az oldalam,  Galéria/Asztalitenisz képsorai, egy korabeli Magyar-Svéd mérkőzés képkockáit mutatják, ( az ellenfélnél, élükön, Stellan Bengtsson nal, aki 1971-ben egyéni világbajnokságot szerzett ) mely képeket magam készítettem, annak idején a sport csarnokban.

Ezek a fiúk többszörös világbajnokok voltak, akiktől még a kínai válogatott is "stresszes" állapotba került, és tessék, hova kerültünk, már egy "afganisztáni" válogatott ellen is jól fel kell készíteni a  válogatottat, hogy ne érje csapatunkat egy váratlan meglepetés. Elnézést kérek, hogyha mondataimmal magamra haragítanák valakit, a mai fiúkból, de ezzel nem a játékosok érdemeit akarom vitatni csupán, csak a magyar asztalitenisznek az  európai mezőnyben elfoglalt helyére szeretnék utalni. Nyilván számtalan "akadályozó tényező" játszott szerepet hogy ide jutott e sportág. Megemlítenék, a szakmai berkekben mindenki által ismert néhány "akadályozó" tényezőt, és most elég finoman fogalmaztam, nevezetesen:

-nevelő egyesületek hiánya

- az ideális korú, 8-9 éves  gyerekek toborzásának a hiánya az iskolákban ("sok gyerekből"  lehet  egy-két világbajnokot nevelni, de "kevésből" szinte lehetetlen )

-  a média "nulla szintű" támogatása, Asztalitenisz Világbajnokságot Magyar tévé társaság tudomásom szerint soha nem közvetített, a Eurosport pedig úgy "éjfél" körüli időpontban, no komment.......

- ma már minden asztaliteniszt pártoló ország, honosít kínai játékosokat, hiszen velük "feljön" az anyaországi mezőny is, nekünk is voltak ilyenek, de nekünk nem kellettek

- nem kiemelt sportág révén az állam nem támogatja anyagilag megfelelően ( ezen a téren mintha valami megindult volna, tudomásom szerint és 2013-t írunk)

- létesítmények hiánya, sorra szűnnek meg csarnokok és klubok

- szponzori hiányok és egyéb általam nem ismert okok!!!!!!!!

Példaként említeném Ausztriát, mert ez az ország korábban nem az asztaliteniszezőiről volt híres, hanem a rengetek világklasszis síelőiről, és tessék Werner Schlager ( hála Isten magyar szálak is vannak, mert edzője: Karsai Ferenc volt ) világbajnok lett Párizsban 2003-ban, és gondolom az edzői munkán kívül, szerepe volt a sikerben Chen Weixing-nek is, mint klubtársnak. mert Ő aztán kiváló edzőpartner lehetett. Csak halkan megjegyzem, de mindenki tudja hogy ez a Chen Weixing a Postás csapat tagja volt, nekünk  nem kellett, vagy a magyarok szerint gyenge szintű játékos volt, érdekes !!!!???

 

 Miután jól kiaggódtam magamat a mai magyar asztalitenisz állapotáról, és amiket leírtam sajnos még most, 2020-ban is igazak. De folytatnám a magam történetét, vagyis visszagondolva a már említett "aranykorra", annak idején tehát a 60-70-es években, szinte minden csapatmérkőzésen szurkoltam, és micsoda mérkőzések voltak, a mai nevén Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok-ban, mivel annak idején nem volt más létesítmény egy színvonalas nemzetközi mérkőzés megrendezésére. De ez a csarnok adott otthont időnként a csapatbajnoki rangadók  megrendezésére is, példaként említenék egyet, mondjuk a  Szpartakusz-Ganz Mávag mérkőzést, vagy akár a BVSC híres csapatát, akik egymással világszintű mérkőzéseket játszottak, teltházas csarnok mellett . Hol vannak már ezek az idők, szakosztályok, de sorolhatnék jó pár nagy múltú egyesületet, amelyek eltűntek. A három világbajnok árnyékában is voltak  kiváló nemzetközi szintű játékosok, és elnézést kérek, ha valakit nem említenék, de most hirtelen  a Frank-Molnár-Kreisz-Asztalos.......és így tovább, jutott eszembe. Bizony ez egy "Puskás" fénykor volt, mely nagyon sok amatőr játékost is  inspirált az asztalitenisz szeretetére. Példaként így nézett ki egy szakosztály, jelen esetben a Postás SE, 1965-ben, hol van ez már???

Bizonyos mértékben Én is, nekik köszönhetem hogy eljátszottam azzal a gondolattal, hogy elkezdek versenyszerűen játszani valamelyik egyesületben, de sajnos egy hátráltató tényező  volt a dologban hogy nem volt ifjúsági múltam, mivel más sportág, nevezetesen a síelés volt az ifjúsági sportágam és így közel 30 éves koromban fogtam először ütőt a kezembe. Nos aki ismeri az asztalitenisz szakmai oldalát, az gondolhatja hogy ez a pasas, ebben a korban, nem fogja sokra vinni az asztaliteniszezésben. Én is tisztában voltam ezzel az óriási hátránnyal, így  csupán csak azt a célt tűztem magam elé hogy elérjek egy jó amatőr szintet, és akkor már megérte.

Az amatőrségemet a Tipográfiánál kezdtem, és hálás vagyok ezen első egyesületemnek pontosabban a "Tipográfia Testedző Egyesület"-nek hogy befogadott és személy szerint néhai Meleg Tibor szakosztályvezetőnek - mi csak "tiborbácsinak hívtuk" - hogy az amatőrré válásom rögös útjaiban segített. Kiválló emberi tulajdonságokkal rendelkezett, mindenk szerette és szakmailag is megállta a helyét.

A kép még 1983-ban készült és sajnos csak dr. Horváth Ákos és jómagam élünk (2020)

 

A Tipográfia még 1945-ben alapította az asztalitenisz szakosztályát, amatőr szinten, NB II-tő szinttől lefelé működő bajnokságokban játszottunk és "Tibor bácsi", mert így hívtuk, berakott néha a csapatba, emlékszem NB III-as mérkőzésekre, és váltakozó sikerrel szerepeltem. A szakosztály ma már nem működik (2020-t írunk). Már kezdtem a "szárnyaimat bontogatni" a szakosztlyban, amikor Tibor bácsi benevezett egy harmadosztályú, győri versenyre, nem is nagyon érdekelte a rendezőséget a selejtezőbeni eredményeim, mivel "nevem" nem lévén, úgy gondolták hogy egyszer csak kiesik a pasas, hát nem így történt, végül megnyertem a versenyt és erre külön, azért vagyok büszke, mert a játékos pályafutásom nagyon is a kezdetén értem el e sikert és ennek jutalma az alábbi gyönyörű ötvös munka:

A Tipográfiában eltöltött időket a MALÉV csapat tagság követte, de itt egy pillanatra megállnék, már csak azért, mert ugyanis Sándor Tibor maléves munkatársamnak köszönhetem, akinek a segítségével a Tipográfiához kerülhettem és ezért örökké hálás vagyok neki, azonban személyesen már ezt nem köszönhetem meg, mert 2018-ban elhunyt. Isten nyugosztalja!

Történetemet a fehér labda "árnyékában", néhány gondolat erejéig a szakosztály rövid áttekintésével kezdeném. MALÉV alkalmazottjaként (1969 óta ), kezdetben, a hangár -ban megrendezett házi bajnokság szolgálta a MALÉV pingpong életét, természetesen amatőr szinten, szakosztály nélkül. A 70-es években csapattársaimmal sokat utaztunk határon kívül, az utazási kedvezmény adta lehetőséggel, csupán csak valamelyik légitársaság meghívását kellett "kierőszakolnunk", és jöttek az utazások, hogy néhányat említsek, Interflug-Lot-Czech Airlines, egy kicsit távolabb is, Tap-Air India és így tovább. Csodálatos évek voltak ezek, és mint amatőr szinten értük el ezeket a lehetőségeket. Az asztalitenisz szakosztály 1979-ben alakult meg, dr Vilmos Endre gazdasági Igazgató támogatása mellett. Élete nagy álma volt a MALÉV sport fejlesztése és ezért tett is sokat, mint felsőszintű vállalati vezető. Az Ő érdeme volt az 1971 épült klubszoba, mely helységet jelenleg az ifjúsági versenyzők nevelésére használják, aztán 1978-ban a "Forfa" került átadásra, ahol öltözök és egyéb kiszolgáló helységek létesültek. 1984-ben került átadásra a teremsportok igényeihez igazodó nagy tornacsarnok, mely a mai napig, többek között az asztalitenisz szakosztály edző és verseny színhelye. Kiváló terem az asztalitenisz sportág számára, mivel egy alap párnafákra helyezett parkettás terem, így rendkívül kíméli a láb ízületeket. A mai szegényes terem lehetőségek mellett ez a csarnok, egy óriási kincs. Tehát mindezekben  dr  Vilmos Endre nagy érdemeket szerzett és ennek okán is nevezték el róla, 1996-ban a sporttelepet, "MALÉV Vilmos Endre Sportcentrum".

1992-ben kezdődött a MALÉV-nél a profi asztalitenisz élet, miután a vállalat "belenyúlt" a pénztárcájába és fokozatosan  Extra ligás csapatot hozott lére, így az ország első számú csapata lett. Mondjuk ez nem csoda hiszen a "fénykorban" az összeállítás a következő volt: Fan Yiyong - Pázsi Ferenc - Turbók Attila - Varga Zoltán. Jöttek is az eredmények, sőt nemzetközi szinten is. Később különféle problémák miatt a "húzó" emberünk a kínai származású Fan Yiyong távozott a szakosztálytól, sőt az országot is elhagyta, és most egy kicsit visszakapcsolódnék  a fentiekhez, csupán csak azért, hogy érzékeltessem  Fan Yiyong mekkora mértékű játékos volt, hogy egy Chen  Weixing-t szinte megalázó módon nagy fölénnyel legyőzött a csapatmérkőzések során. Azt is kijelenhetjük, hogy volt olyan idénye a Fan Yiyong-nak, hogy Magyarországon nem talált legyőzőre, sőt az Extra ligát is veretlenül zárta, mondjuk ez nem semmi!!!!???? Ennek ellenére a magyar asztalitenisz sportnak nem kellett a Yiyong, így a honosítására sem került sor. Jelenleg Las Vegas-ban clubot nyitott, de az USA számtalan államában feltűnt, mint edző és mint játékos is.

Az ezt követő időszak a MALÉV csapat számára már a "felhígulás" és a lassú leépülés időszaka volt, ugyan létezett még egy NB I-es csapat, állandóan váltogatott edzőkkel, ahol Én is játszhattam tartalékként NB I mérkőzést, váltakozó sikerrel, de azért elmondhatom, hogy ez volt számomra a maximálisan elért eredmény, mint játékos.

A szakosztály  leépülése folytatódott, egészen a mai napig működő amatőr szakosztályig. Időközben azért feltűntek tehetséges fiatalok, a szűkös nevelési költségek és lehetőségek ellenére, azonban mihelyt elérték a magasabb szintet, távoztak. Nyilván mindenben közrejátszott, a MALÉV-tól kapott anyagi támogatás mértékének a csökkenése, majd a teljes megszűnése. Jelenleg a klub és a sporttelep önkormányzati tulajdonban van.

 

 

 

 

 

 

 

 

Talán először, röviden, az egészségünkről, az asztalitenisz tükrében

 

A rendszeres fizikai aktivitás akár mint sporttevékenység, akár mint a hétköznapi életvitelbe beépített mozgásprogram, így a rendszeres asztaliteniszezés is, mintegy ellensúlyozza az öregedéssel együtt járó negatív hatásokat, 

- csökkenti a mortalitást (halandóságot) és a 

- morbiditást (egy adott betegség gyakoriságát szemléltető szám, ami megmutatja, hogy egy populáción belül hány ember szenved az adott betegségben az összlakosság számához viszonyítva. A morbiditást általában 100 000 főre vetítik),

- nyújtja az élettartamot, ezen belül hangsúlyozottan az aktív élettartamunkat.

Úgy tűnik, az idősödés folyamatában az életmód jóval fontosabb tényező, mint azt korábban gondolták. Több kutatás szerint is az idő előtti halálozásban az életmódnak legalább akkora szerepe van, mint a géneknek. Vagyis jelentős részben a saját kezünkben van, hogy meddig élünk. Arra pedig, hogy mennyi időt tölthetünk egészségesen, még nagyobb befolyásunk van.

Bár tény, hogy az öregedés elkerülhetetlen, a folyamat lassítható. Az öregedés természetes velejárója az izmok tömegének és erejének csökkenése, az immunműködés gyengülése, az idegrostok vezetési képességének csökkenése, a látás és a hallás romlása, és ugyancsak csökken a tüdőkapacitás, lassul a reflex, csökken az agytömeg. Ám hogy ezek a folyamatok milyen gyorsan játszódnak le, azt életmódunkkal képesek vagyunk befolyásolni.

A nagyobb fittséggel (aerob kapacitással) rendelkező személyek életkilátásai jobbak a fizikailag inaktívakéihoz képest. Ebben szerep jut a fiatalkorban végzett sportolásnak, van szerepe a genetikai alkatnak, de számos megfigyelés tanúsítja, hogy a döntő tényező a rendszeres fizikai aktivitás. Ez bármely életkorban elkezdhető, és nagyon idős korban is előnyökkel jár a tevékeny, minőségi élet megnyújtásában, az önálló életvitelre képesség megtartásában.

Az időskori sportok kiválasztásában az egyik elsődleges szempont, hogy biztonságosan el tudjuk kerülni a túlterheléseket az esetleges sérülések megelőzése végett. Fiatalkorban a szervezet szinte korlátlanul igénybe vehető, és pozitívan reagál a különféle terhelésekre. Erősödik, megedződik (adaptálódik). Időskorban a szervezet sajnos már képtelen ilyen mértékű alkalmazkodásra, ezért számolni kell bizonyos alapbetegségek jelenlétével is. Ilyenek például a csontritkulás, érelmeszesedés, gyengébb szívizom, gyengébb látás és hallás, illetve a megnövekedett reakcióidő. Ezeket a tényezőket mind figyelembe kell venni az időskori mozgásprogramok összeállításakor, testmozgások tervezésekor. A normális, hétköznapi terhelés mellett tünet- illetve panaszmentes, az életkorral járó természetes elváltozások könnyen problémákat okozhatnak erősebb megterhelésre.

Van azonban evvel kapcsolatban egy érdekes jelenség, nevezetesen, hogy azok a sportolók, akik fiatal korukban világszínvonalon sportoltak, majd amint abbahagyták a sportolást és talán ez a jellemző, az idő múlásával, de mondhatnánk, hogy pár év múlva, szervezetük olyan mértékben „leépül” (elhízás, lassú mozgás, káros szenvedélyek, stb), hogy semmilyen sport tevékenységet képtelenek folytatni, már az akaraterő hiánya miatt is. Létezik egy szűk réteg ezen profik táborából, akik folytatják a sport tevékenységüket, persze nyilván nem minden sportágnál tehető ez meg és most itt csatlakoznék az asztaliteniszhez, hogy ez a sportág viszont kortalan és ez a csodálatos benne, hogy minden korosztály számára sportolási lehetőséget biztosít, akár életünk végéig.

A szakértők többek közt a rendszeres testmozgást ajánlják, mint a sejtöregedés egyik lassítóját. Az már sokkal érdekesebb, hogy a kutatók szerint a nagy intenzitású edzéseket végző felnőttek, akik például heti ötször 30-40 percet kocognak, biológiailag sokkal kevésbé öregek: szervezetük akár kilenc évvel fiatalabb maradhat, mint kortársaiké.

Az egész folyamatnak a telomerek-hez van köze és most kénytelen vagyok ezt a szót használni, korántsem nagyképűségből. Ezek a fehérjeszakaszok a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén találhatóak, nagyjából úgy kell elképzelni őket, mint a cipőfűzők végén elhelyezkedő műanyag borításokat. Minden alkalommal, amikor egy sejt osztódik, a DNS-szál végeinek egy-egy darabja lekopik. Jobb esetben az elveszett rész a telomerhez tartozik. Minél rövidebb ez a szakasz, az ember szervezete annál öregebb.

A telomerek egy idő után elfogynak, és ekkor az értékes genetikai anyag kezd el apadni, ami a keletkező sejt minőségének romlásával jár.

Az például nem elég a fiatalító kúrához, ha az ember gyorsan elsétál a boltba, vagy rövid ideig kerékpározik.

Egy külföldi kutatás, 65-75 éves férfiakat vizsgált, amikor is három dán futballklub szenior csapata volt a megfigyelt sportoló csoport. Átlagosan 52 éve futballoztak, eközben pedig 1300 meccset játszottak le. A vizsgálat idején heti két edzésen vettek részt, az eredmények szerint pedig szívük 12 százalékkal nagyobb mértékben volt képes összehúzódni – azaz egyszerre több vért volt képes pumpálni, mint a nem futballozó kortársaiké. Emellett ez a csoport a testén is hét kilóval kevesebb zsírt cipelt, szignifikánsan alacsonyabb volt a nyugalmi pulzusa, és erőnléte is jóval nagyobbnak bizonyult.

Amint az több kutatási eredményből is nyilvánvalóan kitűnik, hogy az állóképességi edzés kifejezetten hatékony az időskori elhízás, vérnyomás- és pulzusemelkedés, vércukorszint-növekedés megelőzésére, illetve ellensúlyozására. Bizonyított az is, hogy az időskori rendszeres edzés csökkenti a testzsír százalékot, növeli a szövetek inzulinérzékenységét, így segíti a szénhidrát-anyagcserét és csökkenti a vércukorszintet. Emellett pszichikai hatásai is vannak. Segíti az alvást, és csökkenti az enyhe depressziót, fékezi az időskori memóriavesztést, javítja a reakcióidőt. Tehát egyértelműen jótékony hatásai vannak.

Ugyanakkor azért azt sem szabad elfelejtenünk, hogy már nem vagyunk húszévesek, vagyis nagyon lényeges az egyenletes terhelés idős korban.

Tehát összefoglalva, elmondhatjuk, hogy a rendszeres fizikai aktivitás jótékony szerepe,

-  a „cardiovascularis” (szív és érrendszeri betegségek),

- a „metabolikus” (a metabolikus szindróma manapság gyakori tünetcsoport, amelynek elemei az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vércukorszint és a kóros vérzsír szint)” megbetegedések és halálozások,

- egyes rákok, az „osteoporosis” (csontritkulás), a mozgatórendszer egyes betegségei, a kognitív funkció csökkenés megelőzésében vitathatatlan.

Védő szerepe miatt egyre kiterjedtebben ajánlatos az aktivitás minden életkorban. Kétkedő hangok olykor a genetikai adottságok elsőbbségét vetik fel, mások csak az ifjúkorra korlátoznák a sportolást, sokan nem hisznek abban, hogy az aktívvá válás idősebb életkorban is megoldható és előnyös.

Ezért jelent különlegesen informatív ismereteket azok egészségének és életkilátásainak megismerése, akik élethossziglan aktívak maradtak, vagy akik ugyan nem versenysportoltak, de idős korukra aktívvá váltak, vagy akár ebben a korban kezdtek el asztaliteniszezni.

De valójában mely életkortól, mondhatjuk, valakire, hogy veterán sportoló, na erre, pár gondolatot, a honlapom következő alfejezetében (Ki a veterán)  talál a kedves olvasó.

 

Ki a veterán?

Kategóriák

Ha valaki a nemzetközi irodalomban a veterán szó utáni információkat keresi és most kizárólag az asztaliteniszre gondolok, egy alapvető értelmezést, vagy úgy is mondhatjuk, hogy egy alap szabályt talál, ez pedig az, hogy az a veterán sportoló aki betöltötte a 40 ik életévét, majd 5 évenkénti ugrásokkal (öregedéssel), egészen 90 éves korig versenyezhet. Természetesen 90 éves kor felett is versenyezhet valaki, de ekkor már nem képeznek kategóriákat, na még jó, hiszen ezt a kort meg kell érni és oda kell állni az asztalhoz versenyezni, még rágondolni is csodálat.

Nézzünk egy példát, mondjuk a legutóbbi, 2018-as Las Vegas-i veterán asztalitenisz világbajnokságot és annak kategóriáit korcsoportok szerint:

 

- 40 - 44 years (Born 1978 or before)

 - 45 - 49 years (Born 1973 or before)

 - 50 - 54 years (Born 1968 or before)

 - 55 - 59 years (Born 1963 or before)

 - 60 - 64 years (Born 1958 or before)

 - 65 - 69 years (Born 1953 or before)

 - 70 - 74 years (Born 1948 or before) 

 - 75 - 79 years (Born 1943 or before)

 - 80 - 84 years (Born 1938 or before)

 - 85 - 89 years (Born 1933 or before)

 - Over 90 years (Born 1928 or before)

 

A nemzetközi veterán szövetség az IVTTS- (International Veterans Table Tennis Society) a korcsoportokra vonatkozó ajánlása pedig az alábbi (idézet):

 

"3.  Categories of the Team Championships

 

3.1     In principle, the following Age Categories for Women and Men will be offered:

           40 – 49 years         

           50 – 59 years         

           60 – 64 years

           65 – 69 years

           70 – 74 years

           75 years and over

 

3.2     If there will be announced less than 4 teams in each age category 60-64, 65-69, 70-74 and over 75 the Organiser will be authorised to combine the categories 60-64 and 65-69 as 60-69  and the categories 70-74 and over 75 as 70 and over".

 

A Magyar Asztalitenisz Szövetség, ilyen jellegű kategorizálást, nem közöl, honlapján a versenyekre történő elektronikus nevezések során, találkozunk ilyen jellegű besorolásokkal.

 

Tehát létezik egy 2000-ben megalapított veterán nemzetközi szövetség e kis bolygónkon, igaz hogy hazánk és számtalan ország nem is tagja, Kínáról nem is beszélve, és elég érdekes ezen szövetség elvi javaslata, mert az ő ajánlásukban 75 éves kor felett nem határoznak meg külön korcsoportokat. Miután részt vettem néhány veterán világversenyen, ez a megközelítés, hát hogyan is fogalmazzak, na maradok a legenyhébb megfogalmazásnál, hát ez nem valami szakszerű. 12 európai ország, akik ezt a szövetséget létrehozták, Holland elnökséggel. Úgy igazából nem is értem, hogy most akkor minek? Több veterán szövetséget nem is találtam a világhálón, persze ez nem jelenti, hogy nem léteznek, de akkor hol?

Aztán létezik a nemzetközi asztalitenisz szövetség (International Table Tennis Federation), ahol találunk veterán versenyekre vonatkozó utalásokat, de csak verseny helyszíneket, szabályok nélkül, melyek mind európai versenyek és érdekes módon egy magyar verseny szerepelt benne, ez pedig a „14th Tibhar Cup Veterans, Lake Balaton (HUN), 6-8 Jul” (azóta a verseny végleg megszűnt).

 

Az asztalitenisz sportban a 40 éves sportoló, veterán?

Ki a veteran, a szó jelentése alapján:

Eredet [veterán < francia: vétéran (veterán) < latin: veteranus (öreg katona) < vetus (régi) < szanszkrit: vatsa (év)].

A kiöregedett, már nem harcoló katonát hívják veteránnak, akinek régen gyakran adtak földet miután leszerelt a hadseregtől, hogy megjutalmazzák korábbi hőstetteiért.

Visszakanyarodva az asztaliteniszhez, akkor nézzük ennek tükrében a veterán asztaliteniszezőket. Azt mondhatjuk, hogy a világ szinte minden táján kiegyenlítődött az asztalitenisz sportág színvonala, annyira, hogy ma már komolyan kell venni egy Indonéz vagy akár egy indiai játékost is, a profi szinttől a veteránig bezárólag. Sok ország ledönti a saját korábbi tradícióit (pl. Kína, Japán) és másolni kezdik az európai ütőfogásos kétoldali pörgető játékot. Az asztalitenisz játék még gyorsabbá és agresszívebbé vált, a játék legfontosabb elemei a sebesség, a pörgetés és az erő és mindenki ugyanabba az irányba tart, nagyon hasonlóvá kezdenek válni a játékosok stílusai és kezd a korhatár kitolódni, mert ezt a sportágat sokáig lehet űzni igen magas szinten. A sebesség, a pörgés és az erő faktorai már a határokat feszegetik, ezért a szabályváltozásokkal lassítani igyekeznek a játékot a világ szövetségek, a fizikai képességek fokozott jelentőséget kapnak.

Az adogatás hihetetlen fajtái, laza, de ugyanakkor villám gyors ízületek, melyek jellemzik a mai profi asztaliteniszt.

De meddig lehet ezt csinálni sérülés nélkül, na erre nincs szabály szerintem, ez egyénenként változó, csak azért egy fontos dolgot megemlítenék, és ami véleményem szerint nincs jól szabályozva, mind hazai, mind nemzetközi szinten nevezetesen, hogy az a 40 éves kor amit a nemzetközi és Magyar szövetség meghatároznak mint veterán alsó korhatárt, hát hogyan is mondjam, enyhén szólva, nem az élethez igazodik. Végig kell nézni a hazai és a nemzetközi „porondon” és azt látjuk, hogy az asztaliteniszt profi (ki a profi: az a profi játékos, aki ebből él a jövedelme révén) szinten nem hagyják abba a játékosok 40 éves korban, kő keményen folytatják, nyilván pénzért játszanak és folytatják, hiszen ezért profik. Hazánkban egy 40 éves profi játékos erőlködés nélkül befér, egy extraligás csapatba és külföldön is hasonló a helyzet. De akkor kik neveznek tulajdonképpen egy-egy veterán versenyre a 40-es kategóriában, a „második vonal” és most nem akarok senkit megbántani, de ebben a korosztályban valahogy mintha különválnának a sportolók? Oda már nem fér be, ide már jó, sőt nagyon jó, egyszóval ezért véleményem szerint, az asztaliteniszben az a veterán, aki legalább az 50-ik életévét betöltötte. 40 és 50 életév között az asztalitenisznél a fizikai erőn kívül, képes még a játékos szervezete a gyors reflex és agyi tevékenységre, ízületek nem lassulnak olyan mértékben. Viszont az 50 életévet valóban „határkőnek” tekintem, hiszen ha csak a hölgyekre gondolunk, vagy a férfiak szervezte is ekkor kezd változáson átmenni, minden „porcikánk” kezd öregedni, na ekkor már tényleg veterán valaki. Lehet, hogy egyedül vagyok e véleménnyel e világon, azonban a „biológia” engem igazol.  

Nézünk egy példát, jó mondjuk akit megemlítek, „nem terem minden bokorban”, ez egy extra kivétel, például Vladimir Samsonov, vagy ahogy a kínaiak hívják, a „Tai Chi Maste”, mert minden stílusban kiváló, mind támadásban, mind védekezésben. 2018-ban az egyik World Tour versenyen és nem is akármelyiken a „Kaisa China Open, Shenzhen”-ben harmadik helyezést ért el, 42 évesen. Ezek után, mondjuk nevezne egy veterán versenyre kategóriájában (a hivatalos magyar bajnokságra, Békéscsabán, hiszen életkor szerint indulhat) hát érdekes lenne. Hány ilyen hasonló tudásszintű játékos van a világban és esze águkban sincs erkölcsi sikerekért elindulni veterán versenyen. Itt nincs „price money”, semmi más csak egy érem meg egy oklevél, ennyi a jutalom.

Ha egy ilyen hasonló szintű játékos elindul egy veterán versenyen, az eredmény, egy bohóckodás, mint ezt jól bizonyította, hogy a legutóbbi veterán világbajnokságon, Las Vegasban, Roskopf és Chen Weixing nevezett a 45-49-es korosztályban, nyilván döntőt játszott, na még jó hát ki az a veterán aki ilyen szintű játékosokat meg tudna „szorítani”, senki és az eredmény egy  cirkuszi mutatvány lett, sok bohóckodással. És most képzelje el a kedves olvasó, a mellette lévő asztalon pedig a 80 évesek játszották döntőjüket, akik előtt megemelem a képzeletbeli kalapom, de azért nem nevetséges az egész. Mondjuk élvezte a közönség a cirkuszt, hiszen cirkusz az volt a javából, és a népnek ez kell az igaz, azonban a levegőben lehetett érezni, hogy igazából nem odavalók ezek a játékosok. Színvonalas bemutatóra a meghívásuk emelte volna a verseny „színvonalát” azonban így játékosként, hát ez lett belőle, amit láttunk. Arról nem is beszélve, hogy ennek a két 80 éves két kiváló játékosnak a játékára ki volt kíváncsi, mondjuk a hozzátartozókon kívül, sajnos senki.  

A veterán versenyek történetében, tudomásom szerint még nem nevezett ilyen képességű játékos a 40-50-es kategóriában és hogy Las Vegas.ban ez történt, azon nem kell csodálkozni, hiszen ott minden a „show”-ról szólt.

Akkor mondjuk ki, hogy az a játékos aki felső osztályban játszik, netán profi világbajnokságon is, az ne indulhasson veterán versenyen, mondjuk 42 vagy akár 45  évesen. Azonban ez sem jó megoldás, nem szerencsések az ilyen korlátozások. De az sem, hogy az így túlságosan levitt korhatár miatt egy kettős állapot alakuljon ki. Ezért javasolnám jó megoldásnak, hogy 50 éves kor felett kellene meghatározni az alsó korhatárt. Jó, aki nem ért egyet ezzel a gondolattal, azok felejtsék el amit leírtam.

 

100-nál több nevezés esetén, hogyan rendezhetőek, az egynapos veterán versenyek, Magyarországon?

Lehetőségek

Mindenek előtt minden tiszteletem azon versenybíróknak, akik ezeket a veterán versenyeket lebonyolítják, hónapról-hónapra, mert még az is fárasztó ha valaki egy helyben ülve eltölt egy teljes napot, nemhogy közben agyilag koncentrálnia kell, nem beszélve az időnként reklamáló „ zsenikről”.

Valójában milyenek is a lehetőségek a szűkebb kis hazánkban, már ami a játék termek nagyságát illeti, mondjuk száznál több nevezés esetén. Azt lehet mondani, hogy változó, általában a csarnokokban 16 - 20 asztal áll rendelkezésre, erre már azt mondhatjuk, hogy határeset egy egynapos 100-as létszám feletti verseny rendezéséhez. Az már a tapasztalatok alapján látszik, hogy ennyi számú asztal esetén egy egynapos verseny időnként az „estébe” nyúlik. Nem vitatom a veterán versenyek megrendezésének összetettségét, az asztalok felállításától a lebonyolításig, mert több ember lelkes munkájára van szükség. A nemzetközi versenyek, úgy mint Európa – Világ bajnokságok, mint tudjuk több napig tartanak, azonban számtalan hazai veterán asztalitenisz verseny lebonyolítására egy nap áll rendelkezésre, különféle objektív okok miatt. Gondolom sokszor keményen meg kell küzdeni a termekért és hogy valójában lesz e olyan sportkör aki vállalja a lebonyolítást az eszközök és érmek terén. Azért elmondhatjuk, hogy kialakult egy terem „élmezőny”, ahol mindig nagy izgalommal és lelkesedéssel utazik az ember és ahogy szoktuk mondani, oda biztosan nevezek, azt nem hagyom ki. Persze ez is szubjektív, mert mindenkinek más helyszín tetszik, de van egy pár olyan verseny helyszín, ami igazán kiérdemelte minden veterán sportoló elismerését, csak nehogy valami történjen velük negatív irányba. Pár helyszint említenék és ezek számomra top helyszínek, úgy mint „Harkány és Békéscsaba, persze más kedvelt helyszínek is felbukkannak (már 2021-t írunk és az a fránya világ-járvány mindent megváltoztatott). Ezeknek a helyszíneknek, azon felül, hogy jó a szervezésük és nem egynapos versenyek, ezekre a versenyekre külföldiek is neveznek, varázsuk van az infrastruktúra terén, valamint a szervezők odaadó munkája révén. Ezután a listámban jönnek a további helyszínek, mint Karcag, Szigetcsép, Tata, Gödöllő, Szolnok, Budapest.

Tanulságként azt azért kijelenthetjük, hogy 100 nevező feletti létszám esetén a kétnapos verseny a legideálisabb rendezés szempontjából és ezen rendezés most 2021-re a lehetőségek függvényében, már ki is alakult.

 

Egy kicsit a szervezésről

Rendezés

 Rendszerint páros játékkal kezdődik a nap, a „legfiatalabb” korosztálytól a 80 évesig.

 Ezzel meg is érkeztem az alap problémára, ami szerencsére változott egy kicsit jó irányba. Az idősebb korcsoportok szemszögéből nézem a kérdést és most nem azért mert én is közéjük tartozom, hanem azért mert mint említettem számomra az igazi veterán az, aki a korát meghazudtolóan oda tud állni az asztalhoz, mert szerintem ezeket a veterán sportolókat kell megbecsülni a sportágnak. Mert az a szerencsétlen 80 éves veterán aki reggeltől az estébe nyúlóan, állandó éber figyelemmel ücsörög és alig várja, hogy sorra kerüljön, mondjuk délutánra, a maradék erejének és ízületének tartalékait is elveszítette délutánra, mert a páros és az egyéni versenyeket is a 40-es „profi” korosztály játékosaival kezdik rendszerint.

Mert hogyan is kezdődik a verseny, hát így:

 9:30 férfi páros (40-49, 50-59, 60-64, 65-69, 70-74, 75 év felettiek)

 13:00 női és férfi egyes (40-49, 50-59, 60-64, 65-69, 70-74, 75-79, 80+ )

A „fiatalok” a 40-es korosztály, na most megkérdezem, hogy kinek okozott problémát ez 40 éves korában, hogy időnként hosszú szünet van a versenyében, aztán folytatódik, vagy ha ő kezd utolsónak, szerintem senkinek, hiszen az ő szervezetük még edzett az ilyenfajta megterhelésre, mi történt akkor, ha netán 200 km-t kellet utazniuk, mondjuk egy extraliga mérkőzésre, semmi, bírják. A szerencsétlen 75 vagy 80 éves veterán, legjobb esetben is délután 4 óra körül kerül asztalhoz. Mondjuk nagy élmény nézni azokat a csodálatos pörgetéseket amit a 40-es korosztály produkál, de mindez kit érdekel.

Kedvező változás történt a szervezés terén, nevezetesen:

• az egyéni versenyeket délutánra tették a fentiek tükrében
• vegyesen szólítják a korcsoportokat az asztalhoz
• ahol lehetőség van a verseny két, vagy három napos, különválasztva a 70 év felettieket

Említettem a balatonfüredi versenyt és az valahogy olyan kakukk tojás volt számomra, de miért is? Mint említettem ez az egyetlen olyan verseny volt, amely szerepelt a nemzetközi naptárban (ITTF). Ha a versenyző szemszögéből nézzük, a füredi verseny rendezése hasonlóan történt, mint ahogy az Európa vagy a világversenyeket rendezik. Percre pontosan tudta a játékos, hogy mikor és hányas asztalon fog játszani. Nem kellett „végig ülni a csarnokot”, akár elmehetett lubickolni a Balatonba a két fordulója között.

 

Sorsolás

„Sorsolás: 2017.október 4. (csütörtök) 17.00 órakor a helyszínen.”

Most találomra kiragadtam egy példát, az elektronikus nevezés oldaláról, teljesen mindegy, mert mindegyik versenynek ez a „kaptafája”. Csak az az igazán érdekes és ezen érdekesség különösen azon korosztályban szembetűnő, ahol 10-nél kevesebb induló van, mert jól áttekinthető. Miről is van szó? Most senkit nem akarok megbántani a szervezők közül, de mit értünk az alatt, hogy „sorsolás”?

Kik előtt, kik vesznek részt a sorsoláson, vagy annak hívom, vagy csak a szervező a ráérő idejében összeállít csoportokat. Nem tudom, mert sok esetben a főtábla összeállításánál is, szóval nem akarom még fokozni a témát. Az biztos, hogy vannak személyek akik minden esetben egy csoportba kerülnek, bocsánat, „sorsolódnak”, úgy látszik a feldobott„kocka” mindig pikkel rájuk. Csak azt hallom a „színfalak mögött”, hogy „ha továbbra is egymás után „összesorsolnak” négyszer az x-el, akkor többet nem indulok veterán versenyen, vagy akad olyan személy, aki nem izgul különösen, hiszen tudja, hogy olyan csoportba fog kerülni, minden versenyen, ahonnan eleve főtáblás lesz.

Most „belevágtam a közepébe a témának”, vagy ez nem igaz, ki tudja?

Az tény, hogy mindenki kedvére nem lehet „sorsolni”, hogy mindig a kedve szerinti ellenfelekkel játszón, de azért gondolom, hogy igen erős a „kézi vezérlés”. Lehetne erre egy programot készíteni, hiszen ma már lassan az embernek a „mosdóba” is programmal a …… kell menni.

 

 

Ranglista pont

 

Nézzük először is a Magyar Asztalitenisz Szövetség honlapját, e témában:

Új ranglista pontszámítási rendszer: Letöltés

Az anyag veterán ranglista pontszámítási rendszert, nem tartalmaz.

 

A következő hivatalos pingpong szövetség kis hazánkban, a Budapesti Asztalitenisz Szövetség és annak honlapja. Ebben még utalás sincs, de talán nem is ide való téma, de ki tudja?

Ezen bevezető után, elérkeztem egy érdekes, ha nem a legértékesebb témához, nevezetesen a versenyek után adható ranglista pontok témájához.

Mindenek előtt leszögezem, hogy engem soha nem érdekeltek a ranglista pontok, nem eszerint vettem részt versenyeken, ellentétben más sporttársaimmal, akik közül sokan igazi "ranglista fan”-k.

Kezdem azzal, hogy miután létezik az országban két szakmai szövetség is, mindegyik önálló honlappal rendelkezik, hogy milyennel azt most hagyjuk, de egyik sem tartalmazza a veterán ranglista pontokra vonatkozó szabályokat, vagy a felnőtt vonatkozik rá. Ez talán a legszembetűnőbb probléma e témában. Ahogy tapasztalom a játékosok táborában, úgy igazából a nagy részét nem érdekli a ranglista pontozás, de sajnos a hivatalos szövetségeket sem.  Vagyis a rendszer olyan kitalált kézi vezérléssel működik, mert időnként egyeseknek hírtelen eltűnik a pontjuk fele, míg mások ranglista pontok halmazával rendelkeznek egyik napról a másikra. A „színfalak” mögött hallottam olyan véleményeket, többek között, hogy ezt úgy csinálják, hogy mondjuk az egyik szabály az, hogy az utolsó négy legrosszabb eredmény nem számít, meg még ki tudja hány blődség tarkítja e rendszert. Felelős szövetségi vezető nyilatkozta és megmondta őszintén, hogy ő sem tudja, hogy hogyan is működik. Megnevezett egy személyt, kérdezzem meg őt, tehát nem azt mondta, hogy ezt és ezt az oldalt nyissam meg, ott értelmesen le van írva, hanem azt, hogy van olyan személy, aki ezzel foglalkozik, tőle érdeklődjek.

„Veterán kiemelési rangsor (frissítve 2018.09.01.)”

A lényeg az, hogy minden versen után készül egy új változat.

Csak halkan megjegyzem, hogy az ITTF (International Table Tennis Federation),  tesz ajánlásokat és leírja, hogy hogyan kell a ranglista pontokat adni és netán "büntetni", hát ime: "World Veterans Ranking Regulations 2019"

Ahogy szokták mondani, nem lenne sportszerű esetleg nálunk is egy hasonlót leírni?

 

Végezetül a veterán éveimről, röviden

Korom előrehaladtával, felismertem azt a tényt hogy a rendszeres versenyzésről le kell mondanom. Nem is bántam, hiszen a rendszeres edzés és egy újabb kihívás, nevezetesen a "veterán versenyek", bőven kárpótolták igényeimet. Így most már közel 5-6 éve veszek részt az itthoni korosztályos veterán versenyeken, váltakozó sikerrel. Voltam már első helyezett egyéniben, párosban, aztán helyezett is, de talán a legnagyobb büszkeséggel tölt el amikor 2009-ben megnyertem a 65-70 -es korosztály, Budapest bajnokságát:

 

 

A közel 40 éves asztalitenisz múltamat, illetve eredményeimet amit az egyéni és csapatversenyek során elértem, hűen szimbolizálják a honlapom:  Galéria/Asztalitenisz oldal képei.

Jelenleg is és most 2017 év végét írjuk, továbbra is az asztalitenisz tölti ki életem nagy részét. Kell a mozgás, mert sajnos a kedvenc verseny sportágamat csak télen űzhetem, vagyis a síelést, akkor is csak évente 4-5 alkalommal, de pingpongozni szerencsére hetente több alkalommal is van lehetőségem. Kitűnő feltételek adottak, hogy sportoljak és hála Isten az egészségem ezt jelenleg még meg is engedi. Készítettem egy rövid kis összeállítást az asztalitenisz szakosztályunk egyik edzéséről és most tekintsük meg: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Asztalitenisz (más néven ping-pong) történetének  kiterjedt kutatása, az Angol Gurney Gerald  és az amerikai Charles "Chuck" Hoey és Tim Boggan kutatók nevéhez fűződik.

A kutatások valamint a tárgyi emlékek lehetőséget adtak arra, hogy a nemzetközi asztalitenisz Szövetség ( ITTF, International Table Tennis Federation ) egy múzeumot hozzon létre, hogy megőrizze  az asztalitenisz  kulturális örökségét. Ez 2004-ben nyílt meg Lausanne-ban (Svájc ),  de 2014-ben átköltözött  ( nem nehéz kitalálni ) Shanghai-ba ( Kína ).

Az asztalitenisz "gyökere" valójában a tenisz volt az 1870- és 1880-as években, mely rendkívül népszerű játék volt, és ennek a játéknak létre akarták hozni egy fedett csarnoki változatát. Angliában kezdték először játszani a mai játék ősét, mégpedig a „Victorians” időszakban.

"A Victorians időszak Viktória királynő nevével azonosítjuk (angolul: Queen Victoria of the United Kingdom, teljes nevén Alexandrina Victoria, tehát Alexandrina Viktória ), aki 63 évig uralkodott és Ő volt a leghosszabb ideig a brit korona fője és minden idők leghosszabb ideig trónon lévő uralkodónője. Róla nevezték el az angol a 19. századot viktoriánus kornak,  amelyet az angol történészek az Egyesült Királyság fénykorának tekintenek. Ez volt az ipari, kulturális, politikai, tudományos és katonai változások kora az Egyesült Királyságban, és visszakanyarodva az asztaliteniszhez, az Ő uralkodásának idejére esik e sportág kezdete."

Az Angol felső-középosztály kedvenc szórakozása volt, hogy vacsora után az étkező asztalt játéktérré alakították, úgy, hogy a hálóként az asztal közepén elhelyezett könyvek sora szolgált. Kezdetben az ütő üres szivaros doboz, később egy keretre feszített pergament papír, labda pedig pezsgős dugó vagy gumilabda volt. Ekkor még „Whif Whaf” vagy „flim flam”-nak hívták, és feltételezhető, hogy ezen furcsa   elnevezések az alkalmazott labda asztalon hallható hangjától származhattak, de a későbbi ping-pong elnevezés is az oda-vissza pattanó labda hangjától származtatták. 1890-ben az angol David Foster adott be egy szabadalmat, mely egy asztalon játszható teniszjáték volt, vagyis Őt tekinthetjük az asztalitenisz feltalálójának. Azonban a játéknak sok hiányosságai is voltak, mint például a túl vad, ruhával fedett 30 mm-es gumilabda, aztán a túl „szegényes” parafa labda, ezért 1900-as években bevezették a celluloid anyagú labdákat. Ez azonnali sikert eredményezett e sportágban. A népszerű „Ping-Pong” elnevezést 1901-ben „J. Jaques & Son Ltd”, Angol gyártó szabadalmaztatta, és elkezdte az asztalitenisz eszközök gyártását is, hogy népszerűsítse a játékot. Ekkor már alakultak szervezetek, melyek egymással rivalizáltak, ilyenek voltak, például a „Table Tennis Association” és a „Ping Pong Association”.  Később a „J. Jaques & Son Ltd” cég  eladta a névjegyet az Egyesült Államok beli „Parker Brothers” vállalatnak. A „Ping-Pong” államilag bejegyzett névjegy az USA-ban még a mai napig is. Persze használják a „Ping-Pong” elnevezést máshol is a világban, de az USA-ban nagyon népszerű elnevezés, mert szinte beivódott az emberek tudatába. Időközben Európában is nagyon népszerű játék lett a „Ping-Pong” és az ehhez kapcsolódó piacvezető John Jaques és fia cég termékei. Ahogy egyre több versenyeket rendeztek a ping-pong elnevezés alatt, anélkül, hogy a piacvezető cég termékeit használnák, ezért kellett egy alternatív elnevezés e játékra, ezért az „asztaliteniszt” választották. Az 1900-as évek elején kis mértékben veszített népszerűségéből a ping-pong,  majd az 1920-as években mint „asztalitenisz” néven újjáéledt, és lett népszerű, különösen Európában. 1926-ban Berlinben egy alakuló ülésen megalapította Ausztria, Anglia, Németország és Magyarország a nemzetközi asztalitenisz Szövetséget az ITTF-et(  International Table Tennis Federation ) és első elnökének az angol Ivor Montagu-t választották, majd megalkották a szabályokat is. Tehát Magyarország alapító tagja volt a világszövetségnek. 1926-ban meg is rendezték az első asztalitenisz világbajnokságot Londonban.

Azóta az asztalitenisz jelentős változásokat élt át, a játék szabályok vonatkozásában is, ezek közül néhány jelentősebb : 

 

1926

- tehát megalakult az ITTF

1937

- Bevezetik a határidőt a szetteknél. Erre azért volt szükség, mert abban az időkben az ütés és a gyenge pörgetés nem generált akkora sebességet a labdának, ezért minddenki igyekezett tartani a labdát, tehát uralkodóvá vált a védekező játékstílus. Tehát a fő taktika a labda tartás volt. Így ha két védekező játékos találkozott, jelentősen megnövekedett a szettenkénti időtartam. Például 1936-ban a prágai világbajnokságon, Lengyelország és Románia között az első pont megszerzésének az időtartama két órán keresztül tartott. Ezért bevezették a szettenkénti 20 perces időkorlátot. Mivel 2001 óta csak 11-ig tart a szettenkénti pontverseny ezért, azóta a 10 perces szabály van érvényben.

1937

- Csökkentik a háló magasságát. Erre azért volt szükség, hogy ösztönözzék a játékosokat az intenzívebb támadó játékra. Ezért a háló magasságát 6.75 inches ( 17.145 cm ) - ről 6 inches ( 15.24 ) - re csökkenteték. Azonban mi a helyzet manapság. A mai asztalitenisz játék a pörgetés és egyéb okok miatt drámaian felgyorsult, ezért kialakult azok "tábora", akik most megemelnék a háló magasságát, hogy ezt az irdatlan, már-már akrobatikus stílusú, és iszonyatosan nagy fizikumot kivánó gyorsaságot csökkentsék. Ez a jövő nagy kérdése. 

1937

- Az adogatás során megtiltották, a labda  újjal történö pörgetését, mielött az, az ütőhöz érne, mert ezzel jelentős előnyhöz lehetett elérni. Tehát adigatásnál a szabály a mai napig, a nyitott és lapos tenyér, egyenes ujjak, és hüvelykujj-nak szabadnak kell lenni.

1952

- A "Hardbat" ütők helyett a szivacs alkalmazása az ütőkön. A korábbi asztalitenisz ütők nem voltak olyan bonyolultak, csak egy ütőfából és rajta egy vékony szemcsés ( "mitteszeres gumi" ) borításból álltak ( Hardbat ), ha a borítást felragasztották, azzal addig játszottak, mig el nem koptak a szemcsék, ma úgy is hívjuk, hogy kopogós ütők. Ritkán, amatör szinten még használják ezen ütőfajtát.

"Hardbat" ütő

Kezdetben, a világ asztalitenisz bajnokságának első 25 évében,  mindenki ezzel az ütőfajtával játszott, és különösen a magyar és az angol játékosok voltak sikeresek ezzel az ütőfajtával.  Magyar vonatkozása is van az ütőnek, mivel a magyar Barna Viktor ( 1911-1972 ), ilyen ütővel játszott. De ki is ez a Barna Viktor?
Született: 1911. augusztus 24., Budapest
Elhunyt: 1972. február 28., Lima
Magyarországi klubjai: MTK, DSC
Kiemelkedô eredményei: 22x világbajnok (egyes: 1930, 1932, 1933, 1934, 1935; páros: 1929, 1930, 1931, 1932, 1933, 1934, 1935, 1939; vegyes páros: 1932, 1935; csapat: 1929, 1930, 1931, 1933, 1934, 1935, 1938), 8x vb-2. (egyes: 1931; páros: 1938, 1954; vegyes páros: 1931, 1933, 1934; csapat: 1932, 1937), 10x vb-3. (egyes: 1938; páros: 1947, 1952, 1953; vegyes páros: 1930, 1947, 1952, 1954; csapat: 1936, 1949), 83x válogatott

Mr. Table Tennis.
Így nevezték őt világszerte. A sportágon belül még ma is nagy tisztelettel írják le vagy ejtik ki a nevét: Barna Viktor.
Minden idők legeredményesebb asztaliteniszezője, huszonkét világbajnoki aranyérmével a magyar sportolók – de talán nem nagy merészség azon kijelentés megkockáztatása, miszerint a világ összes sportolója – között a mai napig ő a csúcstartó.
És vélhetően örök időkre az marad.
Kilencvenegy esztendővel ezelőtt, 1911-ben született a kis Braun Viktor, s mint szinte minden akkori kissrác, ő is a fociért rajongott: a Tisza Kálmán téren kergette a labdát napestig, ám minden igyekezete ellenére a lelkesedését meg sem közelítette a tehetsége, így miközben a labdarúgás szeretetét megőrizte, más sportág iránt nézett. Nem messze a lakásuktól, a Wesselényi utca és az Erzsébet körút sarkán működő Gambrinus pingpongteremben – igen kérem, pingpongteremben, ugyanis akkoriban még eszébe sem jutott senkinek, hogy "előkelően” asztalitenisznek nevezze a sportágat – vett először ütőt a kezébe, s persze viszonylag hamar kiderült: a zöld asztal és a kis kaucsuk az ő igazi világa. Ekkoriban még elsősorban a zsebpénz kiegészítésére használta a tehetségét, és a suli utáni pingpongpartik e célnak tökéletesen meg is feleltek: a nyomdász édesapjától kapott kevéske pengőt általában sikerült megsokszoroznia. Elkerülhetetlen volt, hogy valamelyik fővárosi klub felfigyeljen rá: 14 évesen, 1925-ben kezdett versenyezni az MTK-ban. Ekkor még mindenki parafaütővel játszott, ám a fantasztikus, új találmány, a gumiütő egy évvel később már Magyarországra is megérkezett. Az új ütő forradalmasította a sportágat – amúgy ekkor lett a pingpongból asztalitenisz… –, s mivel a hazai "nagy öregek” már képtelenek voltak váltani, így a fiatalok, Szabados, Bellák, Kelen és persze Barna hamar a csúcsra kerültek. Hősünk 1927-ben megnyerte az országos ifjúsági bajnokságot, egy évvel később – ne feledjük, még mindig csak 17 esztendős volt… – pedig már mint a legjobb magyar férfi játékost emlegették. Senkit sem lepett meg, hogy az 1929-es budapesti világbajnokságon ott szerepelt a magyar csapatban, sőt Szabadossal azon melegében megnyerte a férfipárost: már nemcsak a Tisza Kálmán tér és az Almási tér környéke, nemcsak Budapest, nemcsak Magyarország, hanem az egész világ megismerhette a nevét.
Megkezdődött Barna Viktor csodálatos, a mai napig utánozhatatlan győzelmi sorozata: 1929 és 1954 (!) között nem kevesebb, mint 40 világbajnoki érmet (bár akadnak források, amelyek ennél kevesebbet jelölnek meg, de a nemzetközi szövetség is ezt tekinti hivatalosnak) szerzett, aminek több mint a fele, 22 arany volt…
Első vb-jét követő három évvel később már vitathatatlanul a világ legjobb játékosának tartották, amin még az sem változtatott, hogy 1932-ben Prágában "csak” három első helyet szerzett, a csapatdöntőt a házigazdákkal szemben elbukta a magyar válogatott. Újabb három esztendő múltán viszont már sikerült véghezvinnie a mai fejjel szinte elképzelhetetlen bravúrt: Wembleyből négy vb-arannyal tért haza, azaz: ahol csak asztalhoz állt, az első helyen végzett. Kezdetben a tenyeres volt a legnagyobb erőssége, ütött az asztal mindkét sarkába, de ekkorra már – miként az a zsenikre jellemző – újított: ő alkalmazta először a villámfonákot, s ettől kezdve ez lett a nyerő ütése.
Szinte legyőzhetetlen volt.
Nem sokkal a halála előtt Hámori Tibornak – a "Világbajnokok” című könyvében – eképpen idézte fel pályafutásának egyik legemlékezetesebb találkozóját: "A sok felejthetetlen mérkőzés közül az 1934-es párizsi férfiegyes világbajnoki döntőt emelném ki. Ellenfelem az alacsony, kopasz Bellák Laci volt, aki életveszélyesen szervált, és bal kézzel nagy erejű tenyereseket ütött, valóságos labdazsonglőrnek könyvelték el. Szóval… Laci az ötödik szettben már 16:11-re vezetett, de ekkor… a bohém labdavirtuóz az órájára pillantott, és ütés közben ezt mondta: ma este új világbajnokot avatnak, Viktor! Nem válaszoltam, csak valami olyasmit morogtam magamban, hogy nincs ennek még vége, barátom. És összeszorított fogakkal küzdöttem tovább. Az eredmény ismert. Egymás után nyertem a poénokat, majd végül a játszmát is. Szegény Laci döbbenten, magába roskadva ült le, senki sem tudta megvigasztalni.”
Miként Barnát sem, amikor 1935-ben – talán az életét mentve – a fasizmus elől Franciaországban, Párizsban telepedett le. Akkoriban egyébként világbajnokaink többsége hasonló döntésre kényszerült… Elkezdődött a magyar asztaliteniszezők külföldre vándorlása: Barna mellett Szabados Németország és Franciaország után Ausztráliában kötött ki, Bellák és Glancz Amerikába ment, Házi, Boros, Gál és Beregi pedig Angliát választotta. Az iméntiekből következően a sportág idehaza hanyatlásnak indult, ráadásul az akkor már "King Barnának” becézett zseni ugyanebben az esztendőben Párizsban súlyos autóbalesetet szenvedett: eltörött a jobb karja, a csontot ezüstkapoccsal kellett összefogni, amit csak tíz évvel a történtek után távolítottak el a testéből. Ezt a csodálatos képességű sportolót azonban ez sem tudta megakadályozni abban, hogy visszatérjen és 1938-ban csapatban, 1939-ben pedig férfipárosban ismét a világbajnoki dobogó tetejére álljon.
Párizsban élve, magyarként…
Igen, kérem, ő még távolról is idevalónak érezte magát, s a hazai viszonyok ellenére magyar színekben tért vissza a zöld asztal mellé. Aztán jött a háború, a kaucsuklabda pattogása helyett a fegyverek ropogásától visszhangzott Európa, s a béke már Angliában érte Barna Viktort, akit – miután felvette az angol állampolgárságot – ettől kezdve ugyan Victor Barnaként ismert a világ, ám ő a szíve mélyén élete végéig magyarnak, budapestinek vallotta magát. Nem csoda hát, hogy amikor az 1950-es budapesti világbajnokság alkalmával a felszabadulás után először látogatott haza, s a hangosbemondón keresztül üdvözölték, a szurkolók pedig felállva tapsolták, meghatódva csak ennyit mondott: "Úgy látszik… nem felejtettek el…”
Ekkor egyébként már négy éve annak az angol Dunlop cégnek alkalmazottja volt, amely előtte kizárólag a golffal, a tenisszel és a tollaslabdával foglalkozott, ám Barna tanácsára beszállt az asztaliteniszbe is. Szakmai tanácsadóként és a cég exportosztályának vezetőjeként sokat utazott, komoly kapcsolatokra tett szert, de a játékkal még ekkor sem hagyott fel. Hihetetlen, mégis igaz: az ötvenes években, azaz túl a negyedik ikszen is aktív volt, világbajnokságokon szerepelt, s angol színekben versenyezve újabb és újabb medáliákkal gazdagította gyűjteményét. Az utolsó vb-fellépésén, 1954-ben, 43 évesen (!) férfipárosban ezüst-, vegyes párosban pedig bronzérmes lett, ezt követően végleg letette az ütőt. Letette, de a sportágtól nem szakadt el: edzette és irányította az angol válogatottat, Dél-Amerikában, Ausztráliában és Afrikában tanította az asztalitenisz alapjait, s hosszú éveken keresztül tartott látványos és igen népszerű bemutatókat a világ minden táján, az Egyesült Államoktól Indonéziáig. Az asztalitenisz diplomatája volt, aki ha valahol megjelent, mindig az érdeklődés középpontjába került. Magyarországon is becsülték, szerették és tisztelték, de igazság szerint az akkori politikai viszonyok miatt idehaza soha nem derült ki, hogy mekkora sztár is volt valójában. Hatvanegy évesen Peruban halt meg.
Nem túlzás, egy korszak zárult le a halálával.

 

 

Barna Viktor

 

 

Az évek múlásával a játékosok rájöttek, hogy módosítani kell az ütőt, hogy az ütő fejlesztése  jelentheti vagy a győzelemet vagy a vereséget. Ezért változott az ütő borításának az anyaga, és lett a szivacs ( gumikeverék ). De hogy is néz ki manapság egy "szivacsos", modern ütő. Aki ma vásárolni akar egy ütőt, illetve rgy ütőfát, valójában a bőség zavarában van, mert nagyon nagy a választék. Mindenki a stílusának, és nem utolsó sorban a képességének megfelelő ütőt és borítást kell, hogy válasszon. Ezért nagyon lényeges a háttérinformáció a kiválasztásnál. 

 

Azért az ütőnél, ütőfánál ( Racket ), is vannak bizonyos alapszabályok. A mérete bármilyen méretű, alakú és tömegű lehet, csak laposnak és merevnek kell lennie, és legalább 85%-ban fából kell készülnie. Általában az ütők mérete nagyjából egységes, vagyis a 15cm széles és 25 cm hosszú, beleértve az ütő nyelét is,  ütőket használnak a játékosok.

 

"Szivacs", szoft borítású ütő

Tehát az ütőfa, különálló "életet" él, vagyis számtalan fajta létezik, aszerint, hogy valaki a lassúbb, vagy gyorsabb fákat kedveli. Az ütőfa mindkét oldalára kerül a borítás ( gumikeverék ), eltérő színű oldalanként. És elérkeztünk a mai asztalitenisz sport lényegéhez, mert a borításnak ebben a sportágban nagyon nagy jelentősége van. Ahány borítás fajta létezik, annyi féle technika alakult ki, úgy mint támadó, pörgetős kategóriák, aztán a védő borítások. Hogy még bonyolitsam a helyzetet, ezeken az alapkategóriákon belül is számtalan borítás fajta létezik, és talán néhány "kellemetlen" borítást megemlítenék, például az "anti", "támadó-védő szemcse", "tackiness" és így tovább. De még nincs vége a variációs lehetőségeknek, mert ezeken az alapfajtákon belül, jönnek a különféle gyártok termékei, melyek eltérő kellemetlen mozgást adnak a labdának, és kimondhatjuk azt, hogy egy játékos csak azért bosszankodik a veresége miatt, mert az elenfele oldalanként eltérő kellemetlen borítással játszott ellene . Természetesen ez csak egy bizonyos szintig igaz, mert egy magasan elért, professzinális tudás után, nem az ütőborítás fogja eldönteni a mérközés kimenetelét. Mondjuk erre tudnék mondani egy-két ellenpéldát, amikor egy játékos a kellemetlen borítása, és természetesen a profi tudása révén a világszinvonalat elérte, például. Chen Weixing, akinek a   borításai, Joola Octopus/Joola Express One, és akkor megemlíteném a magyar Pattantyús Ádám - ot (sajnos 31 éves ), aki a világbajnokságon a 32-ig jutott a főtáblán, ezzel az "összeállítással", ütőfa: Nittaku combi-wood, vagy Palatinusz, a borítás a tenyeresen, haifu whale III és fonákon Butterfly feint long II (1.1 mm). Még követni is nehéz a variációk tömkelegét, persze erre keményen rájátszanak a gyártók is, hiszen érdekük az állandó csere, nagyobb a bevétel, arról aztán nem is bezélve, hogy lehet egy új borítás, és mögötte nincs sok változás. A régi Sídó-i korszaktól ide fejlődött az asztalitenisz, a technikai oldalon, és hol vannak már azok a "hardbat" idők.

1953

- Kina részvevőként megjelenik a világbajnokságon. 

1971

-  Kinai asztalitenisz diplomácia változása. Kina felkérte Anglia, USA, Kanada és Kolubia ( de miért pont ezeket az országokat, mondjuk ezt nem értem ), asztalitenisz válogatottjait, hogy játszanak egy barátságos mérkőzést velük. De miért is volt ez olyan döbbenetes és meglepő abban az időben? Azért mert az 1966-os kultúrális forradalom, ami Mao rendszerét jelentette, a "nyugati kapitalizmus" nem elfogadott rendszer volt, és most finoman fogalmazok, így a kemény kommunizmus alatt Kina kapcsolata a világgal korlátozott és feszült ( például, USA-val ) volt, ezért Kina nem vett részt az 1967-es és 1969-es világbajnokságokon. A kapcsolati információk a kinai asztaliteniszről csak Tajvanon és Hong Kong-on keresztül valósulhatott meg. 

1980

- as évek - A labda sebességét növelő ragasztás bevezetése. A 80-as évek óta a játékosok, kisérleteznek különböző tipusú ragasztókkal, hogy növeljék a borítás sebesség növelő hatását, ha azokat újraragasztják, és így fejlődött ki a "speed glue", különösen a támadó stílusú játékosoknál. Azomban egyes ragasztók tartalmaznak olyan vegyületeket, melyek belélegezve, az egészségre ártalmasak, ezért az ITTF betiltott bizonyos típusú ragasztók alkalmazását. Így 2007-től a káros illékony vegyületeket tartalmazó ( VOCs ) ragasztók alkalmazását betiltották, és a víz-alapú ragasztók alkalmazását engedélyezte az ITTF, és ezek betartását ellenőrzik is. Kétfajta vízbázisú ragsztás létezik, az egyik a gyors ragasztó lapos ragasztás, amikor egy 0.05 mmm vastag átlátszó kétoldalas lapot helyezünk az ütőfa és a borítás közé. A másik modszernél egy vízalapú ragasztót használnak ( létezik a "regular" és a "speed" változat ) a játékosok, és csak akkor kell újraragasztani, ha borítást cserélnek. Legtöbb játékos a "regular glue" ragasztót használja.

1986

- A borítások szinszabályának a bevezetése. Vagyis az ütő két oldalán lévő borításnak eltérő szinűnek kell lenni, élénkvörös/fekete. Még rágondolni is rossz, hogy korábban,  azonos színű de eltérő típusú borítást használtak, és ráadásul még poénonként váltották az ujjukkal az ütő oldalait, ezzel megzavarva az elenfelet.

 

Csak az ITTF által engedélyezett borításokal lehet játszani, a versenyeken, és a borításon rajta kell, hogy legyen az ITTF lógójának. Az engedélyezett borítások listáját félévenként frissítik. A 2015-ben érvényes lista a honlapom Linkek/pig-pong/Nemzetközi linkek alatt olvasható.

ITTF lógója

 

Ez egy ITTF által elfogadott borítás, a Butterfly cég által az agresszíven támadó, pörgető stílusú játékosok számára kifejlesztett  ( Tenergy 05 ) borítás lógója 

 

A borítások, általában két rétegből állnak ( Gumi és Szivacs , Rubber and Sponge  ) vastagságuk tekintetében eltérőek, aszerint, hogy támadó ( Offensive ), vagy védő ( Deffensive ) stílusú játékosok használják. A támadó borítás, minél vastagabb a szivacs ( Sponge ), annál gyorsabb hatást lehet elérni a labdával, és általában 2.0mm vagy 2.5 mm, a védő borítás, ahol az a cél, hogy lassítsuk a játékot, itt pedig  a szivacs 1.0mm vagy 1.5 mm a vastagságú. A gumi és szivacs már gyárilag egy egységet képez, ritkán külön is meg lehet vásárolni.

 

Külön kategóriát képeznek az ugynevezett szemcsés felületű borítások ( Pimpled ruber ), ahol a szemcsék kifelé vagy befelé irányulhatnak, és két alaptipus létezik, a hosszúszemcsés- és a rövidszemcsés borítások. Mindkét borítás fajtánál teljesen másként viselkedik az átütött labda. A rövid szemcsés borítás egy gyors droppolásra alkalmas, és ezzel megzavarhatjuk ellenfelünket, míg a hosszúszemcsés borítás védekező stilusú játékra alkalmas. Ezek a borítások is egy szivacs ( Sponge ) réteggel rendelkeznek, azonban néha szivacs réteg nélkül használják, ezek mint "OX" borítások. 

 

Létezik egy érdekes kategória a "forditott borítások" ( Reverse rubber, pimples in ), ahol a szemcsék a szivacs ( Sponge ) felé néznek. Ezek a borítások jó kontrollal rendelkeznek, és főleg védő stílusú játékosok használják.

 

 

 

Végezetül, felmerül a kérdés, hogy hogyan válasszunk borítást, ebben a végtelen rengetegben. Gyakran sok játéskos, tévesen, azt hiszi, hogy ha megveszi a leggyorsabb, legdrágább borítást, akkor az "elviszi a fellegekbe". Ekkor ébred rá, hogy ez teljesen rossz út, és nem beszélve arról, hogy saját magának is több kárt okoz, mint hasznot. Különösen a kezdő és középhaladó játékosokra jellemző, hogy állandóan keresik azt a mágikus erőt, ami majd "bajnokká" fejleszti Őket. Az asztalitenisz játékban eltöltött idő alapján, a következőket tudom javasolni. Ha valaki kezdő, válasszon forditott borítást ( Reverse rubber ), és az ütőfa mindkét oldalán azonos típusú borítást használjon, mert segíti fejleszteni a kontrol képességet. Majd a gyakorlás során el kell dönteni, hogy melyik játékstílust választja az ember, melyik illik jobban az egyéniségéhez, mennyire laza izületekkel, vagy terhelhető alkattal rendelkezik, mert minden a kezdetekben dől el, előfordulhat, hogy egy rosszúl "indított" fiatal verejtékes idők elé néz. Említést kell tenni az ütőfa kiválasztásával is, mert ha még nem alakult ki a játékstílus, akkor az ütőfa kiválasztásánál, először a legjobb választás az "Allround" fajtájú ütőfa, de ez igaz a borításra is. Néhány konkrét borítást javasolnék, azok számára akiknél még nem alakult ki a stílus, ilyen borítás a kezdők számára, például a "Butterfly Sriver", 1.5 mm vastagságban, vagy az intenzívebben támadó stílushoz a Butterfly Brice.

A legnépszerűbb,  a Tenergy 05 FX, 64 FX  2.1 mm vastagságban, borítást kimondottan haladó és profi játékosoknak ajánlott. A butterfly kifejlesztette egy új sorozatot a Tenergy 80 FX, amely a 05 pörgetési és 64 sebességi paramétereit egyesíti. Presze óva intek egy kezdő asztaliteniszezőt, hogy egy ilyen borítást rakjon fel ütőjére. A Tenergy-hez hasonló bórítások tömege kapható a piacon, és mindenki más fajtára esküszik, azonban azért hoztam fel e márkát, mert ez valóban a csúcsmodel.

Nézzük a védő stílusú játékosokat, akik számára a lassúbb borítások a megfelelőek, hiszen az a céljuk, hogy lassítsák, megzavarják a játék ritmusát. Véleményem szerint jó választás a már 30 éve a piacon lévő második generációs,  Butterfly Tackiness Chop II, 1.5mm vagy 1.7mm vastagságban, mindkét oldalon. A borítás jó nyesési paraméterekkel rendelkezik, maximális kontrol mellett. Na aztán az ilyen játékstílushoz "ezrével" léteznek síma és szemcsés borítások, de nem is akarok bele menni a részletekbe, mert egy bizonyos játéktudás után, ezek a "próbálkozások", már hatástalanok, és vereségre vannak itélve.

Végezetül, egy kérdés, hogy milyen gyakran érdemes cserélni a borítást? Nyilván, hogy a borítás minősége idővel romlik, ezért szükséges azokat cserélni. A porszemecskék behatolnak a gumi felületébe, letörnek a szemcsék a borításon, kárt okoz a fény, a hő és a levegő a borításban. A profi játékosok gyakran cserélnek borítást, van úgy, hogy minden nap, persze nem a saját péztárcájuk bánja. Általában fél vagy évente ajánlatos cserélni borítást, persze aki heti 2-3 edzésen vesz részt, aztán hétvégén versenyez, annak gyakrabban ajánlatos borítást cserélni.

A borítások karbatartása, időnként nagyon fontos művelet, mert ezzel tovább tudjuk fenntartani a borítástól elvárt három alapvető követelményt, a feszültségét, rugalmasságát és a jó tapadást. A 2008-óta bevezetett ütőellenörzések ( Professzionális szinten ) révén ma már nem használhatók a különböző vegyi anyagok a borítások tisztításához, és nem alaklmazhatnak egyéb kezelési eljárásokat. Csak halkan jegyzem meg, hogy amatőr szinten a "mikró" nem is olyan rossz eszköz, mert a tisztességtelen módszerek alkalmazása  végtelen, szóval nem mondtam semmit. A legjobb tisztítási eljárás, a tiszta vízzel történő lemosás, majd enyhe puha anyaggal történő letörlés.

 

1988

- Olimpiai sportág lett, Seoul-ban ( Dél Korea ).  A következő nyári játékok 2016 augausztus 5-21-ig,  Rio de janeiro-ban lesznek. Az első lépéseket az ITTF, még 1932-ben Berlin-ben megtette, azzal, hogy az asztaliteniszt, mint bemutató sportként reklámozott. A következő cél az volt, hogy az 1940-es Olympián, már versenysportág legyen az asztalitenisz, és ezt köztük Magyarország is szorgalmazta, azonban egyedül Anglia elenezete, holott jelentős asztalitenisz multtal rendelkező országról volt szó. Azonban a háború közbe szólt,  sorra szüntek meg az országos szövetségek, és így még 1944-es London-i olimpián sem szerepelt az asztalitenisz a műsorban. Ezt követően beindult valami, mert 1946-ban London-ban ülésezett az ITTF, foglalkoztak a témával, sőt már szinte csak azt kellett eldönteni, hogy vajon téli vagy nyári játékokhoz tartozzon az asztalitenisz. Volt egy másik megoldandó kérdés, ez pedig az amatőr/profi álláspont, lévén, hogy ez nem illeszkedett az akkori olimpiai eszméhez. Még 1948-ban is azon vitatkoztak, hogy túl sok a sportág az olimpián, és nem hogy növelni, hanem csökkenteni kellene a sportágak számát. 1954-ben majd 1967-ben az ITTF közgyűléseken még mindig csak  "vizsgálódás" szintjén  szerepelt a kérdés. Miután az ITTF módosította a sportág alapszabályait az amatör/profi státusz vonatkozásában, 1988-ra felvették az asztaliteniszt a Seoul-i játékokra.

 

1996

- Létrehozták az ITTF Pro-Tour versenyeket. Az ITTF kezdeményezett egy merész lépést, hogy elindított egy új versenyfajtát a világ legjobb profi játékosai számára, ez lett az "ITTF Pro Tour" verseny. Azért a valódi ok, az volt, hogy a 90-es években a világ profi játékosai nem indultak nemzetközi versenyeken, hiszen a klubok többet fizettek. Amint a Pro Tour versenyeken egyre nagyobb volt a pénzdíj, már népszerű lett ez a versenyforma a világelit számára. A versenyek férfi/női egyéni, férfi/női páros, és 21 év alatti férfi/női egyéni számokból állnak. A résztvevők számát korlátozták 170-415 versenyzővel, az asztalok számának függvényében és a mindenkori első 32-t kiemelték. A versenyzők pontokat, és pénzdíjat kapnak az elért eredmény, és verseny rangja  szempontjából. Például a China Open, egy kiemelt pro Tour verseny, és ott a férfi/női  első helyezett 33 ezer $ -t vihetett haza. 

 

2000

- Bevezették a 40mm átmérőjű ( korábban 38mm ) labdákat. A labda története, egyidős a sportág történetével, mert az 1800-as évek  labddafajtái nem arattak sikert, egyedül a az 1900-as években bevezetett celluloid anyagú labda lett népszerű,  máig is. Az 40mm-es labda ( súlya, 2.7g )bevezetésének legfőbb oka, a játék lassítása, tekintettel arra, hogy az új ragasztási eljárással nagyon felgyorsult a játék. A bevezetésének a másik oka, a televíziós közvetítések hatékonyságának a növelése volt, mivel a kisebb méretű gyors labdát a képernyőn már nem lehetett követni, vagyis élvezhetetlen volt a képernyőn keresztül a játék. 2014-től bezették a műanyag labdákat ( beceneve, "Poly" labda ), a celluloid ( a nyersanyaga veszélyes az egészsége ) labdák helyett, és az ITTF versenyeken csak ilyen labdákkal lehet játszani. A régebbi celluloid labdák még egy ideig maradnak játékban, országos bajnokságok különböző szintjein. A fiatal tehetséges generációnak már műanyag labdával kell fejlődnie, hiszen Ők a világporondra készülnek. Az új 40mm-es labda szinére vonatkozó előirás, a fehér vagy narancs és matt szinek. Megkülönböztetjük a labdákat, a felhasználási cél szempontjából igy létezenek, gyakorló/edző labdák, egycsillagos-tömegsport számárakészült, puha labdák, kétcsillagos-például az adogató gépek alaplabdái, és végül a háromcsillagos versenylabdák.  

 

 

2000

- Az asztalitenisz világbajnokságot két részre osztották, így azóta a páros években a csapat, míg a páratlan években az egyéni ( egyéni és páros ) versenyeket tartják.

 

A képen a kíanai és a magyar  játékosok a történelmi " Swaythling Cup"-t tartják a kezükben, mely vándorkupa, és a világbajnok győztes csapat kapja, és őrzi a következő páros számú évig, vagyis jeleneleg a kinaiak birtokolják, 2016-ig a következő világbajnokságig ( Kuala Lumpur, Malaysia, 2016 Február ). A kupát 1926-ban Lady Baroness Swaythling bárónő adományozta, a mindenkori csapat győztesnek. Magyarország az első öt világbajnokságon nyert Swaythling kupát, összesen 12-szer, legutoljára 1979-ben. Kína 15-ször nyert, és jelenleg is Ők a bajnokok.

Swaythling serleg

 

 

2001

- 2001-ig az asztaliteniszt 21 pontig ( poénig ) játszották, de annak érdekében, hogy a játék izgalmasabb legyen és a tv nézők számára élvezhetőbb legyen a játék, lecsökkentették 11 elérhető pontra. Az a győztes aki először eléri a 11 pontot. Ha mindkét játékos 10 pontot ért el, akkor mondjuk, hogy "deuce", és ezt követően két ponttal lehet csak nyerni.

 

 

 

 

A magyar asztalitenisz története Edward Shirestől Barna Viktorig

 

Bár a századfordulón, a Nemzeti Kaszinóban – miután Kertész János (később az első országos bajnokság zsűrijének elnöke, a magyar teniszszövetség első titkára) az úri társaságban bemutatta az új, angol játékot – kétszer is sor került zártkörű klubtornára, az asztalitenisz akkor még nem terjedt el széles körben. Az igazi történet, ahogy azt később Mechlovits Zoltán leírta, meglepően kezdődött. Edward Shires, a neves skót labdarúgó (aki 1904-ben Bécsből Budapestre költözött, hogy az MTK-ban futballozzon), mintegy mellékesen megismertette új klubtársait a pingpong nevű játékkal. Az MTK mellett a Műegyetemi Atlétikai és Football Club sportolói közül kerültek ki az első magyar játékosok. Az első jelentős versenyt a MAFC rendezte, 1904-ben; a döntőben a bécsi Erwin Kaufmann győzött Shires ellen.

A világ első hivatalos asztalitenisz bajnokságát egy évvel később a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) vívótermében bonyolították le, a bajnok Redlich Béla lett. 1908-ban már férfi párosban is magyar bajnokokat avattak.

1913 és 1922 között szinte megállt az élet a magyar asztaliteniszben is, mígnem 1922-ben, elsősorban a Budapesti (Budai) Torna Egylet és a Hitelbank SE (Magyar Általános Hitelbank Tisztviselőinek Sportegyesülete) révén ismét fellendült a sportág. 1924. december 23-án hét egyesület képviselőinek részvételével megalakult a Magyar Országos Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ, 1962-től Magyar Asztalitenisz Szövetség), melynek első elnöke báró Ullmann György, a Magyar Általános Hitelbank ügyvezető igazgatója volt (mai utóda 2013 óta Nátrán Roland, a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. vezérigazgatója). 1925 tavaszán tartották az első közgyűlést, elfogadták az alapszabályokat, megválasztották a végleges vezetőséget, újra megrendezték az egyéni és páros bajnokságokat (a női párosok 1929-től vetélkedtek), valamint a világon elsőként a csapatbajnokságot (a hölgyeknél 1936-tól), egyelőre Budapesten.

A vidéki egyesületi pingpong a húszas évek végén öltött szervezett formát. Az országos szintű csapatbajnokság rendszere csak 1947–1948-ra alakult ki.

Ebben a sok változást, alakulást magában hordozó korszakban aratták a legtöbb sikert a magyar asztaliteniszezők. Az első világbajnokokhoz, Mednyánszky Máriához, Jacobi Rolandhoz, Mechlovits Zoltánhoz, Pécsi Dánielhez és Kehrling Bélához hamarosan csatlakozott Sipos Anna, Barna Viktor, Szabados Miklós, Bellák László, Glancz Sándor, Kelen István, majd Boros István, Dávid Lajos, Házi Tibor, Földi Ernő, Soós Ferenc. Ők tizenhatan 1926 és 1939 között ötven világbajnoki aranyérmet szereztek. Barna Viktor (22 elsőség), Mednyánszky Mária (18), Szabados Miklós (15) és Sipos Anna (11) máig a sportág legeredményesebbjei közé tartoznak.

A második aranykorszak

A második világháború után az asztaliteniszben is mindent újra kellett építeni. A magyar csapat mégis igen hamar újabb nagyszerű eredményeket produkált a világbajnokságokon: a fordulópontot jelentő 1952-es világversenyt is beleértve újabb tizenkét aranyérmet gyűjtöttek a magyarok.

Közben az asztalitenisz igazi tömegsporttá vált: 1947-ben, majd 1948-ban elindították az alapfokú csapatbajnokságot és a népi bajnokságot 25 000, illetve 35 000 résztvevővel.

1952-ben, az indiai Bombay-ben megszülettek az első japán győzelmek, és a szivacsütő felbukkanása módosította az addigi erőviszonyokat. Az ütőborítások 1959-es szabályozásáig további hét világbajnoki címet ünnepelhettünk. Annak a másfél évtizednek Farkas Gizella, Sidó Ferenc, Soós Ferenc és Kóczián József voltak a nemzetközileg legeredményesebb versenyzői.

Az Európa-bajnokságok és a pörgetés első időszaka

Az ötvenes évek második felében a sportág technikai feltételeinek, a játékstílusoknak az alakulása és az egyre nagyobb távol-keleti dominancia jelentősen kihatott a magyar pingpong eredményeire is. Az 1957 után csak kétévente rendezett világbajnokságok főként japán-kínai párharcokká váltak. Ugyanakkor a magyarok közül egyre többen alkalmazták sikerrel a pingpongot forradalmasító új technikai elemet, a pörgetést. Az a bő évtized ugyan nem hozott újabb magyar világbajnoki győzelmeket (1959 és 1971 között három ezüst- és nyolc bronzérem volt a mérleg), de felnőtt a következő tehetséges nemzedék.

Az 1958-ban elindult Európa-bajnoki sorozat első évei azonban sikeresnek bizonyultak: 1958-tól 1966-ig összesen tizenhárom győzelmet arattak versenyzőink. A korszak legjobbjai Kóczián Éva, Máthé Sára, Berczik Zoltán és Sidó Ferenc voltak.

A harmadik aranykorszak

Néhány évnyi, afféle vihar előtti csend után a hetvenes évek elején több fiatal magyar pingpongozó robbant be a világ élvonalába. Úgy tűnt, kiismerhetetlen pörgetőjátékával Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor hosszú időre megtörheti a kínai fölényt. Ez nem következett be, az 1969-től Berczik Zoltán által vezetett válogatottat mégis újra joggal nevezték aranycsapatnak. 1979-es, a kínaiak legyőzésével aratott csapatvilágbajnoki győzelmük felejthetetlen marad, ráadásul 1971 és 1983 között további három arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek a világversenyeken, valamint hatszor diadalmaskodtak az Európa-bajnokságokon. A Europe Top-12-ben (Európa Top-12) Jónyer kétszer, Klampár és Gergely egy-egy alkalommal győzött, Klampár 1981-ben a Világkupában sem talált legyőzőre.

A hölgyek sem tétlenkedtek. A Magos-Havas Judit, Lotaller Henriette, Kisházi Beatrix, Szabó Gabriella összeállítású válogatott 1983-ig hét Európa-bajnoki címet gyűjtött be, Kisházi – világbajnoki bronzérme mellett – négy Európa Top 12-es győzelmet aratott, az utóbbi sorozatban egyszer Szabó Gabriella is első lett.

A hölgyek kora

A nyolcvanas évek második felére a sikeres nemzedék játékosainak többsége visszavonult a válogatottból, Berczik Zoltán pedig 1984-ben lemondott (1989-ben visszatért, és 1996-ig ismét a magyar csapat vezetőedzője volt). A generációváltás nem volt gördülékeny.

A férfiak utolsó nagy sikerét Klampár Tibor aratta; az 1988-as szöuli olimpián elért negyedik helyezése a magyar asztalitenisz máig legjobb olimpiai eredménye.

A nők jóvoltából viszont további kiemelkedő eredmények születtek. 1985-től két világbajnoki bronzérem és tizenhárom Európa-bajnoki cím mellett két, csapatban nyert Világkupa-bronzérem, valamint a Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina páros 2000-ben megszerzett olimpiai negyedik helye gyarapította a magyar asztalitenisz sikereit. Bátorfi háromszor, Wirth Gabriella egyszer győzött az Európa Top-12 versenyen. Legújabb, 2008-as Európa-bajnoki győzelmünket a Póta Georgina, Tóth Krisztina párosnak köszönhetjük.

Európai klubsikerek

Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) 1960-ban útjára indította a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, először a férfi, 1963-tól már a női csapatok számára is. Nem sokkal később, 1964-től, illetve 1965-től az ETTU Kupa (1984-ig Európai Vásárvárosok Kupája, 2005-ig ETTU Nancy Evans Kupa) küzdelmei is elkezdődtek. Ezek az évente rendezett klubtornák mindmáig rangos versenyeknek számítanak; a BEK 1998 óta a Bajnokok Ligája nevet viseli, 2005-től pedig önállóan zajlik a Női Bajnokok Ligája sorozat.

A magyar klubok számos sikerrel büszkélkedhetnek az európai kupákban. A férfiaknál a Budapesti Spartacus a legeredményesebb, amelynek csapatát 1969 és 1988 között Jónyer István, Klampár Tibor, Pigniczki László, Kreisz Tibor és Kriston Zsolt, valamint Sidó Ferenc vezetőedző erősítette. A Budapesti Vasutas Sport Clubban (1965-ig Vasútépítő Törekvés SK) az 1963-tól 1985-ig tartó időszakban olyan kiválóságok pingpongoztak, mint Berczik Zoltán, Rózsás Péter, Gergely Gábor, Takács II. János.

A nőknél a budapesti Statisztika egyedülálló rekordot állított fel: 1970 és 2001 között huszonötször nyerte meg a BEK-sorozatot, öt alkalommal a második helyen végzett, legutóbb 2005-ben. Olyan klasszisok játszottak e három évtized alatt a klubban, mint Kisházi Beatrix, Magos-Havas Judit, Lotaller Henriette, Szabó Gabriella, Oláh Zsuzsa, Wirth Gabriella, Tóth Krisztina vagy Éllő Vivien. A női ETTU Kupában szereplő, legeredményesebb magyar klubok: 1967 és 1975 között a 31. számú Építők Sport Egyesület (legnevesebb játékosuk Máthé Sára), 1969-től 1974-ig a Ferencvárosi Torna Club (legjobbjuk Jurikné Heirits Erzsébet), 1981-től 2001-ig a Budapesti Sport Egyesület (Urbán Edit és Bátorfi Csilla játékával), valamint 1999 és 2005 között a Postás(-Matáv) Sport Egyesület (Éllő Viviennel a csapatban).

Magyar asztaliteniszezők a paralimpián

Az asztalitenisz már az első paralimpián (Róma, 1960) a program része volt, az olimpiai játékok helyszínén azonban csak a szöuli játékok óta rendezik; 1988-ban a férfiak három-három, a nők három, illetve két egyes és páros kategóriában versenyeztek, összesen harmincöten.

A 2012-es londoni paralimpián már negyvenhét országból 276 résztvevő indult; a férfiak tizenegy egyes és öt csapat, a nőknél tíz egyes és három csapat kategóriában. A nemzetközi szövetség ma már több mint száz országban tart nyilván para asztaliteniszezőket.

A magyar csapat hivatalosan 1976-ban vett részt először paralimpián, Torontóban. Tauber Zoltán pingpongozó egyéniben aranyérmet szerzett, ám a rendezők törölték eredményét, mivel a magyar kormány a harmadik versenynap után úgy döntött, a dél-afrikai csapat jelenléte miatt bojkottálni kell a játékokat, így hazahívták a tizenkét sportolóból álló delegációt.

A következő részvételre 1984-ben, New York-ban került sor. Az asztaliteniszt hárman képviselték: Kovács Győző, Majsai Károly és Szepesi Attila. A csapat -kategóriájában – a második helyen végzett. 1988-ban, Szöulban három bronzérmet gyűjtöttek férfi versenyzőink. Négy évvel később, Barcelonában a hölgyek következtek egy-egy ezüst- és bronzéremmel. Az 1992-ben két érmet is szerző Sasváriné Paulik Ilona az 1996-os atlantai játékokon ért a csúcsra, egyesben paralimpiai bajnok lett!

Tizenhat év telt el, mire újra magyar győztest avattak a sportág legnagyobb versenyében. Pálos Péter világ- és Európa-bajnok játékos az egyéni verseny tizenegyes kategóriájában nem talált legyőzőre, és megszerezte a magyar asztalitenisz második paralimpiai aranyérmét.

Magyar sikerek a siketlimpiai játékokon

Az 1924-ben Siket Világjátékok néven indult, majd a Juan Antonio Samaranch (a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke 1980 és 2001 között) kezdeményezésére siketlimpiának nevezett versenyek programjának 1957 óta része az asztalitenisz. A magyar versenyzők rendkívül eredményesen szerepeltek a siketlimpiákon: tizennyolc arany, tizenkilenc ezüst- és tizenhét bronzérmet szereztek eddig.

Közülük is kiemelkedik Weltner Györgyné Ivánkay Mária, aki 1957 és 1981 között tizenhét érmet, köztük nyolc aranyat gyűjtött (négyet párosban, egyet vegyes párosban, hármat pedig csapatban). Pályafutásának elismeréseképpen 2004-ben a Nemzet Sportolójának választották.

 

 

 

 

 

                
 

               Világbajnoki, csapat - döntő

          Phenjan, 1979. április 30., 22 ezer néző, Magyarország–Kína 5:1

Gergely Gábor–Guo Yuehua 2:0 (10, 18), Jónyer István–Lu Csi-vej 2:0 (12, 19), Klampár Tibor–Li Csensi 2:0 (17, 11), Jónyer–Guo Yuehua 1:2 (19, –19, –19), Gergely–Li Csen-si 2:1 (–13, 9, 17), Klampár–Lu Csi-vej 2:1 (–17, 10, 11). Természetesen a csapat tagja volt még Takács János és Kreisz Tibor, edző: Berczik Zoltán.

 

Gergely Gábor szerzett vezetést a Magyar csapatnak

 

Jónyer István és Guo Yuehua mérkőzés

 

 

Klampár Tibor és Li Zhenshi mérkőzése

 

 

Először 5:2, aztán 5:1. Kína ellen. Asztaliteniszben. Néhány napon belül. Amelyik csapat erre képes, toronymagasan a világ legjobbja. Tagjai pedig – ne féljünk a kifejezéstől – zsenialitással megáldott sportemberek: Gergely Gábor, Jónyer István és Klampár Tibor. Pedig egyáltalán nem volt törvényszerű, hogy együtt és asztaliteniszben érnek fel a csúcsra.

Pongrácz-telepi gyerekként Gergely Gábor arról álmodozott, hogy futballistaként csípi nyakon a világhírt. Aztán az édesapja a 75-ös trolibuszon meglátott egy toborzóra hívó plakátot, s máris vitte a fiát a KSI-be, asztaliteniszezni.

Jónyer István is futballkarrierre vágyott, miskolci lévén magától értetődően a DVTK mezében ontotta álmaiban a gólokat. Végül a DVTK bejött, de asztaliteniszben.

Klampár Tibor ugyan már kisgyerekként rálelt a sportágra, ám a Vörös Meteorból eltanácsolták, mondván: ügyetlen. A Postásnál másként látták, és – kell-e mondani? – nekik lett igazuk.

Harminchárom évvel ezelőtt a világ ma már talán legtitokzatosabb fővárosában, az elzárkózó Észak-Korea szívében, a direkt az eseményre emelt vadonatúj sportcsarnokban úgy kezdődött a világbajnokság, hogy veszített a csapat. No nem a versenyen, hanem a zsűrinél. Hiába tudta mindenki, hogy igazságtalanul sorolták egyazon csoportba a magyarokat Kínával és a házigazdával, addig csűrték-csavarták a szabályokat, míg minden maradt a régiben.

A mieink azonban fittyet hánytak a sportdiplomáciai kudarcra, és a Koreai NDK-n könnyedén túljutva készen álltak arra, hogy húsz esztendő után legyőzzék Kínát. Két évtizeddel korábban, 1959-ben történt ugyanis, hogy Berczik Zoltán három meccset is megnyert ellenük a dortmundi világbajnokságon (amely magyar ezüstéremmel zárult).

Addigra a sportág óriási fordulatot vett, amikor az 1950-es években a japánok megjelentek a „hangtalan géppuskával", vagyis a szofttal. Ez a mai napig használt legnépszerűbb ütőborítás elődje volt. Teljesen átrendeződtek az erőviszonyok, és ázsiai fölény alakult ki: a japánok, majd a hatvanas évektől a kínaiak léptek előtérbe, csak a svédek tudták megszorongatni őket.

Phenjanban aztán Berczik már szövetségi kapitányként figyelhette az újabb magyar diadalt (5:2), hogy utána visszafogva az örömét így kiáltson a világba: „Ez csak részeredmény...!" Tudta? Érezte? Remélte? Valószínűleg tudta is, érezte is, remélte is, hogy néhány nappal később, 1979. április 30-án a döntőben csapata ismétel. 

Az esélyes persze az első kudarc ellenére Kína válogatottja maradt, ami nem csoda, ha azt nézzük, hogy hivatalos adatok szerint a hatalmas államnak annyi igazolt játékosa volt, mint Magyarország teljes lakossága. Igazi ezerfejű sárkány: ha egyet levágsz, azonnal ugyanolyan terem helyette. Ezzel az „evolúciós" előnyükkel addigra szinte kisajátították a vb-ket (s azóta még jobban...), most azonban valaki komolyan veszélyeztette az egyeduralmukat.

Már a döntő előtt egy órával zsúfolásig megtelt a csarnok. A lépcsőkön nem lehetett járni a tömegtől, 22 ezer ember szorult a terembe. A koreaiak persze a kínaiaknak szurkoltak, minden egyes sikeres labdamenetet kitörő ováció fogadott. Amint közeledett a nagy összecsapás vége, úgy lett egyre csendesebb a közönség. A vége 5:1, a magyar csapat a világbajnok!

És ekkor már nem kellett visszafognia magát a mesternek sem: berohant az asztalhoz, ahol Klampár Tibor néhány másodperccel korábban ütötte be az aranyérmet érő poént Lu Csi-vejnek.

„Minden vágyam, hogy egyszer világbajnok csapat edzője legyek" – nyilatkozta Berczik néhány hónappal a vb előtt. Álma valóra vált, sőt eredeti célját túl is szárnyalta, hiszen 1970-ben még az Ázsiához való felzárkózás reményében látott neki a munkához szövetségi kapitányként. Szerényen felzárkózásról és nem túlszárnyalásról beszélt. Hamar felmérte, hogy ha Jónyer és Klampár mellé nem talál hasonló kvalitású harmadik embert, remény sincs a sikerre.

„A svédek annak idején hét év alatt húsz játékost próbáltak ki, mire Hans Alser és Kjell Johansson mellé ráleltek Stellan Bengtssonra. Nekem szerencsém volt, hiszen már az első próbálkozásom sikerült" – így a szakvezető. Persze azért többről volt szó, mint szerencséről, hiszen jó szem, különleges érzék kellett hozzá, hogy a magyar ranglista 37. helyezettjében meglássa a majdani sikerembert, és az együttesbe szólítsa Gergely Gábort.

A győzelem után ezerszer és egyszer tették fel a kérdést, hogy mi a titka a magyar csapatnak. Berczik ilyenkor csak széttárta a karját. Igaz, mit is mondhatott volna? A recept egyszerű, és örök a sportban: találd meg azokat, akikben ott az isteni szikra, és dolgozz velük rengeteget.

Mert Bercziknél nem volt kegyelem, naponta hét-nyolc órányi edzés várt arra, aki mellett letette a voksát. Jellemző, hogy a kapitányt – a korabeli beszámolók szerint – roppantul bosszantotta, amikor a világbajnoki felkészülés utolsó szakaszára 240 tréninget tervezett, ám különböző okok miatt csak 210-re került sor. Az elmaradt harminc gyakorlás végül nem hiányzott a végelszámolásnál.

„Mindhárom óriási klasszis volt – emlékezett aranycsapatára később –, és talán az én munkám is benne van a sikereikben. Jónyer volt a legnagyobb, adottságai és szorgalma alapján egyaránt kiemelkedett. Klampárban benne maradt legalább egy-egy világ- és Európa-bajnoki cím, míg Gergelyt én találtam ki. Az idő engem igazolt, de a sikereihez nagyon kellett a mentalitása, nagyon jó versenyző volt."

És a másik oldal, Klampár Tibor megfogalmazásában: „Berczik sok jó tanácsot adott, de néha már úgy ki volt a fejem, hogy a szavát sem hallottam. Persze, ha láttam, hogy ott ül, nyugodtabb voltam." Gergely Gábor szerint: „Az egy dolog, hogy Berczik Zoltán nem ismert könyörületet, rengeteget edzettünk, a másik – a fontosabb –, hogy elhitette mindhármunkkal, képesek vagyunk legyőzni a kínaiakat." 

A birminghami világbajnokságon, 1977-ben (a magyar csapat harmadik lett) a kínaiak újfajta ütőborítással, az ütő forgatásával, és magasra dobott labdából szerválva sokkolták a mezőnyt. A hátrányt Phenjanra ledolgozták a mieink, olyannyira, hogy a szakértő szerint: „Nincs olyan labda, amelyet ne tudnának megölni, nem lehet őket zavarba hozni. És ami a leglényegesebb: sokat fejlődtek adogatásfogadásban. Az erős csípőmozdulattal segített hosszú adogatás után is – amikor a labda szinte részegen száll a levegőben – bátran indítanak."

Ezek után okkal kérdezték az újdonsült világbajnokoktól, mi a kínai játékosok gyengéje. Gergely Gábor szerint „az adogatásfogadásuk nem a legjobb, és a pörgetéseket is sokszor ziccerre adják"; Jónyer István felidézte, hogy „a legtöbbször akkor szereztünk pontot, amikor az adogatás után rögtön pörgettünk, tudniillik ha ők támadnak, szinte verhetetlenek"; Klampár Tibornak pedig meggyőződése, hogy „két oldalról kell ellenük pörgetni".

A siker fényében e vélemények szakmai elemzésnek (is) számítottak, a három magyar által idézett fegyverekkel próbált élni később mindenki a kínaiak ellen – ahogy az természetes a korszakalkotó találmányok esetében.

Mi pedig büszkék lehettünk, és lehetünk ma is, hogy egykori világverő futballistáink példáját egy másik remek sportágban is követtük. Puskásék elmentek 1953-ban a labdarúgás addig bevehetetlen fellegvárába, és a Wembleyben gálázva győzték le a tanítómestereket.

Néhány évtizeddel később pedig Gergely, Jónyer és Klampár ment el a Távol-Keletre – bár itt kissé sántít a hasonlat, mert asztaliteniszben egykor, a harmincas évek közepéig mi oktattuk a világot –, és válogatottunk Phenjanban, a saját „sárkányodújukban" leckéztette meg az ázsiaiakat, Kínát mindjárt kétszer is.

A Berczik-féle trióra nem csupán tényszerűen, de bravúrja minőségét tekintve is igaz: az övék ugyancsak egy dicső Aranycsapat volt.

 

A magyar asztalitenisz sport "Puskás" időszakát, mert bátran kijelenthetjük, hogy márpedig ez az volt, nos erre az időszakra, összegyűjtöttem e három világklasszis eredménylistáját, és hát mondhatom, nem semmi !!!!!!!!!

De valójában miért is volt ezen időszak, a Magyar asztalitenisz sport aranykora, hát ezért:

 

 

Jónyer István

 

---

 

 

Gergely Gábor

 

 

Gondolom nem untattam a kedves olvasót, e fenti iszonyú mennyiségű eredménylistán, mert az embernek még elolvasni is "fárasztó", hát még ezeket a szép eredményeket  elérni.