Az asztalitenisz sportág iránt már fiatal koromban, a 60-es évek környékén  érdeklődtem,  lelkes és rendszeres szurkolója voltam  ezen időszak profi  játékosainak, és ahogy jöttek a magyar csapat sikerei, a három nagy (Jónyer-Klampár-Gergely ) "ágyúk" révén, akikre méltán büszke nem csak a magyar asztalitenisz sportág, hanem az egész magyar társadalom is, egyre jobban nőtt, e gyönyörű, de igen összetett sportág népszerűsége. Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor. A kaucsuklabda urai, a fiúk a térről, a srácok, akik elkápráztatták a világot, akik előtt behódolt a világ. Ehhez a fantasztikus csapathoz három egyéniség kellett, Jónyer az öreg, Klampár a bohém, és persze Gergely Gabi.

Folytatva e "félelmetes" csapat eredményeit,  az oldalam,  Galéria/Asztalitenisz képsorai, egy korabeli Magyar-Svéd mérkőzés képkockáit mutatják, ( az ellenfélnél, élükön, Stellan Bengtsson nal, aki 1971-ben egyéni világbajnokságot szerzett ) mely képeket magam készítettem, annak idején a sport csarnokban.

Ezek a fiúk többszörös világbajnokok voltak, akiktől még a kínai válogatott is "stresszes" állapotba került, és tessék, hova kerültünk, már egy "afganisztáni" válogatott ellen is jól fel kell készíteni a  válogatottat, hogy ne érje csapatunkat egy váratlan meglepetés. Elnézést kérek, hogyha mondataimmal magamra haragítanák valakit, a mai fiúkból, de ezzel nem a játékosok érdemeit akarom vitatni csupán, csak a magyar asztalitenisznek az  európai mezőnyben elfoglalt helyére szeretnék utalni. Nyilván számtalan "akadályozó tényező" játszott szerepet hogy ide jutott e sportág. Megemlítenék, a szakmai berkekben mindenki által ismert néhány "akadályozó" tényezőt, és most elég finoman fogalmaztam, nevezetesen:

-nevelő egyesületek hiánya

- az ideális korú, 8-9 éves  gyerekek toborzásának a hiánya az iskolákban ("sok gyerekből"  lehet  egy-két világbajnokot nevelni, de "kevésből" szinte lehetetlen )

-  a média "nulla szintű" támogatása, Asztalitenisz Világbajnokságot Magyar tévé társaság tudomásom szerint soha nem közvetített, a Eurosport pedig úgy "éjfél" körüli időpontban, no komment.......

- ma már minden asztaliteniszt pártoló ország, honosít kínai játékosokat, hiszen velük "feljön" az anyaországi mezőny is, nekünk is voltak ilyenek, de nekünk nem kellettek

- nem kiemelt sportág révén az állam nem támogatja anyagilag megfelelően ( ezen a téren mintha valami megindult volna, tudomásom szerint és 2013-t írunk)

- létesítmények hiánya, sorra szűnnek meg csarnokok és klubok

- szponzori hiányok és egyéb általam nem ismert okok!!!!!!!!

Példaként említeném Ausztriát, mert ez az ország korábban nem az asztaliteniszezőiről volt híres, hanem a rengetek világklasszis síelőiről, és tessék Werner Schlager ( hála Isten magyar szálak is vannak, mert edzője: Karsai Ferenc volt ) világbajnok lett Párizsban 2003-ban, és gondolom az edzői munkán kívül, szerepe volt a sikerben Chen Weixing-nek is, mint klubtársnak. mert Ő aztán kiváló edzőpartner lehetett. Csak halkan megjegyzem, de mindenki tudja hogy ez a Chen Weixing a Postás csapat tagja volt, nekünk  nem kellett, vagy a magyarok szerint gyenge szintű játékos volt, érdekes !!!!???

 

 Miután jól kiaggódtam magamat a mai magyar asztalitenisz állapotáról, és amiket leírtam sajnos még most, 2020-ban is igazak. De folytatnám a magam történetét, vagyis visszagondolva a már említett "aranykorra", annak idején tehát a 60-70-es években, szinte minden csapatmérkőzésen szurkoltam, és micsoda mérkőzések voltak, a mai nevén Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok-ban, mivel annak idején nem volt más létesítmény egy színvonalas nemzetközi mérkőzés megrendezésére. De ez a csarnok adott otthont időnként a csapatbajnoki rangadók  megrendezésére is, példaként említenék egyet, mondjuk a  Szpartakusz-Ganz Mávag mérkőzést, vagy akár a BVSC híres csapatát, akik egymással világszintű mérkőzéseket játszottak, teltházas csarnok mellett . Hol vannak már ezek az idők, szakosztályok, de sorolhatnék jó pár nagy múltú egyesületet, amelyek eltűntek. A három világbajnok árnyékában is voltak  kiváló nemzetközi szintű játékosok, és elnézést kérek, ha valakit nem említenék, de most hirtelen  a Frank-Molnár-Kreisz-Asztalos.......és így tovább, jutott eszembe. Bizony ez egy "Puskás" fénykor volt, mely nagyon sok amatőr játékost is  inspirált az asztalitenisz szeretetére. Példaként így nézett ki egy szakosztály, jelen esetben a Postás SE, 1965-ben, hol van ez már???

Bizonyos mértékben Én is, nekik köszönhetem hogy eljátszottam azzal a gondolattal, hogy elkezdek versenyszerűen játszani valamelyik egyesületben, de sajnos egy hátráltató tényező  volt a dologban hogy nem volt ifjúsági múltam, mivel más sportág, nevezetesen a síelés volt az ifjúsági sportágam és így közel 30 éves koromban fogtam először ütőt a kezembe. Nos aki ismeri az asztalitenisz szakmai oldalát, az gondolhatja hogy ez a pasas, ebben a korban, nem fogja sokra vinni az asztaliteniszezésben. Én is tisztában voltam ezzel az óriási hátránnyal, így  csupán csak azt a célt tűztem magam elé hogy elérjek egy jó amatőr szintet, és akkor már megérte.

Az amatőrségemet a Tipográfiánál kezdtem, és hálás vagyok ezen első egyesületemnek pontosabban a "Tipográfia Testedző Egyesület"-nek hogy befogadott és személy szerint néhai Meleg Tibor szakosztályvezetőnek - mi csak "tiborbácsinak hívtuk" - hogy az amatőrré válásom rögös útjaiban segített. Kiválló emberi tulajdonságokkal rendelkezett, mindenk szerette és szakmailag is megállta a helyét.

A kép még 1983-ban készült és sajnos csak dr. Horváth Ákos és jómagam élünk (2020)

 

A Tipográfia még 1945-ben alapította az asztalitenisz szakosztályát, amatőr szinten, NB II-tő szinttől lefelé működő bajnokságokban játszottunk és "Tibor bácsi", mert így hívtuk, berakott néha a csapatba, emlékszem NB III-as mérkőzésekre, és váltakozó sikerrel szerepeltem. A szakosztály ma már nem működik (2020-t írunk). Már kezdtem a "szárnyaimat bontogatni" a szakosztlyban, amikor Tibor bácsi benevezett egy harmadosztályú, győri versenyre, nem is nagyon érdekelte a rendezőséget a selejtezőbeni eredményeim, mivel "nevem" nem lévén, úgy gondolták hogy egyszer csak kiesik a pasas, hát nem így történt, végül megnyertem a versenyt és erre külön, azért vagyok büszke, mert a játékos pályafutásom nagyon is a kezdetén értem el e sikert és ennek jutalma az alábbi gyönyörű ötvös munka:

A Tipográfiában eltöltött időket a MALÉV csapat tagság követte, de itt egy pillanatra megállnék, már csak azért, mert ugyanis Sándor Tibor maléves munkatársamnak köszönhetem, akinek a segítségével a Tipográfiához kerülhettem és ezért örökké hálás vagyok neki, azonban személyesen már ezt nem köszönhetem meg, mert 2018-ban elhunyt. Isten nyugosztalja!

Történetemet a fehér labda "árnyékában", néhány gondolat erejéig a szakosztály rövid áttekintésével kezdeném. MALÉV alkalmazottjaként (1969 óta ), kezdetben, a hangár -ban megrendezett házi bajnokság szolgálta a MALÉV pingpong életét, természetesen amatőr szinten, szakosztály nélkül. A 70-es években csapattársaimmal sokat utaztunk határon kívül, az utazási kedvezmény adta lehetőséggel, csupán csak valamelyik légitársaság meghívását kellett "kierőszakolnunk", és jöttek az utazások, hogy néhányat említsek, Interflug-Lot-Czech Airlines, egy kicsit távolabb is, Tap-Air India és így tovább. Csodálatos évek voltak ezek, és mint amatőr szinten értük el ezeket a lehetőségeket. Az asztalitenisz szakosztály 1979-ben alakult meg, dr Vilmos Endre gazdasági Igazgató támogatása mellett. Élete nagy álma volt a MALÉV sport fejlesztése és ezért tett is sokat, mint felsőszintű vállalati vezető. Az Ő érdeme volt az 1971 épült klubszoba, mely helységet jelenleg az ifjúsági versenyzők nevelésére használják, aztán 1978-ban a "Forfa" került átadásra, ahol öltözök és egyéb kiszolgáló helységek létesültek. 1984-ben került átadásra a teremsportok igényeihez igazodó nagy tornacsarnok, mely a mai napig, többek között az asztalitenisz szakosztály edző és verseny színhelye. Kiváló terem az asztalitenisz sportág számára, mivel egy alap párnafákra helyezett parkettás terem, így rendkívül kíméli a láb ízületeket. A mai szegényes terem lehetőségek mellett ez a csarnok, egy óriási kincs. Tehát mindezekben  dr  Vilmos Endre nagy érdemeket szerzett és ennek okán is nevezték el róla, 1996-ban a sporttelepet, "MALÉV Vilmos Endre Sportcentrum".

1992-ben kezdődött a MALÉV-nél a profi asztalitenisz élet, miután a vállalat "belenyúlt" a pénztárcájába és fokozatosan  Extra ligás csapatot hozott lére, így az ország első számú csapata lett. Mondjuk ez nem csoda hiszen a "fénykorban" az összeállítás a következő volt: Fan Yiyong - Pázsi Ferenc - Turbók Attila - Varga Zoltán. Jöttek is az eredmények, sőt nemzetközi szinten is. Később különféle problémák miatt a "húzó" emberünk a kínai származású Fan Yiyong távozott a szakosztálytól, sőt az országot is elhagyta, és most egy kicsit visszakapcsolódnék  a fentiekhez, csupán csak azért, hogy érzékeltessem  Fan Yiyong mekkora mértékű játékos volt, hogy egy Chen  Weixing-t szinte megalázó módon nagy fölénnyel legyőzött a csapatmérkőzések során. Azt is kijelenhetjük, hogy volt olyan idénye a Fan Yiyong-nak, hogy Magyarországon nem talált legyőzőre, sőt az Extra ligát is veretlenül zárta, mondjuk ez nem semmi!!!!???? Ennek ellenére a magyar asztalitenisz sportnak nem kellett a Yiyong, így a honosítására sem került sor. Jelenleg Las Vegas-ban clubot nyitott, de az USA számtalan államában feltűnt, mint edző és mint játékos is.

Az ezt követő időszak a MALÉV csapat számára már a "felhígulás" és a lassú leépülés időszaka volt, ugyan létezett még egy NB I-es csapat, állandóan váltogatott edzőkkel, ahol Én is játszhattam tartalékként NB I mérkőzést, váltakozó sikerrel, de azért elmondhatom, hogy ez volt számomra a maximálisan elért eredmény, mint játékos.

A szakosztály  leépülése folytatódott, egészen a mai napig működő amatőr szakosztályig. Időközben azért feltűntek tehetséges fiatalok, a szűkös nevelési költségek és lehetőségek ellenére, azonban mihelyt elérték a magasabb szintet, távoztak. Nyilván mindenben közrejátszott, a MALÉV-tól kapott anyagi támogatás mértékének a csökkenése, majd a teljes megszűnése. Jelenleg a klub és a sporttelep önkormányzati tulajdonban van.