Japán-Thaiföld
(1982/11/11)
Családom 1982-ben egy nagyon merész "vállalkozásra" szánta el magát, nevezetesen hogy az utazási kedvezmények adta lehetőséget első alkalommal, úgy igazából kihasználva, elhatároztuk hogy valahova jó messzire és különleges helyre kellene elutazni. Így terveződött meg magunkban hogy elutazunk Japánba.
Elkezdve a szervezkedést egy nagy meglepetés ért bennünket, már ami a repülést illeti, nevezetesen hogy 1982-ben Európából Japánba csak Anchorage-i ( Alaszka ) leszállással lehetett repülni, az északi sarkon keresztül, ami megduplázta a repült időt. Ennek oka az volt hogy annak idején a Szovjet elvtársak nem engedték meg hogy bárki átrepüljön légterükön, így az összes európai légitársaság kénytelen volt az északi sarkon keresztül, szinte megkerülni a földet. Mai ésszel értelmezve, ez egy őrültség, mennyi feleslegesen elfogyasztott üzemanyag, és így tovább. Családom nem nagyon örült a tervnek, már ami a repülést illeti, Én titokban alig vártam. Ráadásul annak idején a Kuril szigetek mellett elrepülni nem volt veszélytelen, mivel korábban a Szovjetek lelőttek egy Dél koreai Jumbo-Jet-t, ami hát nagy felháborodást keltett a világban. Szóval az utazásunk előzményei egy kicsit "rögösen" indultak, de végül jól sikerült.
Odaútra a SAS légitársaság adott jegyet, így először Koppenhágába kellett repülnünk MALÉV géppel, na mondjuk, ez egy kellemes hazai pálya volt, a fekete leves ezután jött, és most semmi rosszra nem célzok, csak a hosszú repülőútra. A gépünk Tokió-ba egy jó öreg Dougles DC-10 volt, és Anchorage-ig a repült idő 8 óra 14 perc volt. Régebben a repülőgép utastereinek válaszfalára kifüggesztettek "hard copy"-s, tájékoztatót, vagyis egy nagy lepedőt, amin tájékoztatták az utasokat a várható repülési információkról. A leszálláshoz közeledve, elkértem e tájékoztatót a személyzettől ( egy repülős szakember számára ez nyilván egy nagy "ciha") , akik azt szívélyesen a rendelkezésemre bocsátották. Az alábbi képen szeretném bemutatni ezen tájékoztatót, emlékezve a "DAG VIKING" elnevezésű gépünkre:
Gépünk leszállt Anchorage-ban és közel egy órás várótermi várakozás után repültünk tovább Tokióba. Az Anchorage-i váróterem ablakán kitekintve zord téli táj volt látható, a hómennyiség sem volt "piskóta". De mit is várhat az ember Alaskában télen.
Reptéri váró, de nem Hawaii-on
A reptéri váró ablakából
A gép személyzetének cseréje után gépünk, 7óra és 22 perc alatt megérkezett, Tókió, NARITA nemzetközi repülőterére.
Remélem nem untattam az olvasómat e hosszú repüléssel kapcsolatos bevezetővel, és elnézést de számomra ezek nagy értékek.
Japán
Japán az ellentmondások országa: a nagyrészt még érintetlen, csendes hegyvilágot lüktető városok váltják, ahol a Föld második legnagyobb ipari nemzetének szíve ver. Japán romokban hevert, amikor a lakosok 1945 nyarán először hallották császáruk hangját a rádióból: Hirohito kapitulált az amerikaiak előtt. A japánok számára ezzel nemcsak a második világháború ért véget, melynek következtében Hirosima és Nagaszaki városokat atomtámadással pusztították el, hanem szertefoszlott császáruk istenhez való hasonlatosságába vetett hitük is.
TOKIÓ
( 12 millió lakós )
A repülőtérről a szokásos ellenőrzések után (vízum nem kellett), az "Airport Limousine Bus" hálózaton keresztül jutottunk be a városba. Tokió 1968 óta Japán fővárosa, éghajlata szubtrópusi, így a tél általában enyhe, odaérkezésünkkor, vagyis Novemberben, kellemes 15°-os hőmérséklet fogadott. Már az első benyomások lenyűgözőek voltak, egy "keleti blokk" ból érkező túrista számára. Szálloda ( Kayabacho Pearl Jotel ) nem volt előre lefoglalva, de szinte pillanatok alatt találtunk magunknak egy átlagos, budget szállodát, ami ennek ellenére nem volt olcsó, de mint utóbb kiderült, hogy Tókió nagyon drága város a turisták számára, minden szempontból, azonban végre egy olyan ország ahol nem szokás a borravaló, mert minden az árban szerepel. A szálloda választás elfogadható volt, nevezetes helyek viszonylag közel voltak. Ez egy "budget" kategóriájú száloda volt, és patyolat tiszta volt, szinte teljesen mindegy hogy melyik szálodát választja a túrista, még európai mércével is kitünő szálodát kap. Mit csinál a turista egy ilyen hosszú repülést út után, alszik.
Másnap irány a nevezetességek, melyeket egy osztályon felüli metróhálózattal lehetett elérni. Nem volt zavaró számunkra az állomások "macskanyelvű" elnevezései, de volt angol felirat is. A metróhálózat biztonságos, a csúcsidőt kerülni kell, mert akkor túlzsúfolt. Nagy segitség a metróhálózatban történő eligazodáskor, hogy a vonalak eltérő szikóddal vannak megjelölve. Van egy un. hurok vonal, Yamanote vonal, ehhez csatlakozik az összes metrovonal, így gyorsan el lehet jutni bárhova a hurokvonal segítségével. Érdemes napijegyet vásárolni, ami gondolom ma is aktuális. A taxit felejtsük el, nagyon drága. A gépkocsi bérlés, mint kibérelni nem nehéz, csak aki odatalál valamelyik nevezetességhez, hát annak fizetek , mert van ahol utca névvel sem találkoztunk, vagyis a gépkocsi bérlést is el lehet feljteni, és ez érvényes a buszhálózatra is. Még a jól bevált módszer is jó megoldás, nevezetesen, a gyaloglás, mert vannak olyan nevezetességek, melyek gyalogosan könnyen elérhtők, és a város még éjjel is biztonságos. Az angol nyelvvel egy kicsit bajban vannak, viszont amit tudnak azt nagyon kedvesen hajlandóak elmondani, na nem annyira mint a magyarok, és ezt elég szomorúan irom le, nyilván Mi is fejődni fogunk . A város patika tiszta, udvariasak az emberek, már néha kellemetlenül érzi magát az ember, mert annyira akar segíteni. Mindenhol a modernség, őrjítő reklámőrület, szóval a közlekedési hálózat kitűnő, de sajnos túlzsúfolt a város. Ami meglepő volt hogy népviseletbe öltözött (kimonós) embereket nem látni, csak vallási helyeknél, de ott se általános, így meg kell mondanunk hogy ilyen szempontból csalódtunk egy kicsit, talán a vidéki városokban más a helyzet, nem tudom. Modern világát éli Japán, azóta csak fokozódhatott a modernizálás.
Imperial Palace
A császári palota vizesárokkal és magas fallal körülvett impozáns kastély, helyén egykor az Edo kastély állt, 1868 óta a japán császári család rezidenciája. Állítólag a világ legdrágább földterülete, négyzet kilométerre vonatkoztatva. Sajnos a belső palota kertek és maga a palota épületek nem látogathatók a turisták számára. A külső park látogatható, nagyon impozáns, előzetesen jelentkezni kell.
Asakusa
Asakusa, Tokio egyik kerülete és könnyen elérhető, és több metró hálózat is érinti, többek között Ginza vonal. Asakusa fő attrakciója a Sensoji buddhista templom, ahol egész évben különböző eseményeket és fesztiválokat rendeznek, így nagyon népszerű a lakosság körében.
Japánban elsősorban az un. meditációs buddhista iskola terjedt el, ennek japán irányzata a Zen, mely ma is a legnagyobb szekta Japánban.
A Sensoji templom, Tokió legrégebbi temploma, és az egyik legjelentősebb. A második világháború alatt a templomot lebombázták, majd újjáépítették és a Japán nép számára az újjászületés és a béke szimbóluma. A templomhoz a Nakasime nevű utca vezet, és állítólag a 18 század elején jött létre, a hossza kb. 250 méter, mely tele van üzletekkel és a turisták illetve a helyi lakósok tömkelege nyüzsög eme viszonylag szűk utcában. Kapható itt minden, emléktárgy, hagyományos édességek, ruházat, és étkezni is lehet. Az utca elején egy nagy kapu található, a Kaminarimon ez egy impozáns buddhista szerkezet, középen egy hatalmas papír lámpa, mely vörös és fekete tónusokkal festett, drámai hatást szimbolizálva, úgy mint a viharfelhőket és villámlást. Nagyon impozáns látvány és talán ettől a bejárati kaputól kezdve érzi úgy az ember magát, hogy igazából Japánban van, mert itt már feltűnnek a japán népviseletbe öltözött hölgyek (kimonós kislányok).
Shinjuku
Egy külön városrész Tokióban, könnyű odajutni a Shinjuku állomásra, mert tucatnyi vasúti és metró vonal szolgálja ki, a világ talán legforgalmasabb állomását. Több mint két millió utas fordul itt meg naponta, itt található a távolsági és városi tömegközlekedési buszok főpályaudvara is. Több negyedből áll, egyrészt a felhőkarcolók negyedéből, ahol ami egyben a hivatali negyed is,kormányhivatal felhőkarcolója is itt van, továbbá itt találhatók az elegáns szállodák. Tele van üzletekkel, éttermekkel, némelyik az épület tetején kiváló körpanorámát nyújt. Másik nevezetes kerülete a Kabukicho negyed, a piros lámpás negyed tele éttermekkel, bárokkal és éjszakai klubokkal és "piros lámpás szállodákkal", azonban nem árt az óvatosság, már ami a pénztárcánkat illeti. Rengeteg látnivaló van itt és nyüzsög az élet, egyszerűen képtelenség mindent megnézni, Mi egy külön napot szántunk a Shinjuku-ra, de egy hét is kevés lenne rá, mert például szerettünk volna eljutni, a Shinjuku Gyoen parkba, mert állítólag gyönyörű, különösen cseresznye virágzás idején, de már ez nem fért bele.
Uneo Park
A park egy nyilvános park, számtalan múzeum található itt, és egy állatkert. Különösen népszerű a park a cseresznye virágzás idején, de ez talán az egész országra jellemző, a parkban történő séta, végtelen nyugalmat kölcsönöz az ember számára, szemben a nyüzsgő Tokyo-hoz képest. Sok templom is található a parkban, de megmondom őszintén hogy családom és Én úgy döntöttünk hogy most már "elég" a templomokból így a elhatároztuk hogy csak egy múzeumot látogatunk meg, a "Tokyo Metropolitan Art Museum"-t, annak festmény gyűjteményét.
Bizonyosak voltunk abban hogy még rengeteg látnivalót hagytunk ki a Tokyo-i látogatásunk során, azonban a rendelkezésre álló öt napba több már nem fért bele. A negyedik nap környékén már a hazautazásunkat terveztük, amelynek útvonala, Delhi-n, tehát Indián keresztül vezetett volna, azzal a szándékkal hogy pár napra megszakítjuk utazásunkat Delhi.ben. Az Air-India légitársaságtól, még itthon megkaptuk a jegyeket erre az útvonalra, csak egy bökkenő adódott, ezen irányban, nevezetesen hogy ebben az időpontban volt Delhiben az ázsiai játékok és minden járatuk tele volt. Ezt sajnos itthon nem tudtuk, és az Air-India Tokyoi irodájában a hölgy nem is ajánlotta hogy kimenjünk a repülőtérre, mert nem fogunk felférni a Tokyo-Delhi járatra. Hideg zuhanyként ért a hír, és akkor a kérdés, hogy merre haza. Mivel az tudtuk hogy a Tokyo-Delhi járat le fog szállni Bangkok-ban, akkor húrrá ez jó ötletet adott, és gondoltuk hogy pár napot nem Delhi-ben hanem Bangkok-ban fogunk eltölteni. A következő "bökkenő" az volt hogy Thaiföldre vízum kellett a magyar állampolgárok számára, így egy gyors ügyintézés, és elintéztük a Thaiföldi vízumunkat. Mondanom se kell hogy elintézni abban az időkben, egy távoli idegen országban, ráadásul "vasfüggönyös" országból jövő állampolgár számára, hát nem volt piskóta, ahogy mondani szokták. Nagyon boldogok voltunk amikor az Air India elfogadta a jegyünket, és már a Tokyo-i tranzitban megpillantottuk a repülőgépünket, sőt végül a fedélzeten kiderült hogy egy osztállyal magasabb besorolású osztályt kaptunk, az un. "Executive" osztályt. Csodálatos és különleges ellátásban részesültünk a fedélzeten az út során.
Érdekességképpen bemutatok egy repülőjegyet, mondjuk a 70-es évekből, de talán még pár évvel ezelőtt is így néztek ki a jegyek, vagyis "hard copy"-s változatuak voltak. Számomra ez a jegy az eddig látott legszebb külalakú volt:
70-es évek repülőjegye (tetszetős)
Tranzit ablakából a gépünk
Bangkok (angyalok városa)
Most a kedves olvasó úgy gondolja, hogy a családunk ezen élmények után még tovább tudta fokozni az utazás élményeit megérkezve ezen egzotikus országba Thaiföld-re, mint a turisták "paradicsomába". Sajnos ez nem így történt, mert lévén hogy 1982-t irtunk, és abban az időkben Thaiföld és a fővárosa Bangkok még rendkívüli mértékben elmaradott és elhanyagolt ország és város képét mutatta. A másik érdekes "kontraszt" az volt hogy Mi valójában már akkor egy "patika" tiszta és modern országból érkeztünk, egy nem valami tiszta országba, vagyis Japánnak pont az ellentétébe. A lényeg az hogy az utazásunkat fordított sorrendben kellett volna megtervezni, na aztán Indiában mi várt volna ránk, hát azt most hagyjuk.
A repülőtérről, minibusz-al mentünk be a városba, döglesztő meleg, Tokyo-i 10° után, magas páratartalom, mert nemrég eshetett. A sofőr ajánlása révén jutottunk el egy szállodába, de a neve annyira lényegtelen, ennyi idő távlatában, aztán budget mínusz 1 csillagos volt. Ma már Bangkok egészen másként néz ki, el is utaztunk aztán másodszor is, de erről majd a későbbi beszámolókban. Már az elején elhatároztuk hogy 3 éjszakánál többet nem maradunk, így bemutatnám azokat a nevezetességeket amiket meglátogattunk, először is:
Wat Arun templom
Ez egy buddhista templom, a Chao Phraya folyó partján fekszik, és neve az "Aruna" hindu istentől ered. Thaiföld egyik legnevezetesebb temploma, és a fény visszatükröződések csodálatos színjátéka látható a hihetetlenül gazdagon díszített felületeken, künösen a reggeli órákban. Díszítése lenyűgöző, színes kínai porcelán és kagyló berakások tömkelege, magassága 86 méter. Egy nagyon meredek keskeny lépcső lehet az "erkély" szintig feljutni. Belsejében egy ülő buddha illetve a ceremonális díszes csarnok falfestményei lenyügözőek. A templom megközelítésének legegyszerűbb módja a folyó felől, komppal. Csodálatos látványosság:
Damnoen Saduak, az úszó piac
A legnépszerűbb úszó piac Thaiföldön, a fotózásra legnagyszerűbb alkalom, mert teljesen egyedül álló látvány az európai ember számára. Korán reggel érdemes indulni, és az út busszal kb. egy óra, mert Bangkok-on kívül helyezkedik el, de megéri. Nagyon érdekes látvány a hosszú farkú csónakok tömkelege, mondjuk azok a motor zajok, nem kellenének, mert megzavarják a nyugalmat. Keskeny csatornákon haladnak a csónakok, fából készült gólyalábas házak között, kínálják a gyümölcsöket, de mindenféle árút, finom ételeket is lehet enni, például kókusz palacsintát, leveseket, de sorolhatnám a végtelenségig. Látni kell. Képek a honlapom Galéria/Bangkok oldalán látható.
What Pho
Ez templom együttesből áll, de a legnagyobb látványosság a fekvő arany buddha, mely 46 méter hosszú, és 15 méter magas, 5 méteres lábakkal, az úgy érzi mintha egy épület mellett állna. Négy csarnokterem tartozik a templom együtteshez, ahol gyönyörű falfestményeket látni, elég bonyolultak, de a grafikáik lenyűgöző. Akit érdekel a Thai masszázs itt megkaphatja, minket mondjuk érdekelt volna, de ez már időben nem fért bele.
Az utolsó nap arra a megállapításra jutottunk hogy ezen két ország látnivalói egy útba sűrítve, talán egy kicsit sok és megerőltető volt, de az élmények kárpotóltak minden komplikációt. Ennyi látnivaló után irány a repülőtér, azonban az álmomban sem gondoltam volna hogy mi fog történni, mert Mi úgy gondoltuk hogy felvesznek, a SAS légitársaság járatára. Hát nem vettek fel. A "check in" hölgy visszaadta a jegyeinket és az útleveleinket, és azt mondta hogy "full". Ráadásul olyan unszimpatikus hölgyet fogtunk ki hogy azt el nem tudom mondani. Mind ez éjfél körül volt, mert az összes Európába induló járat kb. ebben az időpontban indul, és körülbelül 5-6 olyan légitársaság volt közöttük akik esetleg elfogadhatják a SAS jegyünket. Akkor hát elkezdtem a vándorutamat, ugyanis ezek nagyjából egy időpontban indultak, és minden repülős diplomáciai cselt be kellett vetnem. Végül egy légitársaság mondott igent, de Ő is csak akkor ha nem lesz tele a gépe, ez pedig a Philippine Airlines volt. Soha nem felejtem el azt a szituációt, amikor megjelentem a férfi jegykezelőnél, hogy szinte a "sírás" kerülgette hogy Mi milyen nagy bajban vagyunk, és Ő majd azért segít, jöjjek vissza egy óra múlva. Azonban a SAS járat indulásáig már csak 15 perc volt hátra, hát üsse kő, megint megpróbáljuk, legfeljebb elküld, de nem küldött el, elvette az útlevelet, jegyet, és ekkor, akkora boldogság öntötte el a szívünket, hogy azt el nem lehet mondani, felvettek. A MALÉV megszűnéséig Mi minden évben utaztunk , de ekkora stresszes helyzetünk soha nem volt. Aztán rohanás, mert már a hangosbemondó többször említette a nevünket, külön vittek ki a géphez, és magunk után becsukva a repülőgép ajtaját, már indultunk is. Valóban tele volt a gép, és kora reggel érkeztünk a hűvös zord éghajlatú Koppenhágába, majd MALÉV következett, és az már hazai pálya volt.
