Hozzávalók
Szilvalekvár
Már az egyiptomi fáraók sírjaiban találtak aszaltszilva maradványokat, Svájcban a bronzkorból való szilvamagokra akadtak – tehát igen régóta boldogít minket ez a gyümölcs.
A lekvár szó állítólag a latin "electuarium" szóból származik, ami egyfajta mézes szirupot jelentett. Ebbe keverték a rossz ízű gyógyszereket , hogy egyáltalán sikerüljön bevenni őket. A mai magyar lekvár persze egészen más.
A szilvalekvárnak akkora kultusza van, hogy a szellemi kulturális örökség részévé vált. Nem csak maga a lekvár, hanem az egész folyamat szellemi és kulturális örökségünk részévé vált: maga a penyigei nemtudom szilva, a főzőkatlan építése vagy a lekvárfőzés tudománya is megőrzendő érték.
A cukor nélkül, hosszú órákig főzött szilvalekvár, mint a gyümölcs tartósításának ősi módja nem csak Magyarországon ismert. Ami a szatmár-beregi t hungarikummá teszi az egyfelől éppen a szilva. Olyannyira nem „ elit”, hogy még neve sem igazán van ( na, jó, penyegeinek is nevezik), a környékbeliek egyszerűen csak "nemtudom szilvának" keresztelték el.
Ez a ez a világossárga hús , nagyon édes nemtudom emberemlékezet óta vadon terem a vidéken.
Szeptember elején érik, és a világon semmilyen gondozást nem igényel. A gazdák sem növényvédelmet, sem műtrágyázást nem alkalmaznak. Ráadásul magától terem saját magjáról, tősarjról szaporodik – igazi Isten ajándéka.
Úgy jó, és úgy bió, ahogy van.
A neve a mese szerint onnan ered, hogy egyszer egy idegen Penyigén járva megkérdezte, milyen fajta az a szilva, amelyből ilyen sok terem errefelé. Bárkit is kérdezett, mindenki azt mondta: nem tudom. Így lett a penyigei szilva másik neve nemtudom szilva, mely 2012-ben Nemtudom P3 szilva néven bekerült az államilag elismert fajták közé.
A penyigeieknek olyan fontos a lekvár főzés hagyománya, hogy náluk található az ország egyetlen szilva- és lekvármúzeuma is, a Lekvárium.
A szilva (lekvár) jótékony hatása
- A zamatos, húsos, lédús szilva kalóriaszegény, nem tartalmaz telített zsírokat, ám vitaminokban, ásványokban és más összetevőkben gazdag, amik hozzájárulnak az ideális egészség fenntartásához.
- A szilvát hashajtóként használják, mert köztudott, hogy a benne lévő olyan összetevők, mint a rost, a szorbit és a szatén elősegítik az anyagcserét az emésztőrendszerben.
- A szilva kiváló C-vitaminforrás, amely hatékony antioxidáns. A C-vitamin segíti a szervezetet a rák, a gyulladások és a szabadgyökök elleni harcban.
- A szilva, kiváltképp a mirabella fajtái, értékes forrása az A vitaminnak és a béta-karotinnak. Az A vitaminnak jótékony hatása van a látásra, a bőrre és a nyálkahártyák egészséges megőrzésére. A tanulmányok következtetései szerint, ez a vitamin véd a tüdőrák és a rák szövődményei ellen.
- A gyümölcs jelentős mennyiségben tartalmaz olyan polyphenolic antioxidánsokat is, mint a lutein, és a zeaxanthinul cryptoxanthinul. Ezek az összetevők segítenek a szabadgyökök és a reaktív oxigén elleni harcban, ami fontos szerepet játszik az öregedés folyamatában és más betegségekben. A zeaxanthina, a retina sárga foltjában levő karotinoid elnyelő szelektív anyag, melynek feltehetőleg fényszűrő szerepe van.
- A szilva gazdag olyan ásványi anyagokban, mint a kálium, vas és fluorid. A vasnak vörösvérsejtképző hatása van. A kálium a sejtek és a testnedvek fontos összetevője, ami szabályozza a szívverést és a vérnyomást.
-
Gazdag olyan B vitamin komplexekben, mint a niacin, a B6-vitamin és a pantoténsav, ezek együtt elősegítik a szervezetben a proteinek és a zsírok anyagcseréjét. K-vitamint is tartalmaz, ami fontos a véralvadáshoz, a csontok fejlődéséhez és az Alzenheimer-kórban szenvedő betegek gyógyításához
A szilvalekvár készítése
Régen a gazdák szeptember elején lekaszálták a fák alatti füvet, hogy a hulló szilvát könnyen fel tudják szedni. A fa alá ugyanezért ponyvákat terítettek. Hosszú rudakkal verték az ágakat, ezt gyengéd rázás követte.
Az összegyűjtött szilvát nagy vesszőkosarakba öntötték, majd a gyümölcs deszkából készített, lejtős csúszdára került, ez volt a válogatószalag őse. A kiválogatott gyümölcsöt nagy kádakban megmosták, aztán cserépszűrőbe rakták, ahonnan a víz lecsurgott. Nem magozzák a szilvát, mert olyan apró s magjához ragaszkodó, hogy nem is lehet. De ez az apróka mag finom ízt is ad a lekvárnak.
Ekkor a rézből készült lekvárfőző üstöt a szabadban elkészített katlanra tették főzni. Ez a bizonyos katlan vályogfalú volt, kívül-belül tapasztva, az egyik oldalon ajtóhelyet hagytak a tüzelésre. Ha jól sikerült, akkor le sem bontották, évről-évre felhasználták, ha kellett javítgatták.
A katlant mindig az üst méretének megfelelő nagyságúra tervezték. A szilvalekvár hagyományosan vörösréz üstben készül még ma is, az előkészítése külső felületének sárral való betapasztását jelenti. A kellőképpen kitapasztott üstöt behelyezték a katlanba, vízszintbe állítják, a peremnél betapasztották, végül tisztára törölték, s indulhatott a főzés.
A tüzelés nagy figyelmet igényetl, mert a lekvár nagy tűznél könnyen odakozmált, gyenge tűznél pedig nem főtt eléggé. A tüzeléskor megkezdődött a lekvár szakadatlan kavarása is, hiszen lassú tűzön, folyamatosan keverve készült. Azért így, hogy oda ne égjen. Az idős és tapasztalt lekvárfőző asszonyok a keverő "lepkékkel” ide-oda mozgatva a lekvárt a főzőüstben megakadályozták a leégést.
Első lépésben a szilvát addig főzték s főzik ma is, amíg a magja ki nem vált és a héja össze nem sodródott. A szétfőtt szilvát penyőnek nevezték, ezt egy tiszta dézsába öntötték, szűrőn áttörték. Ekkor a tüzet átmenetileg hagyták leégni, és hosszú nyelű merőedénnyel szedték ki a forró ciberét az üstből.
Csak az apróka mag maradt a szűrőben. Amíg a lé forró, addig fakanállal, mikor hűlni kezd, kézzel dörzsölték át a rostán. A szűrőn áttört pép a cibere, ezt visszamérték az üstbe, a belőle besűrűsödött lé lesz a lekvár.
Kezdődhetett az öregítés, azaz a besűrítés, mely hat órát, de akár fél napig is eltarthatott, ismételten folyamatos kavarás mellett. A lekvár akkor kész, ha nem esik le a lefordított kanálról, akkorra a vöröses színű, édes, híg ciberéből sötét színű, sűrű lekvár lesz. Sok idő telik el addig- a hosszú órák alatt a szilva eredeti súlyának egyötödére sűrűsödik össze. Végül a kész lekvár szilkébe, azaz cserépedénybe kerül, és különféle tésztás ételeket készítenek belőle, de hát kenyérre kenve is isteni, s kiváló élettani hatása is bizonyított.